Hatalmas EU-s fejlesztés ért véget a Tisza leginkább árvízveszélyes szakaszán
Uniós források

Hatalmas EU-s fejlesztés ért véget a Tisza leginkább árvízveszélyes szakaszán

Portfolio
|
MTI
Hazai és uniós támogatással összesen 8,1 milliárd forintot fordítottak az árvízvédelmi biztonság növelésére a Felső-Tiszán egy most befejeződött vízügyi program segítségével - közölte a projekt kommunikációjáért felelős társaság.

Mik a fejlesztés főbb jellemzői?

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) és a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (FETIVIZIG) együttműködésében megvalósult beruházás az ország árvízveszélynek leginkább kitett térségében, azon belül a Felső-Tisza legkeskenyebb szakaszán, a tivadari közúti hídnál lévő folyószűkületnél valósult meg.

A két évvel ezelőtt indult kivitelezés során a Tisza jobb és bal partján lévő árvízvédelmi töltéseket csaknem tíz kilométer hosszban fejlesztették, négy helyen partvédelmi rekonstrukciót végeztek, védelmi raktárat építettek, valamint korszerűsítettek két gátőrházat. Kisar külterületén Tisza bal parti töltésnyomvonalát a folyómedertől távolabbra helyezték át, jelentősen növelve a hullámteret, amelynek árvízszintcsökkentő hatása a tivadari hídnál is érzékelhető lesz.

fetivizig1

Emellett a Kisar és Tivadar belterületén lévő töltést úgy alakították ki, hogy arra árvíz idején egy méter magasságban mobil árvízvédelmi falat lehessen felépíteni.

A projekt a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztése és a magyar-ukrán közös árvízvédelmi fejlesztési programokkal összhangban, a Széchenyi 2020 program támogatásával valósult meg.

fetivizig2

A közelmúltban egy nagy balatoni vízügyi EU-s projekt szomorú fejleményéről is beszámoltunk:

Egy nagyobb projekt részéről van szó

A konzorcium egyik tagjának, a FETIVIZIG-nek az oldalán az „Árvízvédelmi védvonalak mértékadó árvízszintre történő kiépítése, védvonalak terhelésének csökkentése” című, KEHOP-1.4.0-15-2015-00006 azonosító számú projekt zárási eseményéről megtalálható egy cikk, de abban a fenti összegnél, illetve beruházási munkálatoknál tágabb fejlesztésekre utalnak, hiszen 13,6 milliárd forintnyi vissza nem térítendő támogatás van a cikkben. Feltehetően a fenti projektzáró közlemény ennek a nagyobb projektnek egy részére vonatkozik.

Azt is tartalmazza a cikk, hogy:

  • a megvalósított fejlesztés eredményeként Tiszakóród, Tiszacsécse, Milota, Tiszabecs, Uszka és Magosliget lakosainak élet- és vagyonbiztonságát sikerült jelentősen növelni. Olyan szakaszon került megerősítésre a töltés, ahol a Tisza hazánkba érkezik, s ahol a legkevesebb idő áll rendelkezésre, hogy veszély esetén ideiglenes védműveket lehessen kiépíteni, az árvíz idején magasítani a töltéseket. A beruházás fontosságát alátámasztja az is, hogy az elmúlt 25 évben 10 nagy árvíz vonult le a Felső-Tisza vidékén, s ezekből négy alkalommal rendkívüli helyzet is kialakult.
  • A fejlesztések tartalma: a Tisza bal parti, valamint a Batár bal parti árvízvédelmi töltéseinek fejlesztésére mintegy 22 km hosszban Tiszakóród és Magosliget települések között került sor. A beépített földanyag mennyisége meghaladta az 1,0 millió m3-t. Az építési munkálatok eredményekképpen a töltések magassága több, mint 1,5 méterrel, a keresztmetszetük pedig 25 %-kal nőtt. A töltések koronáján sor került burkolat kiépítésére is, amely a biztonságos kerékpáros közlekedést is lehetővé teszi a vízfolyások mentén lévő települések között.
  • Megújultak a töltésekben lévő műtárgyak is. A fejlesztés biztosította 5 db zsilip teljeskörű átépítését. Ezen létesítmények közül kiemelkedik a Tisza bal parti töltésben lévő Tiszakóródi zsilip, amely a Palád-csécsei öblözet belvízmentesítését biztosítja. A töltést veszélyesen megközelítő folyószakaszok stabilitásának érdekében Milotánál és Tiszabecsnél 4 db szabályozási mű is megújult közel 7,0 km hosszban.
  • A rekonstrukciós munkák során a védművek megerősítésére beépített kőanyag mennyisége meghaladta az 5.700 m3-t. A kor kívánalmainak megfelelően, az árvízi infrastruktúra fejlesztése érdekében sor került a tiszabecsi gátőrház és védelmi központ, valamint az uszkai gátőrház (ld. alább) felújítására is.
fetivizig3

A cikk hangsúlyozza a Felső-Tisza-vidék árvízvédelmi fejlesztései a mostani beruházás után sem állnak meg, folytatódnak a Felső-Tiszán a Tisza-Túr tározó megépítésével. Tervezik a töltésépítések fejlesztését a Túr folyó bal partján és a Tisza folyó jobb és bal partján a töltések megerősítését, valamint az árvízvédelmi szempontból kritikus pontnak számító tivadari híd átépítését, sőt a Tivadar alatti szakaszok fejlesztését is.

A Tisza-Túr tározóról a minap már írtunk, amikor egy civil ellenőrzési mechanizmus egyik mintaprojektjeként mutatták be. Ennél a projektnél a kivitelezési szerződés értéke 89 millió, azaz mai árfolyamon közel 30 milliárd forint. Itt a kivitelezés monitorozásába tudtak bekapcsolódni a Transparancy International Magyarország munkatársai és most helyszíni ellenőrzéseket végeznek saját mérnökkel, így gyakorolják a civil kontrollt a projekt során.

Címlapkép forrása: MTI/Czeglédi Zsolt, cikkbeli képek forrása: FETIVIZIG

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás