Előfizetői tartalom

Brüsszel alig fizet Magyarországnak - Nagy döntéseket hozott a kormány

Éppen azon a napon jelentett be fontos döntéseket a kormány az EU-pénzek terén, amikor közzétette, hogy az alig érkező brüsszeli átutalások miatt itthon rekord magasra futott az államháztartási hiány. A két szál szorosan összefügg és emiatt az történt, hogy múlt szombattól a felére vágta az uniós pályázatok közszférán kívüli kedvezményezett nyerteseinek kifizethető támogatási előleg mértékét a kabinet. Ez azonnali hatállyal spórolást jelent az állami büdzsének, de közben jókora nehézséget okozhat a projektek végrehajtóinak, hiszen eddig nem így terveztek. Számos egyéb fontos szabályt is megváltoztatott szombati hatállyal a kormány, amelyek között olyanok is vannak, amelyek viszont pár hónapos távon inkább a havi uniós támogatás-kifizetés összegének növekedése irányába mutatnak.

Amint megírtuk: még sosem volt akkora deficit az év első nyolc hónapjában (1646 milliárd forint), mint idén, aminek döntő részét az okozta, hogy míg itthon bőkezűen megelőlegezi a kormány a nyerteseknek az uniós pályázatok kifizetéseit (összesen 1388 milliárd forintot fizetett ki), addig Brüsszelből csak alig érkezik a pénz (augusztus végéig mindössze 183 milliárd forint)...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés