Előfizetői tartalom

EU-pályázatok: ki kellene mondani az igazságot

Portfolio
A cégek közel egyharmada tervezi indulását valamely uniós pályázaton a 2014-2020-as időszakban, és ugyanilyen arányban új gépet, vagy eszközt szeretnének majd beszerezni, de a választ adók 12%-a ingatlanépítésre és felújításra szolgáló pályázatokra vár - ismertette egy friss felmérés eredményeit a mai Vállalati Növekedés 2015 című konferenciánkon Váczi Dávid. A Budapest Bank termékértékesítés támogatási vezetője utóbbi adat kapcsán hangsúlyozta, hogy ez a tájékozatlanságból adódhat, mert ilyen források nem lesznek az új ciklusban. Szintén a tájékozatlanságra, illetve egyfajta csodavárásra vezette vissza az EU-szakértő azt, hogy sok pályázó alaptalanul abban reménykedik: a kombinált termékeknél máshogy alakulnak majd a támogathatósági szabályok, mint a vissza nem térítendő forrásoknál. Ezek alapján azt hangsúlyozta Váczi, hogy a fejlesztéspolitikában világosan kommunikálni kellene az új szabályokat, illetve azt, hogy mely területeken nem lesznek pályázati források, mert így a felesleges reménykedést is ki lehetne küszöbölni.

Váczi Dávid előadásának és az általa ismertetett felmérésnek a főbb üzenetei:Miközben a híradásokban és bankvezetői beszélgetésekből is az szűrődik át, hogy az EU-támogatások a domináns hajtóerő a gazdasági növekedésben a hitelezés helyett, aközben fontos látni, hogy a 2014-2020-ra rendelkezésre álló összes forrásnak még az 1,5%-át sem éri el az eddig megítélt...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés