A konzorcium 2025 októberében még csak tíz bankból állt, azóta azonban a tagok száma megduplázódott. A csoport közleménye szerint
a dollár mellett más G7-es valuták – elsősorban az euró – fedezetével is terveznek stablecoinokat kibocsátani.
A banki konzorcium versenytársa a 37 pénzintézetet tömörítő Qivalis nevű vállalkozás, amely még idén euróalapú stablecoint kíván piacra dobni. Egyes bankok, például a spanyol BBVA, mindkét csoportban jelen vannak. Donald Trump családjának kriptovállalkozása, a World Liberty Financial szintén kibocsátotta már a saját stablecoinját.
A piacon ugyanakkor egyelőre kevés jel utal arra, hogy valódi kereslet lenne a bankok által kibocsátott stablecoinokra. A szektort az El Salvador-i székhelyű Tether uralja, amelynek dollárhoz kötött tokenjéből több mint 180 milliárd dollár értékű van forgalomban, a tartalékok – többek között amerikai államkötvények – befektetéséből pedig milliárdos nyereséget termel.
A francia Société Générale – amely egyik konzorciumnak sem tagja – tavaly a nagybankok közül elsőként bocsátott ki dollárfedezetű stablecoint a digitális eszközökkel foglalkozó leányvállalatán keresztül. A token azonban nem terjedt el, a bank honlapja szerint mindössze 12,5 millió dollár értékben van forgalomban.
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank elnöke korábban figyelmeztetett, hogy a magánkibocsátású stablecoinok kockázatot jelentenek a monetáris politikára és a pénzügyi stabilitásra nézve.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Irán nem hagyja magát: számos hajót célba vettek a Hormuzi-szorosnál
Az amerikaiak is saját csapásokról számoltak be.
Keményebb fellépést ígér az argentin elnök: lecsapna a Falkland-szigeteknél működő olajcégekre
Évszázados vita lángolt fel újra.
Vészjósló adatok érkeztek: az európaiak több mint fele túlsúlyos
Az olaszok állnak a legjobban.
Pattanásig feszült a helyzet: a helyiek tiltakozása ellenére új menekülttábort építenek Ceutában
Nem tud nyugvópontra jutni a menekültválság.
Sorsdöntő lépésre szánta el magát Elon Musk: hatalmas összeggel száll be Trump mellé a kampányban
Nem minden fogadása szokott bejönni.
Nagy változás a magyar turizmusban: nyílt versenyzés jön az állami megbízásokért
A szakmai összefogást is ösztönzik.
Régóta várt bejelentés érkezett: radikális változás jön a magyar állami fogászatokon
Feltorlódtak a problémák.
Kihal vagy csak átalakul az értelmiség?
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult meg, a digitalizáció adott neki komoly lendületet. Mi lép a süllyedő Atlantisz helyére:
The Marzetti Company - elemzés
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránézek.CégismertetőA The Marzetti Company (MZTI) 1896-ban alakult, székhelye az amerikai Ohio állam
Jobb lakáshitelkamatot keresel? Hasonlítsd össze a bankokat a Bankmonitorral
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes futamidő alatt. Mégsem biztos, hogy a bank honlapján elsőként látott ajánlat lesz szám
Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
Közeledik a fiskális Yield Curve Control?
Az amerikai Treasury szeptembertől legalább megduplázza a hosszú lejáratú állampapírok visszavásárlására fordított összeget, miközben a 30 éves hozam közel két évtizedes csúcsra emelked
Betonból épülő élőhely: egy floridai kísérlet a partvédelem újragondolásáról
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy floridai mérnök és csapata azonban megpróbálja egyszerre megoldan
Fordult a kocka a költségvetésben - de mekkora lehet az idei hiány?
Az első negyedéves, GDP-arányosan 9 százalékos deficit után a második negyedévben látványosan szigorodott a költségvetési politika. Mire lehet elég a fordulat az év egészében, hogyan ért
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
A költségvetési pálya és az eurótervek hitelessége döntő lehet.
Mi marad a magyar gyümölcsből? Védtelen ültetvények kaphatják a következő csapást
Negatív rekord az idei termés.



