Uniós források

Új fejlesztési programot indít a kormány: 445 település került a célkeresztbe

Portfolio
Egy komplex feltételrendszer alapján 445 magyarországi hátrányos helyzetű települést választott ki a kormány arra, hogy a gazdasági egyenlőtlenségeket csökkentő programot indítson el, amely egyaránt tartalmazna támogatásokat és hitelkonstrukciókat is - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számából. A kormányhatározat egyik pontja konkrétan azt is előírja, hogy a legnagyobb EU-s hátterű fejlesztési program, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), terhére az érintett települések vállalkozásainak fejlesztése érdekében pályázati felhívást kell kidolgoznia Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek.
A minap jelent meg a kormány 1206/2019. számú kormányhatározata, amely "a Magyarország egyes területei közötti gazdasági egyenlőtlenség csökkentése érdekében szükséges fejlesztési program kidolgozásáról" címet viseli és egy tavaly decemberi hasonló című kormányhatározatra épülve azt rögzíti, hogy

a gazdasági egyenlőtlenség folyamatos és érzékelhető csökkentése végett, a 2. pontban szereplő komplex mutatószámok és a helyi adottság figyelembevételével kiválasztott mintegy 445 településen célzott fejlesztések szükségesek.

A komplex mutatószámok között a települések munkaerőpiaci és demográfiai mutatói, a települések adóerő-képessége, illetve a közfoglalkoztatás során létrejött termelői kapacitások hatékony kihasználásával kapcsolatos mutatói is helyet kaptak amellett, hogy a településeknek korábbi szabályok szerint kedvezményezett településeknek kell lennie korlátozott fejlettségük miatt.

A fentiek után a határozat rögzíti és miniszterekhez köti a feladatokat is azzal együtt, hogy rögzíti: a kormány
  • egyetért azzal, hogy a fejlesztés - más településekre is kiterjedő - megszervezését elsősorban azokra a településekre kell koncentrálni - kidolgozva az állami alkalmazás kialakításának feltételrendszerét és ennek keretében történő foglalkoztatást -, amelyek a közfoglalkoztatás során biztosított forrásokat hatékonyan használták fel
  • felhívja a belügyminisztert, hogy településekre lebontva határozza meg, hogy a büntetés-végrehatási intézetek gazdasági társaságai a termelésük kihelyezésével mely településeken, milyen tevékenység kitelepítését vállalják, továbbá mekkora ezeknek a forrásigénye
  • felhívja a pénzügyminisztert és az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a fejlesztési programok támogatása érdekében alkalmazható hitelkonstrukciókat összegezzék, illetve - ha szükséges - gondoskodjanak az újak bevezetéséről
  • felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy az Északkelet-Magyarországon található melegvíz-bázis - turisztikai, ipari, mezőgazdasági - hasznosítására készítsen feladattervet, illetve készítsen javaslatot a folyamatban lévő kormányprogramok gazdasági támogatására, üzleti lehetőségeinek az elmaradt térségekben történő kihasználására
  • felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy - a belügyminiszter, az agrárminiszter, az innovációért és technológiáért felelős miniszter és a pénzügyminiszter közreműködésével - a fejlesztési program szabályozási és pénzügyi feltételrendszeréről, az állami támogatásokra vonatkozó rendeletekben foglaltakkal összhangban készítsen előterjesztést a Kormány részére
  • felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert az egyéb folyamatban lévő nemzeti fejlesztési programok (így különösen a Modern Városok Program, Magyar Falu Program) áttekintésére és jelen program ezekkel történő összehangolására;
  • felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy dolgozzon ki a kedvezményezett térségekben - a Modern Városok Programhoz és Magyar Falu Programhoz illeszkedően - a jelenlegi nagyberuházások támogatási rendszere kiegészítéseként olyan új gazdaságfejlesztési programot, amelynek célja az érintett térségekben munkahelyteremtő beruházások létrehozása, és tegye meg a szükséges lépéseket, hogy a program 2019. július 1-jétől elinduljon
  • felhívja a külgazdasági és külügyminisztert, hogy az agrárminiszter bevonásával az érintett térségek vonatkozásában dolgozzon ki egy olyan széles körű mezőgazdasági integrációs programot, melynek célja a helyben előállított termékek feldolgozása és külpiacra jutásának elősegítése
  • felhívja az innovációért és technológiáért felelős minisztert, hogy a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program terhére, az érintett települések vállalkozásainak fejlesztése érdekében pályázati felhívást dolgozzon ki
  • felkéri az illetékes megyei önkormányzatokat, hogy önként vállalt feladatként a kidolgozott fejlesztési programok hatékony végrehajtása érdekében az érintett településeket a rendelkezésükre álló eszközökkel segítsék és támogassák
  • felkéri a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara és a Magyar Nemzeti Bank vezetőit a jelen határozatban kitűzött célok támogatására.

Egyelőre a kiosztott feladatok alapján további részletek még nem körvonalazódnak a programról, de az látszik, hogy a kormány igyekszik kiküszöbölni a párhuzamosságokat a már egyébként is zajló Modern Városok Programmal és Magyar Falu programmal, illetve szokatlan módon még a független Magyar Nemzeti Bankot is felkéri a program támogatására - feltehetően a hitelágú segítség részleteinek kidolgozása során. Emellett az is látszik, hogy tényleg átfogó programra készül, amelyben a magyar és uniós költségvetési támogatások és hitelek mellett a nagyberuházási támogatási rendszer új elemei is helyet kapnak, illetve a büntetés-végrehajtási cégek tevékenységének áthelyezése, mezőgazdasági integrációs program is szerepel és alapvetően koncentrál a foglalkoztatás ösztönzésére a hátrányos helyzetű térségekben.

A GINOP-beli források elkülönítése különösen érdekes, hiszen amint két héttel ezelőtti elemzésünkben rámutattunk: a 7 évre szóló 2554 milliárd forintos keretből 2523 milliárd forintnyit, azaz 99%-nyit már elosztott a kormány, igaz jelentősnek gondoljuk a visszahulló források arányát, amelyből tényleg nagy összegű új pályázatok is megjelenhetnek. Az új pályázatok egy részének tehát a fenti kormányhatározat szerint tényleg fokozottan kell majd szolgálni ezen elmaradt térségek gazdasági különbségeinek csökkentését, azaz a gazdasági felzárkózást.



Új fejlesztési programot indít a kormány: 445 település került a célkeresztbe
Címlapkép forrása: MTI Fotó Máthé Zoltán
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
kutya