Kiderült, melyik cégek igazán sikeresek 100 millió alatti K+F támogatással

2019.03.04 12:09

1700 cég eredményeit vizsgálták meg.

A 10 és 100 millió forint közötti kutatás-fejlesztési támogatást elnyerő cégek csupán 38 százaléka tudta a nyerés utáni öt évben a támogatás minimum kétszeresével növelni az összesített EBITDA értékét - derült ki a Via Credit felméréséből. Ez azt is kihozta, hogy a közép-és nagyvállalati szektor cégei átlagon felül teljesítettek, míg a mikro- és kisvállalkozások harmadánál volt erre példa. Emiatt a felmérést készítő cég ügyvezetője úgy látja: az eredmények javulnának, ha a támogatás mértéke összhangban lenne az adott vállalkozás saját tőkéjével és dolgozói létszámával.

Kiket vizsgáltak meg?



A Via Credit közel 1700 olyan céget vizsgált meg, amelyek az elmúlt 15 évben 10 és 100 millió forint közötti hazai és uniós forrást ígérő K+F pályázat nyertesei voltak. Az adatokat az elnyerés előtti három évre, illetve az azt követő öt évre vizsgálták. Az elemzésből kiderült, hogy a támogatások döntő többségét mikro- és kisvállalkozások kapták, közép- és nagyvállalatok csupán 20 százalékot tettek ki. A mikrovállalkozások átlagosan 30 millió forint, a kisvállalkozások 37 millió, a középnagyságúak 40, míg a nagyvállalatok 52 millió forint támogatáshoz jutottak.

Öt év tanulságai a nyerés után



A kiindulópont szerint a támogatás felhasználása akkor tekinthető hatékonynak, ha a kedvezményezett a támogatás legalább kétszeresével növelni tudja összesített EBITDA-ját (üzemi eredmény + amortizáció) öt év alatt. "Ez akár elvárható is lenne, hiszen a legtöbb esetben ez mindössze annyit jelent, hogy 5-15 százalékkal növekszik a cég. Ennek ellenére arra jutottunk, hogy a tíz és száz millió forint közötti K+F támogatást elnyerő cégek alig 38 százaléka tudott öt év alatt a támogatás több, mint kétszeresével növekedni." - kommentálta a felmérés eredményeit Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója.

A nyertesek méretét vizsgálva kiderült, hogy a közép- és nagyvállalati szektor jobban tudta kihasználni a támogatásokat, 55 százalékuk tudta a kapott támogatás többszörösével növelni az EBITDA értékét. Ezzel szemben a mikrovállalatok csupán 31-, míg a kisvállalkozások 39 százaléka nőtt a támogatás minimum kétszeresével.

Ha jobban belegondolunk, a kapott értékek úgy javulnak, ahogy a cégméret nő. Azért is van drasztikus ugrás a középvállalati méretnél, mert ott már könnyebben meg tud térülni a több tízmilliós támogatás.
Nem életszerű, hogy egy mikrovállalkozás ilyen nagy támogatásra többtízmilliós nyereséggel válaszoljon. Azt tapasztaltuk, hogy a statisztikát leginkább a mikro - és kisvállalatok rontották
- mondta Papadimitropulosz Alex.

Hogyan lehet javítani az arányokon?



A Via Credit ügyvezetője szerint az alábbi módokon lehet javítani az arányokon:
  • A kiosztott támogatás álljon összhangban a vállalkozás dolgozói létszámával. Egy vállalkozás lehetőségeit a terméke és piaca mellett a dolgozói létszáma és azok képzettsége is meghatározza.
  • A kiosztott támogatás esetében meg kell vizsgálni, hogy aránylik az a cég nyerségéhez. Ez leginkább az EBITDA lehet, ez az érték, ami leginkább mutatja a működésből származó nyereséget. Figyelembe véve, hogy a vállalkozás a támogatást olyan tevékenységre kívánja felhasználni, amivel később nyereségnövekedést fog elérni, így annak mértéke összhangba hozható. A vállalkozást mérete és pillanatnyi lehetőségeihez mérten szükséges támogatásban részesíteni. Ha túl keveset kap nem lesz látható az eredménye, ha túl sokat nem tudja hatékonyan felhasználni.
  • A kiosztott támogatás összemérhető viszonyban kell, hogy álljon a vállalkozás saját tőkéjével. A saját tőke mutatja meg a cég saját vagyonát, a támogató hatóság szemszögéből a saját vagyont többszörösen meghaladó támogatási összeg kevésbé hatékony felhasználáshoz vezet - gondoljunk bele, hogy önerőt is szükséges mellé tenni.

A fentiek mellett a Via Credit szakértője úgy látja a támogatási összeg méretezése kapcsán: összefüggésbe szükséges állítani a pályázó személyi ráfordításait, saját tőkéjét és EBITDA értékét. Az ebből képzett mix fogja megmutatni, hogy milyen arányok mellett fog legnagyobb valószínűséggel sikeresen lezárulni a projekt.

Rámutatott: a pályázók értelemszerűen azért dolgoznak, hogy minél nagyobb nyereséget érjenek el, viszont van az a mértékű támogatási összeg, amit a cégek már nem tudnak olyan hatékonyan felhasználni, hogy az a legnagyobb megtérüléssel járjon. Azokban az esetekben az egységnyi támogatásnak már nincs pozitív határhaszna. Ott kell meghúzni a támogatás felső határát, mindezt persze a cég méretétől és gazdasági teljesítményétől vezérelve.


Néhány alapvető pénzügyi összefüggést követve a kapott támogatási felhasználásának hatékonysága 50 százalékkal is növelhető a mikrovállalkozások területén - hangsúlyozta a szakértő.

Címlapkép forrása: Shutterstock

További ajánlataink

Gulyás: a nemzeti régiókra is figyelni kell az EU-s pénzosztásnál

A miniszter is aláírta az európai polgári kezdeményezést.

© 2019 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF