Uniós források

Itt a nagy döntés: indulhat a szentendrei és a ráckevei-csepeli HÉV-ek összekötésének tervezése!

Portfolio
Bár a kormánydöntés már tavaly novemberben megszületett, csupán most augusztus 10-i dátummal bukkant fel a támogatott uniós projektek adatbázisában egy átfogó feladat 13,7 milliárd forintos keretösszeggel, amely az északi és a két déli HÉV-vonal felújításával, illetve az észak-déli vonalaknak az összekötésével kapcsolatos tervezési feladatokat foglalja magában.

Mi a fejlesztések fő célja?

Bár a támogatott projektkereső adatbázis szerint a projekt már 2018. november 10-én elindult, mégis csak 2019. augusztus 10-i dátumú az alábbi uniós projekt támogatási döntése: "H5-H6/H7 vonalak összekötése - az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének előkészítése".

A projekt nyertese a KKBK Kiemelt Kormányzati Beruházások Központja Nonprofit Zrt. és az IKOP-3.1.0-15 - "Fenntartható városi közlekedés fejlesztése és elővárosi vasúti elérhetőség javítása a Közép-magyarországi régióban Budapest" című uniós pályázaton nyert el 13,7 milliárd forintnyi támogatást, amelyből 85% az uniós Kohéziós Alapból származik.A projekt adatlapja szerint "A fejlesztés célja, hogy megkezdődjön a H5-ös szentendrei, a H6-os ráckevei és a H7-es csepeli HÉV-ek korszerűsítésének, összekötésének tervezési előkészítése az észak-déli városi-elővárosi vasúti tengely fejlesztésének előkészítéseként, 3 egymáshoz kapcsolódó tervezési szerződés keretében":
  • H7 Csepeli és H6 Ráckevei HÉV vonalak korszerűsítése, összekapcsolása és meghosszabbítása a Kálvin térig
  • H5 Szentendrei HÉV vonal korszerűsítése
  • Részletes megvalósíthatósági tanulmány készítése az észak-déli városi-elővárosi gyorsvasút fejlesztésének Duna alatti összekötésére

A projektek átfogó célja átszállásmentes, vagy kevesebb átszállással járó közösségi közlekedési kapcsolatok biztosítása, új HÉV járművek közlekedéséhez szükséges infrastruktúra tervezése, magasabb szolgáltatási színvonalú közösségi közlekedés megteremtése, a HÉV vonalakon az utazási sebesség növelésének lehetősége, az esélyegyenlőség biztosítása, az utazási komfort és az utastájékoztatás minőségének javítása, a HÉV vonalak környezetének rendezése, a közvetlen belvárosi kapcsolat létesítése a metróvonalakkal.

A H6/H7 projekt háttere

A két déli (H6, H7) HÉV vonal a teljes Csepel-szigeti valamint a pesterzsébeti, soroksári térséget szolgálja ki. A térségek korszerű közlekedési kapcsolatokkal nem, vagy csak érintőlegesen ellátottak. Egyéb kötöttpályás közlekedési kapcsolatot a MÁV Zrt. 150. számú Budapest-Kunszentmiklós-Tass-Kelebia vasútvonala, valamint a XX. kerületben villamosvonalak szolgáltatnak. Előbbi egyik legfontosabb problémája elsősorban az alkalmas budapesti átszállópont hiánya, valamint a kedvezőtlen vonalvezetése miatt nem éri el, vagy ha el is éri, nem vonzza a potenciális utasokat.

A projekt megvalósításának fontos célja a közösségi közlekedés színvonalának javítása, az igényeknek megfelelő, megbízható szolgáltatás biztosítása, a jelenlegi utazási részarányok megőrzése, hosszabb távon a tömegközlekedés arányának lehetőség szerinti növelése, átszálló és módváltó csomópontok létrehozása a korszerű és hatékony hálózati átjárhatóság (MÁV Zrt., BKK Zrt., VOLÁNBUSZ) erősítése érdekében.

Itt a nagy döntés: indulhat a szentendrei és a ráckevei-csepeli HÉV-ek összekötésének tervezése!
MXa típusú motorkocsi érkezik Szentistvántelep megállóhelyre Szentendre felől 2016. január 13-án. MTI Fotó: Máthé Zoltán

Tervezési feladatok

A H6-os és H7-es HÉV-ek tervezése során feladat
  • a HÉV vonalak vasúti tervezése, és az ahhoz kapcsolódó áramellátás, biztosítóberendezés, vonatbefolyásolás, távközlés tervezése.
  • Tervezendők az állomási és megállóhelyi műtárgyak felszínen és térszín alatt, feladat a kapcsolódó közúti hálózat tervezése, P+R, B+R parkolók, kapcsolódó felszíni autóbusz hálózat tervezése, egyes szintbeli közúti-vasúti keresztezés kiváltása.
  • Tervezési feladat térrendezés és építészeti feladatok az állomásokhoz és a vonalakhoz kapcsolódóan.
  • A szükséges járműtelepek és közművek tervezése is elvégzésre kerül.
  • A projekt során engedélyezési tervek, engedélyek megszerzése, feltétfüzetek, építészeti tervpályázat lebonyolítása, szabályozási tervi munkarészek, kivitelezési tenderdokumentáció és kiviteli tervek készítése a feladat.

A H5-ös HÉV projektjének leírása

Az északi (H5) HÉV vonal jelentős szerepet játszik Óbuda-Békásmegyer és Szentendre térségének közlekedésében, az összes HÉV vonal közül a legnagyobb forgalmú. A vonal műszaki állapota vegyes, a Békásmegyer - Szentendre szakasz infrastruktúra jelentősen leromlott. A H5 HÉV és a MÁV 2-es fővonal között közvetlen kapcsolat adható, amely olyan új átmérős viszonylatszervezést tehet lehetővé, amely a közösségi közlekedés jelentős térnyerését okozhatja.

A projekt során engedélyezési tervek, engedélyek megszerzése, szükség szerint szabályozási tervi munkarészek, tenderdokumentáció és kiviteli tervek készítése a feladat.

Az északi (H5) és déli (H6, H7) HÉV vonalakat összekötő tervezési feladat részletes megvalósíthatósági tanulmány tervszintig készítendő el.

Vizsgálandó a nyomvonal lehetséges változatai, az állomások száma, elhelyezkedése, kijáratai. A feladat során forgalmi modellezés, menetrendi koncepció készítése is feladat. Vizsgálandó a térszínen felszabaduló területek felhasználhatósága, tervezési feladat a kapcsolódó közösségi közlekedési hálózat felülvizsgálata. A vasúti pálya, kapcsolódó szakágak, műtárgyak, megvalósíthatósági tanulmánytervi szinten tervezendő.

A projekt adatlapja szerint a projekt megvalósítása már tavaly november 10-én elkezdődött, a megvalósítás vége pedig várhatóan 2023. december 31. lesz.

Címlapkép forrása: MTI Fotó: Máthé Zoltán
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Michael Saylor és a "végtelen" pénzmasina

A MicroStrategy 2020-ban kezdett el bitcoint vásárolni. A szoftvercég eredetileg csak többletlikviditását fektette bitcoinba, ám amikor a kriptodeviza jelentős emelkedésnek indult, a vezérigazgat

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Megindult Izrael kegyetlen megtorlása: egyszerre több vörös vonalat is átléptek

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
eu-csúcs, uniós csúcs, uniós csúcstalálkozó, európai tanács, európai unió tanácsa