Több területen is kellemetlen lehet Magyarországnak az új EU-s költségvetés
Uniós források

Több területen is kellemetlen lehet Magyarországnak az új EU-s költségvetés

Portfolio
Több területen is a vesztese lehet Magyarország az új, 2021-2027-es uniós költségvetésnek - vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Feledy Botond. A külpolitikai elemző szerint a Brexit is egyrészt negatívan fogja érinteni Magyarországot, másrészt megágyaz a skót függetlenedésnek Nagy-Britanniától, nem beszélve az északírekről és a walesiekről.

A politikai elemző által elmondott főbb gondolatok az összefoglaló szerint:

  • Több nyitott kérdés is van az unió új költségvetésében és elsőként azt kell eldönteni, hogy a britek távozása miatt kieső pénzt pótolják-e a tagállamok, vagy csökkentik a költségvetést.
  • Itt nyilvánvaló érdekütközést lát az elemző a nettó haszonélvezők között, akik hajlandók lennének többet is befizetni, és a nettó befizetők között, akik kisebb büdzsével is megelégednének. A legutóbbi fejlemények egyébként afelé mutatnak, hogy utóbbi tábor a britek kiesése miatt megelégedne 1%-os büdzséplafonnal is, ami még nagyobb forrásvesztés felé mutatna Magyarország számára, mint amit az Európai Bizottság javaslatából kalkulálni lehetett tavaly.
  • Azt is el kell dönteni, hogy az unió létrehoz-e olyan új eszközöket, amelyekkel a tagállami befizetéseken kívül is forrásokhoz juthat a közös költségvetés. Arról is határozni kell, hogy milyen arányban osztják el a pénzeket, a mezőgazdaságra fordítható források nagysága például várhatóan tovább csökken majd.
  • Ugyancsak kérdéses, hogy miként csoportosítják át a strukturális és kohéziós alapok forrásait a tervezett nagy európai innovációs központok finanszírozására. Ennek a kelet-közép-európai országok, így Magyarország is a vesztese lehet.
  • Kijelentette: „Amit el kellene kerülni, az az, hogy Párizsban és Frankfurtban legyen egy-egy innovációs központ, amit európai pénzből finanszírozunk, és ahol német és francia cégek informatikai globális szerepre tudnak törni. Egyfelől szeretnénk ezt, hogy legyenek európai olyan bajnokok az új generációs informatikában, a szoftverfejlesztésben, akik felveszik a versenyt a kínai és az amerikai versenytársakkal, de ez ne annak az árán legyen, hogy ebbe nincsenek bevonva a keleti tagállamok!”
  • Úgy folytatta: „A munkaerő át tud áramlani, ehhez képest nyilván hosszú távon cél lenne, hogy a vásárlóerővel rendelkező mérnököket itt tartsuk ezekben az országokban, de azt gondolom, hogy Berlin sem akarja, hogy a keleti végek kiürüljenek." Feledy Botond kiemelte: a kelet-közép-európai országoknak ebben is össze kell fogni, egyértelműen jelezniük kell, hogy a térség milyen szerepet akar vállalni európai innovációs törekvésekben.

Az új eurózóna költségvetésről, amely a 7 éves keretköltségvetés részeként jön létre és amely Magyarország számára inkább kedvezőtlen következményekkel jár rövid távon, itt írtunk részletesen:

Az elemző a Brexit kapcsán arra hívta fel a figyelmet, hogy a skót függetlenségi törekvések egyre erősebbek, folyamatosan napirenden tartja azokat a skót miniszterelnök. Szerinte

ez lehet egy dominó első darabja is; akár elindulhat egy északír eseménysorozat, és ne felejtsük el, hogy Walesről is keveset beszélünk, a birodalom szép lassú, de szabályozott töredezésében Wales is komolyan halad.

Címlapkép forrása: InfoRádió Aréna adás képernyőfénykép

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás