Uniós források

Már elérhető az összes vidékfejlesztési EU-pályázati nyertes adatbázisa

Portfolio
Pénteken új arculatot kapott az uniós pályázatok hivatalos kormányzati oldala, a palyazat.gov.hu, de ennél is fontosabb fejlemény, hogy immár az összes nyertest el lehet érni a Vidékfejlesztési Program keretében.
A régi arculatú oldalon hónapok óta az látszott, hogy bő 91 ezer nyertesnél stagnál a VP-ben elnyert projektek darabszáma és mindig feltüntették, hogy informatikai okok miatt nem minden VP-beli nyertest mutat a kifizetési adatbázis. A jelek szerint ezt a problémát sikerült mostanra megoldani és közben új arculatot is kapott a pályázati oldal, hiszen most már bő 116 ezer nyertes VP-projekt részletei érhetők el. Ezzel egyébként az 1300 milliárd forintos keretből immár 957 milliárd forintnyi nyertes projekt részleteit mutatja az új oldal (igaz sajnos nem 100, hanem csak 30 projektenként lehet látni a listát és péntek este nem működött a lista támogatási döntés dátuma, illetve mérete szerinti sorba rendezés lehetősége). A főbb témacsoportok szerinti nyertes volumenekről pénteken beszélt egy rendezvényen az Agrárminisztérium illetékes államtitkára:A VP mellett a többi 2014-2020-as fejlesztési programban további bő 34 ezer nyertes projekt adatai érhetők el, amelyekre összesítésünk szerint már 8143 milliárd forint támogatást osztottak ki.

A két csoportra együttesen tehát már mintegy 9100 milliárd forintnyi támogatást ítéltek meg, azaz a 7 évre szóló keret lényegében 102%-át, de a túlvállalások engedélyezése miatt a következő időszakban is folytatódik még a nyertesek kihirdetése.

Az új oldal arculatát vizsgálva elmondható, hogy az eddiginél is áttekinthetőbb lett az oldal, miközben a főbb funkciók, illetve a hozzájuk tartozó almenük nem változtak. Az eddiginél markánsabban láthatóvá vált a főoldalon a pályázók, nyertesek által leggyakrabban használt három funkció: a pályázati kereső, a pályázati dokumentumok és a támogatott projektek keresője. Utóbbiban külön almenüként láthatóvá/letölthetővé váltak a 2014-2020-as ciklus vidékfejlesztési programjának nyertes projektjei (Széchenyi 2020 VP név mellett).

A főoldal alján láthatók időrendben visszafelé a különféle pályázati közlemények. Ezek kapcsán is elmondható, mint a nyertes projektek darabszámának oldalanként 100-ról 30-ra szűkítésénél, hogy a főoldal alján már csak az utolsó 5 közlemény látszik és így kell időrendben visszafelé lapozni.

Már elérhető az összes vidékfejlesztési EU-pályázati nyertes adatbázisa
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Valdis Dombrovskis EU helyreallitasi terv210713