Von der Leyen: Az EU készen áll a Brexitre
Uniós források

Von der Leyen: Az EU készen áll a Brexitre

Portfolio
Az Európai Unió várja az előrehozott nagy-britanniai parlamenti választás eredményét, és készen áll arra, hogy a szigetország uniós tagságának megszűnését (Brexit) követően minden nyitva maradt kérdéséről folytassa a tárgyalásokat Londonnal - közölte Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben, a kétnapos uniós csúcstalálkozó első munkanapját követően péntek hajnalban.

Ursula von der Leyen Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével közösen tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az EU várja a hivatalos eredményeket és a brit miniszterelnök beszámolóját arról, milyen utat kíván kijelölni országának. "Az Európai Bizottság készen áll a tárgyalásokra minden szükséges kérdésről, bármilyen forgatókönyv valósul is meg. Megvan a stratégiánk arra, hogy a tárgyalásokat fennakadások nélkül folytassunk" - fogalmazott. Fontos lesz, hogy az uniós tanács pénteken megadja ehhez a mandátumot - tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Charles Michel újságírói kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: "kíváncsian várjuk, hogy a brit parlament képes lesz-e elfogadni és döntést hozni a kiválás feltételrendszerét rögzítő megállapodásról". Ha ez teljesül, akkor az EU készen áll a következő lépés megtételére és mandátumot adhat az uniós bizottságnak a tárgyalások folytatására - mondta.

Világos eredmény született, ami azt jelenti, hogy tovább lehet lépni a brit uniós tagság megszűnésének megrekedt folyamatában

- nyilatkozta Stefan Löfven svéd miniszterelnök. "Ha minden forgatókönyv szerint halad, még 11 hónap van a szabadkereskedelmi megállapodás megkötésére. Ez azonban nagyon rövid idő" - figyelmeztetett.

Amélie de Montchalin francia EU-ügyekért felelős miniszter arról beszélt, hogy az Egyesült Királyságban tartott szavazás eredménye a még nyitott kérdések tisztázására ad lehetőséget, és "kikövezi az utat" az európai uniós tárgyalók előtt, hogy elkezdjék a jövőbeli kapcsolatokról szóló vita előkészítését. Franciaország hónapok óta döntést vár Londontól, hogy csökkentse a franciák, az európaiak és a brit nép számára is bizonytalan időszakot - mondta. A francia miniszter hozzátette:

a Brexit esetében a legfontosabb dolog nem az elválás maga, hanem az, amit azután építeni fogunk.

Az Európai Unió tagállamainak állam-, illetve kormányfői csütörtökön kezdődött kétnapos évzáró csúcstalálkozójukon a hétéves uniós költségvetés mellett az éghajlatváltozásról, fontosabb külkapcsolati kérdésekről, valamint Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről tárgyalnak.

Címlapkép: Christophe Licoppe / Photo News via Getty Images

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
európai tanács