Hatalmas EU-pénzeket szánt a kormány a romatelepek felszámolására, de alig halad a program
Uniós források

Hatalmas EU-pénzeket szánt a kormány a romatelepek felszámolására, de alig halad a program

Összesen 289 olyan uniós projekt van jelenleg az országban, amely a szegregációt, jellemzően kistelepülési romatelepek, felszámolását hivatott elérni új ingatlanok építésével is, de a számokat elnézve ezek döcögősen haladnak, hiszen a 75 milliárdos pályázati keretből csak 65 milliárdot kötöttek le eddig és annak is csak a felét fizették még ki – derül ki a Portfolio összesítéséből. A lassú haladásban lényeges oka lehet annak, hogy a pályázatok 2-3 évvel ezelőtti beadásához képest elszálltak az építőipari kiviteli árak és közben súlyos az építőipari munkaerőhiány is, így a megkezdett projektek közül több is félbeszakadt, vagy jócskán csúszik anyagi-emberi erőforrás korlátok miatt.

Mindenhol csúszások, akadozások vannak

A Népszava mai körképe arra mutat rá, hogy sok helyen még elindítani sem tudták a projekteket az elmúlt években 30-50%-kal ugró építőipari árak és a szakemberhiány miatt. Emiatt több új lakás/ház átadása is csúszni fog, ez pedig akadályozza az új infrastruktúra felhúzására épülő egyéb támogató-segítő programok elindítását, végrehajtását. Márpedig sokféle támogató-segítő kapcsolódó program is van az országban, amelyekre nagy szükség van.

A minap írtunk egy körképről a leghátrányosabb helyzetű települések cigány lakosságának elképesztő életkörülményeiről és nyomoráról:

A három évvel ezelőtt meghatározott költségvetéssel kellene felépíteni, felújítani házakat, csakhogy közben elszálltak az árak, 30-50 százalékkal emelkedtek. Egyszer már kértük, hadd módosítsuk a határidőt, bele is mentek, de jövő nyárra sem fogunk elkészülni

magyarázta szegregációs projekt problémáit a lapnak egy dél-somogyi település vezetője.

Egy másik település vezetője, a szintén somogyi Rinyabesenyő polgármestere, arra panaszkodott, hogy nehéz volt kivitelezőt találni a közel 100 milliós projektre. Kőkúton sem épülnek meg a vállalt határidőre a házak, Ötvöskónyiban pedig bár elindult a kivitelezés, de közben elszámolási eljárás indult a kivitelező ellen, így levonult, torzókat hagyva maga után. Emiatt új közbeszerzést kell kiírni a folytatásra és így minden egyéb integrációs és fejlesztő program is csúszik, ami ráépült volna.

A cikkben említett Ötvöskónyi a támogatott projektkereső oldalszerint 2018. februárjában 94,2 millió forintot nyert el „Összefogás a romákért, telep program Ötvöskónyiban” című projektjére az Európai Szociális Alapból (ESZA) az EFOP-1.6.2-16 kódszámú pályázatából („Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal”). Ezt követően 2018. júliusában további 198,8 millió forintot nyert el ugyanilyen című projektjére az Európai Regionális Fejlesztési Alapból (ERFA) az EFOP-2.4.1-16 kódszámú pályázatból („Szegregált élethelyzetek felszámolása komplex programokkal”).

Két borsodi település öt-öt ház építésére nyert támogatást, az ingatlanokat az idén december végéig át kellene adni, ugyanaz a vállalkozó nyert mindkét helyen, de egyelőre csak annyi történt, hogy a kiválasztott területen lévő régi házakat eldózerolták, és a placcot elsimították. A lap további térségek hasonló problémáit is bemutatja.

Mekkora feladatról van szó?

2016-ban elkészült az országos szegregátum adatbázis és térkép, amely térképi ábrázolás mellett tartalmazza az ország szegregátumainak legfőbb adatait, társadalmi jellemzőit. Az adatbázis alapján

"az ország területén 709 településen (köztük 482 községben és nagyközségben) összesen 1384, főként romák lakta telep, illetve település, szövetbe ágyazódott elmaradott településrész található, melyben az ország lakosságának 2,8%-a él".

Ezeken a helyeken egyszerre vannak jelen a súlyos munkanélküliségi, szociális és egészségügyi problémák, szolgáltatásokhoz való hozzájutási nehézségek. A nélkülözés, a hátrányos helyzet generációról generációra való öröklődését a hátrányos helyzetben lévők, illetve maguk a hátrányos helyzetű települések önerőből nem tudják meggátolni.

Emiatt indult el a komplex fejlesztést célzó pályázat, amelynek célja a szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élő hátrányos helyzetű emberek társadalmi felzárkózásának és integrációjának segítése. Ennek egyik része az egészséges lakókörnyezet kialakítása, de képzési, foglalkoztatási és egyéb részcélok is vannak a projektben.  

Mennyit költöttek eddig EU-s pénzből?

Az elmúlt években kiírt uniós pályázatok szöveges indoklása a visszautal a 2007-2013-as ciklusban uniós támogatásból szegregáció felszámolásra költött keretekre. „Uniós támogatásból először a TÁMOP 5.3.6-11/1 Komplex telepprogram című konstrukció keretében 8,04 Mrd forint forrásból összesen 55 település (köztük 25 nem városi és 30 városi jogállású) valósított meg programot annak érdekében, hogy elősegítsék a periférikus élethelyzetben élő marginalizált csoportok társadalmi és területi integrációját. A konstrukció kiegészítéseként 8 településen folyt lakhatási beruházás is a TIOP 3.2.3.A-13 keretében.

2014-2020-as lépések három programból

A második Orbán-kormány megalakulása után a romatelepek komplex felszámolása lett a cél. Miután a 2007-2013-as ciklusbeli projektet sikeresnek ítélték, 2016-tól meghirdették a jelenleg is futó programot: 45 milliárd forintból 120 gettó felszámolásának támogatását tervezték - írja a lap. A Portfolio összesítése szerint ennél szélesebb a program anyagi és projektszám szerinti kerete, mert nemcsak az EFOP-os programot kell nézni, hanem két másikat is.

A sok száz szegregátum felszámolásának és az életkörülmények tartós javításának komplex célja megvalósítása ugyanis a 2014-2020-as uniós ciklusban három Operatív Program pályázatainak támogatásával indult el:

  • az Emberi Erőforrások Operatív Programból (EFOP) a nem városi rangú településeken segít (itt az ERFA és az ESZA lehatárolás miatt két párhuzamos konstrukciót hirdettek meg EFOP-1.6.2-16 és EFOP-2.4.1-16 kódszám mellett).
  • a Területi és Településfejlesztési Operatív Programból (TOP) a városi rangú településeken és azok külterületein hirdették meg a pályázatokat két részre bontva (a kisebb városok leromlott településrészein a TOP-4.3.1-15, a megyei jogú városok leromlott településrészein a TOP -6.7.1 konstrukció hivatott segíteni).
  • a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programból (VEKOP) Pest megyei településekre jut forrás (VEKOP-7.1.4-16).

A Portfolio összesítése szerint a három fenti program teljes szegregációs pályázati kerete együttesen 75,6 milliárd forint (rendre 42,35+32,8+0,45 milliárd forint). Ebből 64,6 milliárd forintnyi támogatást osztottak ki eddig és csak 35,6 milliárd forintnyit fizettek ki belőle a bőkezű előleg kifizetések ellenére is.

Az EFOP-nál 200 nyertes projekt van már az országban 37,1 milliárd forintos kerettel, ezek közül 168-nál volt kifizetés. A TOP-os pályázatoknál összesen 88 nyertes projekt van 27,5 milliárd forintos kerettel, ezek közül 80-nál volt kifizetés. A VEKOP-nál mindössze 1 nyertes projekt van még 80 millió forint összegben.

Ez tehát azt jelenti, hogy összesen 289 projekt zajlik jelenleg országszerte a szegregátumok felszámolása érdekében, 64,6 milliárd forintos támogatás és 35,6 milliárdos eddigi kifizetés mellett és erre épülnek még rá további humánkapacitást erősítő pályázati programok.

Mennyi projekt halad és hogyan?

Az uniós pályázatok kifizetési adatbázisa szerint a 19,5 milliárd forintos keretösszegű EFOP-1.6.2-16 pályázatnál 134 projektjavaslatot nyújtottak be 22,54 milliárd forintnyi támogatásra, amelyekből 98 projekt nyert el 17,1 milliárd forintot. Ezek közül 90 hatályos támogatási szerződés van 15,8 milliárd forint összegben és ezek közül 89 projektnél egyelőre 7,6 milliárd forintot fizettek csak ki.

A fentihez szorosan kapcsolódó 22,85 milliárd forintos keretösszegű EFOP-2.4.1-16 pályázatnál a kifizetési adatbázis szerint 126 projektjavaslatot nyújtottak be 25,13 milliárd forint összegben, és ezek közül eddig 102-t fogadtak el 20 milliárd forint összegben. Ezek közül 83 szerződés hatályos 16,3 milliárd forint összegben és eddig 79 projektre történt kifizetés 8,2 milliárd forint összegben.

Az EFOP-nál tehát az összesen 42,35 milliárd forintos keretből eddig 37,1 milliárd forintnyit osztottak el 200 projektre, és ezek közül egyelőre 168 projektnél történt 15,8 milliárd forintnyi kifizetés. Tekintettel arra, hogy ezek 2016-os pályázati konstrukciók, amelyekben jellemzően tavaly és tavalyelőtt hirdettek eredményt,

tényleg kijelenthető, hogy döcög a projektek megvalósítása, amelyekben bizonyára jelentős a szerepe a cikkben megjelölt tényezőknek.

A TOP-nál a szegregált területek rehabilitációját célzó projektek négy különböző pályázatban valósulnak meg, kettő-kettő a kisebb városoknak, illetve a megyei jogú városoknak szól:

  • A „Leromlott városi területek rehabilitációja című pályázatnak” van egy 2015-ös és egy 2016-os kiírása és TOP-4.3.1 kódszámmal, ezek rendre 15,9, illetve 7,7 milliárd forintos keretösszeggel futnak. (Ezeket az infrastrukturális beavatkozásokat kiegészíti a TOP-5.2.1 intézkedés (ESZA), amely a társadalmi hátrányok kompenzálását célzó szociális, oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi, közösségfejlesztési, antidiszkriminációs és közbiztonsági programokat finanszírozza.)
  • A megyei jogú városokra ugyanígy két hullámban, 2015-ben és 2016-ban írták ki a „Megyei jogú városok leromlott városi területeinek rehabilitációja” című pályázatot TOP -6.7.1 kódszámmal, rendre, 2,2 milliárd és 7 milliárd forintos keretösszeggel. (Ezeket az infrastrukturális beavatkozásokat kiegészíti a TOP-6.9.1 intézkedés (ESZA), amely a társadalmi hátrányok kompenzálását célzó szociális, oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi, közösségfejlesztési, antidiszkriminációs és közbiztonsági programokat finanszírozza.)

A kifizetési adatbázis szerint a kisebb településeknek szóló, együttesen 23,6 milliárd forintnyi forrásra együtt 25,8 milliárd forintnyi támogatási igényt nyújtottak be a 105 projektre, ezek közül egyelőre 71 projektet hagytak jóvá 18 milliárd forintnyi keretösszeggel, tehát van még szabad forrás. Ezek közül egyelőre 62 projektre fizettek ki 13,3 milliárd forintot. Itt is látszik tehát a döcögős haladás, hiszen évek óta kiírt pályázatok nincsenek teljesen lekötve, illetve az előlegkifizetés dominálhatja a kifizetéseket is.

A megyei jogú városoknak szóló, összesen 9,2 milliárd forintnyi pályázati keretre a kifizetési adatbázis szerint 19 város indult 9,5 milliárdos támogatási igénnyel, ezek közül végül 17 projekt nyert 9,5 milliárdot. Furcsa, hogy ehhez képest 18 projektnél van kifizetés 6,5 milliárd forint összegben, nyilván nagy részben előlegek formájában.

A TOP-nál tehát a kétféle településméretnek szóló pályázatok kerete együtt 32,8 milliárd forint és ezeknél egyelőre összesen 88 projekt nyert összesen 27,5 milliárd forintot és ezekből egyelőre 19,8 milliárd forint van kifizetve nyilván nagyrészt előlegek formájában. Itt is látszik tehát a döcögős megvalósítás.

A VEKOP-7.1.4-16 pályázat 0,45 milliárd forintos keretösszegű és a támogatás kifizetési adatbázis szerint 4 pályázat érkezett be 320 millió forintos támogatási igénnyel, amelyek közül mindössze eddig (nemrég járt le a beadási határidő) csak egyet támogattak 80 millió forinttal (ez volt a maximális összeg), és ebből 67 milliót már ki is fizettek a nyertes projektre.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Massimo Percossi

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás