Előfizetői tartalom

Meglepő fordulatra készül a kormány az EU-s forrásoknál – kiadták a rendeletet

Egyszerre módosítaná a kormány a 2014–2020-as és a 2021–2027-es uniós ciklus, valamint a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv végrehajtási szabályait egy a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezet alapján. A javaslat több ponton rugalmasabbá tenné a forrásfelhasználást: kedvezőbb helyzetbe hozná a közfeladatot ellátó civil szervezeteket, jelentősen kitolná a visszafizetések maximális futamidejét, és árnyalná a szankcionálás eszköztárát. A tervezet egységesen 48 hónapra emelné a részletfizetések felső határát, miközben pontosabb kamatszámítási szabályokat vezetne be, és csökkentené az automatikus támogatáscsökkentések szerepét. Emellett bővítené a szokásos piaci ár meghatározásának módszereit, és új szakpolitikai prioritásokat jelölne ki a stratégiai technológiák területén, bár a végleges hatások csak az elfogadott normaszöveg ismeretében lennének megítélhetők.

A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettervezet több ponton módosítaná az uniós forrásfelhasználás szabályrendszerét. A javaslat egyszerre nyúlna hozzá a már lezáró félben lévő 2014–2020-as, valamint a most zajló 2021–2027-es programozási időszak, valamint a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés