Előfizetői tartalom

Felülvizsgálhatják a nulla százalékos EU-hitel feltételeit

Portfolio
A bő egy hónapja elindított, 44 milliárd forintos keretösszegű, nulla százalékos uniós hitelnél mintegy 30 milliárd forintnyi beruházásról zajlanak országszerte a tárgyalások, ebből közel 12 milliárd forintnyi hiteligényt már elkezdtek berögzíteni az MFB rendszerébe és közülük 3,8 milliárd forintnyi igénynél már a komplett hiteldossziét benyújtották - jelezte az MFB Pontokról rendezett országos road show utolsó, csütörtöki székesfehérvári állomásán Eőry Gábor. A Magyar Fejlesztési Bank ügyvezető igazgatója azt is elmondta: elkezdték összegyűjteni a szakmai felvetéseket és ezek alapján várhatóan módosításokat javasolnak majd az Irányító Hatóság felé a hitelfelvétel bizonyos feltételeiben. Az biztos, hogy a nulla százalékos kamat nem változik, ahogy az is, hogy érdemes sietni a beruházási elképzelések kidolgozásával, mert a hatalmas érdeklődés miatt a keret a nyári hónapokban kimerülhet.

A következő napokban mintegy két tucattal 145-re nő az országszerte megnyitott MFB Pontok száma, szeptember végére pedig megnyílik a kormányhatározatban rögzített 442 pont, azaz a vállalatok felőli nagy érdeklődésre is tekintettel gyorsan halad a visszatérítendő pénzügyi eszközök elosztási hálózatának kialakítása - erősítette meg székesfehérvári előadása keretében...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés