Orbán Viktor: egy centin múlt, hogy tegnap nem léptünk ki az Európai Néppártból
Uniós források

Orbán Viktor: egy centin múlt, hogy tegnap nem léptünk ki az Európai Néppártból

MTI
|
Portfolio
Egy centiméterre volt a Fidesz attól, hogy kilépjen az Európai Néppártból (EPP) csütörtökön, mert a pártcsalád többsége "elárult bennünket" - közölte Orbán Viktor miniszterelnök a péntek reggeli rádióinterjújában. Az üzenet azután hangzott el, hogy tegnap az Európai Néppárt, benne a német koalíciós párti képviselők, jelentős része is megszavazta a magyar jogállamisági eljárás folytatásával és az uniós források jogállamisági feltételekhez kötésével kapcsolatos indítványt.

Orbán Viktor a műsorban az MTI szerint többek között azt mondta: azért egy pártcsalád része a Fidesz, hogy megvédjék, ha szükséges, de ha a szövetségeseink elárulnak bennünket – mint ahogy többségében egyébként a Néppárt is elárult bennünket tegnap – akkor ott nincs keresnivalónk. Hozzátette: csak azért nem léptek ki csütörtökön, mert a franciák, a spanyolok és az olaszok "egyértelműen velünk voltak", és a néppárti vitában úgy foglaltak állást, hogy ki kell állni Magyarország mellett.

Orbán Viktor ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a helyzet így nem maradhat: ha nem áll ki az EPP Magyarország mellett, akkor

nekünk egy új európai, kereszténydemokrata jellegű mozgalmat kell indítani és lesznek hozzá szövetségeseink

Szerinte az, hogy a franciák, spanyolok és az olaszok kiálltak a Fidesz mellett a tegnapi szavazáson, ad némi reményt arra, hogy az EPP-ben még változást lehet elérni. Fogyatkozó, de még létező reményt. Egyébként ma reggel már nem lettünk volna tagok – mondta a kormányfő a Kossuth rádióban.

Orbán szerint az EPP-ből való esetleges kilépéssel nem romlana az ország pozíciója, mert például a 2021-2027-es uniós költségvetési tárgyalásokon is vannak erős szövetségesei és érvei az országnak, és egyébként sem szabad összekeverni a pártpolitikai vitákat az államok közötti vitákkal, mert ő mindig az ország érdekeit nézi, a pártpolitikai ügyeket ettől el kell különíteni (utóbbit az évindító sajtótájékoztatóján is hangsúlyozta).

A kormányfő tegnap Prágában járt a visegrádi országok és Ausztria vezetőinek csúcstalálkozóján, tárgyalt Sebastian Kurz osztrák kancellárral is és ennek kapcsán a mai rádióműsorban azt is megjegyezte, hogy az osztrákok felől várhatóan továbbra is kap majd támadásokat Paks2.

Címlapkép forrása: MTI/Szigetváry Zsolt

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás