Vége a trükközésnek, milliárdos kiskaput zárna be az Európai Unió
Uniós források

Vége a trükközésnek, milliárdos kiskaput zárna be az Európai Unió

Portfolio
Az Európai Bizottság július 17-re várható felülvizsgálatakor szigorítaná a hajózásra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási szabályokat, hogy megszüntesse azt a kiskaput, amellyel a hajótársaságok az EU-hoz közeli, de azon kívüli kikötőkben történő megállással drasztikusan csökkentik fizetési kötelezettségeiket. A módosítás észak-afrikai, közel-keleti és esetleg brit kikötőket is bevonna az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe, amely jelenleg évi 7–9 milliárd euró bevételt termel. A reform ugyanakkor feszültséget kelthet az EU kereskedelmi partnereivel, miközben iparági szereplők az átrakodási forgalom Észak-Afrikába történő áthelyeződése miatt uniós munkahelyek elvesztésétől is tartanak. A hajótulajdonosok azt szorgalmazzák, hogy az ETS-bevételek nagyobb hányadát fordítsák zöld üzemanyagok fejlesztésére, mivel jelenleg mindössze öt százalék jut vissza a tengeri ágazat dekarbonizációjára.
Szeptember 8-án jön az év egyik legjelentősebb üzleti fenntarthatósági találkozója, a Portfolio Sustainable World 2026. A szektorsemleges konferencia a zöld gazdasággal kapcsolatos aktualitásokkal, a legégetőbb beavatkozási gyakorlatokkal foglalkozik, de emellett helyszíne a Green Awards díjátadónak is. Részletek a linken.

Az Európai Bizottság szigorítást tervez a hajózásra vonatkozó szén-dioxid-kibocsátási szabályokat, hogy bezárjon egy olyan kiskaput, amellyel a hajótársaságok a valós kibocsátás mérséklése nélkül csökkentik a fizetendő díjaikat. A tervezett intézkedés ugyanakkor feszültséget kelthet az Európai Unió kereskedelmi partnereivel - közölte a Financial Times.

A jelenlegi szabályozás szerint az Európai Unión kívülről érkező hajóknak az adott út során keletkező kibocsátás felére kell kibocsátási egységeket vásárolniuk. De brüsszeli tisztviselők szerint

a távoli kikötőkből induló járatok gyakran beiktatnak egy köztes megállót az unióhoz közeli, de azon kívül eső kikötőkben, így a belépéskor már csak a rövidebb, utolsó szakaszt kell elszámolniuk.

Ezzel a módszerrel a fizetendő díjaik jelentősen csökkennek, miközben a tényleges környezetterhelés változatlan marad.

Brüsszel a szabályok szigorításával az észak-afrikai, közel-keleti és esetleg a brit kikötőket érintő forgalmat is bevonná az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszerbe (ETS). Az Európai Hajótulajdonosok Szövetsége (ECSA) adatai szerint a tengeri ágazatra vonatkozó ETS jelenleg évente mintegy 7–9 milliárd euró bevételt generál, ami tonnánkénti 85 eurós szén-dioxid-ár mellett 7,65 milliárdot, 100 eurós árnál pedig 9 milliárd eurót jelent.

A módosítás a kibocsátáskereskedelmi rendszer átfogó, július 17-re várható felülvizsgálatának részét képezi majd, de a reform ugyanakkor enyhítené a vállalatokra vonatkozó bizonyos szabályokat, kiterjesztené a szén-dioxid-költségeket az EU-ból induló járatokra, és lassítaná az iparágnak nyújtott ingyenes ETS-kvóták kivezetését. A felülvizsgálat célja, hogy a rendszert összhangba hozzák a 2040-re kitűzött klímacéllal, amely az 1990-es bázisévhez képest 90 százalékos kibocsátáscsökkentést irányoz elő.

A Bizottság már felvette az érintett kikötők listájára a marokkói Tanger Med kikötőjét és az egyiptomi Port Szaídot, jelenleg pedig a kritériumok finomításán dolgozik, hogy hatékonyabban léphessen fel a szabályok kijátszása ellen a Földközi-tenger térségében, sőt esetleg az Egyesült Királyságban is. Egy uniós tisztségviselő szerint a brit kikötők kevésbé jelentenek problémát, mivel a brit és a közösségi kibocsátáskereskedelmi rendszerek összekapcsolása már napirenden szerepel, így a szigorítások elsősorban Marokkó, Egyiptom, Jordánia és más harmadik országok kikötőit érinthetik.

Iparági források szerint a hajótársaságok azzal a módszerrel élnek vissza a kiskapuval, hogy a szomszédos, unión kívüli kikötőkben rakodnak át, majd onnan teszik meg az utolsó, immár rövidebb útszakaszt az EU-ba. Alberto Rossi, az olasz hajótulajdonosok szövetségének, az Assarmatorinak a főtitkára rámutatott, hogy egy hajó kikötőnként átlagosan 300 ezer eurót fizet, ezért a társaságok előszeretettel választják a közeli, unión kívüli megállókat, hogy kihasználják az 50 százalékos szabály adta kedvezményt.

Külön nehézséget jelent az átrakodás kérdése, mivel az ilyen logisztikai szolgáltatások egyre inkább Észak-Afrikába helyeződnek át, ami uniós munkahelyeket veszélyeztet, és gyengítheti a tagállamok ellenőrzését a kritikus ellátási láncok felett.

Az Assarmatori az átrakodásból származó kibocsátások teljes mentesítését javasolja, míg az Európai Néppárt azon uniós – főként olaszországi és spanyolországi – kikötőknek adna felmentést, amelyek az átrakodási forgalom elvándorlása miatt jelentős üzleti veszteséget szenvedhetnek el.

A hajótulajdonosok emellett azért is lobbiznak, hogy az ETS-ből származó bevételek nagyobb részét fordítsák a zöld üzemanyagok fejlesztésének támogatására.

Az ECSA felhívta a figyelmet arra is, hogy jelenleg a befolyó összegek mindössze öt százaléka jut vissza a tengeri ágazat dekarbonizációjára.

Címlapkép forrása: EU

Kasza Elliott-tal

Accenture plc - elemzés

A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az

Sustainable World 2026

Sustainable World 2026

2026. szeptember 8.

WOOD & Co. Investor Day 2026

2026. szeptember 9.

Boost Your Business 2026

2026. szeptember 9.

Private Health Forum 2026

2026. szeptember 10.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet