Uniós források

Összeállt az Európai Parlament javaslata: több pénz mehet a klímaváltozás elleni harcra

Portfolio
Az Európai Parlament szerdán elfogadta az Európai Unió jövő évi költségvetéséről szóló álláspontját. A képviselők több mint két milliárd euróval emelték a Bizottság költségvetés-javaslatát; a különbözetet az éghajlatváltozás elleni fellépésre szánják.

Az EP nyilatkozata szerint A 2020-as büdzsé legyen „híd a jövőbe": befektetés a munkahelyteremtésbe, kutatásba és a fiatalok támogatásába. Az Európai Tanáccsal november folyamán tárgyal a Parlament.

A Parlament az állásfoglalási indítványban kiemeli: a 2020-as költségvetés „az utolsó esély arra, hogy az Unió közelebb kerüljön az erre az időszakra meghatározott politikai kötelezettségvállalásokhoz, többek között az EU éghajlatváltozással kapcsolatos célkitűzésének eléréséhez". A költségvetésnek le kell fektetnie az alapokat a következő hosszú távú büdzsé, az ún. többéves pénzügyi keret (MFF) számára.
 

A Parlament kétmilliárd euróval emeli meg az Európai Bizottság által beterjesztett javaslat összegét az éghajlatváltozás elleni fellépés finanszírozására. A Parlament az ifjúsági foglalkoztatási kezdeményezés és az Erasmus+ program büdzséjét is növeli. A parlamenti javaslat több forrást szán a kis- és középvállalkozások számára, és a digitalizáció, a migráció és külpolitika, beleértve a fejlesztés a a humanitárius segítségnyújtás céljára is.

A Parlament kötelezettségvállalási előirányzatként (azaz a 2020-ban, a többéves projektek esetében pedig azon túl is befektethető összegként) csaknem 171 milliárd euróról döntött, amely a bizottsági javaslatnál 2,7 milliárd euróval több. A kifizetési előirányzat összegére (azaz a 2020-ban ténylegesen elköltendő összegre) 159 milliárd eurót határozott meg.

A plenáris szavazással három hetes egyeztetés veszi kezdetét a Tanáccsal. A tárgyalások célja, hogy a két intézmény között időben megállapodás szülessen a 2020-as költségvetésről ahhoz, hogy azt a Parlament a novemberi plenáris ülésén (november 25-28.) megszavazhassa és annak elnöke aláírhassa. Ha nem sikerül megállapodni, akkor a Bizottságnak új költségvetés-tervezetet kell benyújtania.

Az uniós költségvetés közel 93 százalékát a tagállamokban helyi programokra, illetve az Unión kívül költik el. A büdzséből állampolgárok, régiók, városok, gazdálkodók, kutatók, diákok, civil szervezetek és vállalatok részesülnek. Az EU költségvetése nem olyan, mint a nemzeti büdzsé, amelyből a kormányok nagyrészt a közszolgáltatásokat és a társadalombiztosítást fiannszírozzák. Az Unió költségvetése elsősorban befektetéseket jelent, és - a nemzeti büdzsékkel ellentétben - nem lehet hiánya – emlékeztetett közleményében az EP.

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
Delta_4_1500