Uniós források

Kiszámolták: elképesztően sok EU-pénzt küldött Brüsszel Magyarországnak 15 év alatt

Portfolio
A 2004-2006-os, a 2007-2013-as, illetve a mostani 2014-2020-as uniós fejlesztési ciklusban összesen 55,2 milliárd eurónyi értékű beruházás valósul(t) meg Magyarországon az európai strukturális és beruházási alapok segítségével, amelyhez még hozzáadódik 2,5 milliárd eurónyi keret, amelyet 2014 óta a Juncker-terv mozgósított további beruházásoknál - áll abban az Európai Bizottság által ma készített rövid kimutatásban, amelyet a 15 éves uniós tagságra időzítettek.
Az összefoglaló emlékeztet rá, hogy Magyarország - kilenc másik európai országgal együtt - 2004. május 1-jén csatlakozott az Európai Unióhoz. Az EU jelentős beruházásokat hajtott végre az új tagállamokban kohéziós politikája révén, valamint 2014 óta az Európai beruházási terven, a Juncker-terven keresztül annak érdekében, hogy elősegítse az uniós átlaghoz való felzárkózásukat a növekedés és a jövedelem tekintetében. Nemcsak az uniós finanszírozásnak köszönhető, hogy a beruházások pozitív, kézzelfogható eredményekkel jártak, hanem annak is, hogy ezek a tagállamok reformokat hajtottak végre, valamint erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy vonzó környezetet biztosítsanak a befektetők és a vállalkozások számára a letelepedéshez és a növekedéshez - olvasható az anyagban.Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke így nyilatkozott:

A 2004-ben további 10 európai ország befogadásáról született döntés kontinensünk számára fontos, és egyben a történelem egésze szempontjából is jelentős pillanat volt. A közép- és kelet-európai országok csatlakozása, valamint az a bátorság, amelyet az emberek a csatlakozásra való felkészülés során tanúsítottak, lehetővé tette számunkra, hogy összeegyeztessük kontinensünk történelmét annak földrajzával. A mai napig a bővítés lelkes híve vagyok.

Az összeállítás néhány adatot is tartalmaz, hogy a fent jelzett 55,2+2,5 milliárd euró milyen gazdasági hatásokkal, eredményekkel jár a Bizottság kalkulációi szerint:
  • 2003 óta Magyarországon az egy főre jutó GDP 7 százalékponttal nőtt az uniós átlaghoz képest
  • Magyarországon az egy főre jutó GDP 57%-kal nőtt 2003 és 2017 között
  • A Juncker-Bizottság 2014-es megalakulása óta az európai strukturális és beruházási alapok, valamint a Juncker-terv révén 28 820 magyar kis- és középvállalkozás jutott támogatáshoz.
  • 2014 óta az EU az összes magyarországi állami beruházás 43%-ának megfelelő összegű támogatást nyújtott.


Az infografika szerint a kohéziós (felzárkóztatási célú) beruházások legfontosabb eredményei az elmúlt évtizedben az alábbiak:
  • A strukturális finanszírozásra fordított uniós beruházások magyar állampolgáronként 2532 eurót jelentenek
  • A Magyarországon megvalósuló kohéziós projektek költségeinek 85%-át az EU állja.strukturális támogatást nyújt
  • 115 000 új munkahely jött/jön létre
  • A víz- és szennyvízhálózathoz való hozzáférés javítását 3,5 millió ember érzi Magyarországon
  • 3724 km-nyi útszakasz, illetve 415 km-nyi vasúti pálya építése vagy korszerűsítése történik meg


Három konkrét projektet is röviden bemutat az anyag:
  • A szolnoki RepTár interaktív légi közlekedési múzeum a repüléstörténet különleges emlékeit mutatja be a látogatóknak, létrejöttéhez pedig az uniós támogatás is hozzájárult. A beruházás új lendületet adott a korábban elhanyagolt környéknek is, ahol azóta új üzletek és kávézók nyíltak.
  • A családi vállalkozásként alapított Balogh Tészta Magyarország egyik legnagyobb tésztaforgalmazójává nőtte ki magát. A cég uniós finanszírozásból telepített egy új gyártósort, mellyel ma a tiszakécskei üzemében óránként 2250 kg tésztát állít elő.
  • A szegedi ELI-ALPS lézerkutató központ a legnagyobb kutatás-fejlesztési projekt ma Magyarországon. Ez az EU által társfinanszírozott központ képes előállítani a legintenzívebb fényimpulzusokat a világon.


Az anyag végül a közvetlen brüsszeli forrásokról is megemlékezik a kutatás-fejlesztési és innovációs források kapcsán:
  • Magyarország 228,9 millió euró összegű támogatást kapott a Horizont 2020 uniós kutatási és innovációs program keretében. A Horizont 2020 alá tartozik "A kiválóság terjesztése és a részvétel növelése" elnevezésű program is, amely az egyetemek és a kutatási szervezetek kapacitásépítésére irányul.
  • E programnak köszönhetően minden olyan tagállam, amely 2004 után csatlakozott az EU-hoz, pénzügyi támogatást kaphat, partnerségeket hozhat létre Európa-szerte, és kutatási központokat építhet ki. Magyarország erre a célra 22,9 millió euró támogatásban részesült - áll az összesítésben.


Címlapkép forrása: FREDERICK FLORIN / AFP
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás