Előfizetői tartalom

Dányi: nagy megnyitási hullám jön, de bírni fogja a rendszer

Portfolio
Miután most március 31-ig az összes pályázatot meghirdeti az intézményrendszer, fokozatos lesz a kb. 180 pályázat tényleges megnyitása, így június végéig nem lesz olyan nap, amikor 10-nél több pályázat beadhatósága nyílik meg - érzékeltette a következő három hónap továbbra is nagytempóját a Portfolio mai konferenciáján Dányi Gábor. A Miniszterelnökség helyettes államtitkára szerint nemcsak az ütemezett megnyitással készülnek a pályázati dömpingre, hanem az informatikai rendszer gőzerővel történő fejlesztésével is, amely a rendszer stabilitását és a felhasználóbarát felület kialakítását is egyszerre jelenti. Ennek pontos hátteréről és a változásokról Dányi Gábor részletesen beszélt a Portfolio-nak két héttel ezelőtt. További részletek:

Kapcsolódó cikkünk2017.03.13Forradalmi változásra készül a Miniszterelnökség az EU-pályázatok mögöttDányi Gábor, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára egyebek mellett az alábbiakról beszélt:A kormány célja, hogy a 2014-2020-as keret 2017. március 31-ig pályázatokkal való teljes lekötése, azaz az összes uniós forrás meghirdetése, idén december 31-éig pedig...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés