Uniós források

Melyik cégeknek jön kapóra az új 45 milliárdos K+F+I-pályázat?

Portfolio
A ma társadalmi egyeztetésre bocsátott, három hét múlva megnyíló "piacvezérelt KFI" pályázat "egyértelműen a jobb pénzügyi paraméterekkel rendelkező vállalkozásokat szólítja meg", így a potenciálisan pályázatot benyújtható 8-10 ezer vállalat közül várhatóan összesen 110 projekt jut forráshoz - mutat rá a Portfolio-nak küldött kommentárjában Papadimitropulosz Alex. A Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója becslése alapján egy mikro- és kisvállalkozás által elnyerhető támogatás elérheti akár a 65-70 százalékos támogatási intenzitást. A középvállalkozások esetében ez 55-60 százalék, míg a nagyvállalatok esetén ez 50 százalék lehet - tette hozzá.

Mi ez a pályázat?

Amint Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, illetve Birkner Zoltán NKFIH-elnök közös sajtótájékoztatója alapján beszámoltunk róla, ma megjelent egyhetes társadalmi egyeztetésre egy olyan magyar költségvetésből kiírt 45 milliárd forintos pályázat, amely a "piacvezérelt KFI" névre hallgat és "A", illetve "B" pályázati alprogramban oszlik.

Az "A" alprogram 24 milliárd forintos keretösszegű, és ezen belül 50-500 millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást lehet kérni önállóan, vagy legfeljebb 3 intézményből álló konzorcium formájában, míg a "B" alprogram 21 milliárdos keretében 500-1000 millió forint támogatást nyerhetnek el a legfeljebb 4 tagból álló konzorciumok.

A Via Credit összefoglalója szerint az "A" alprogramban átlagosan 300 millió forint támogatással lehet számolni egy projektnél és így várhatóan 80 nyertessel lehet kalkulálni. A "B" alprogramban 700 milliós átlagtámogatás várható, ami a várakozások szerint 30 nyertest eredményez.

Mire lehet támogatást igényelni?

Az összefoglaló szerint forráshoz jutni piaci potenciállal rendelkező, üzletileg értelmezhető, megtérülő projektötlettel lehet. A támogató hatóság vizsgálja a fejlesztés újdonságtartalmát és üzleti potenciálját. Minden olyan költség elszámolható, amely a fejlesztéssel kapcsolatosan felmerül, ilyenek lehetnek kimondottan:
  • Munkabérek és járulékai;
  • Anyagköltségek;
  • Szolgáltatások költségei;
  • Műszaki berendezések vásárlási ára;

A pályázat korlátokat határoz meg, így:

  • A teljes költségvetésnek maximum 40 százaléka lehet gép/eszköz vásárlása;
  • A teljes költségvetésnek maximum 40 százaléka lehet szolgáltatás;
  • A projekt legalább 30 százaléka bérköltség és járulékai kell, hogy legyen;
  • A legmagasabb elszámolható munkabér 1.400.000 forint lehet havonta;

A pályázási feltételek meglehetősen összetettek, több feltétel együttes betartásával lehet sikeres pályamunkát benyújtani. Összhangba kell hozni a beszerzendő eszközök, munkabérek és szolgáltatások viszonyát, arányát

- mutat rá a szakértő.

Kinek érhető el a pályázat?

Országos lefedettség mellett lehet indulni, azaz ugyanúgy indulhatnak a központi régió-, mint a nyugat- vagy kelet-magyarországi cégek. Meghatározó feltétel, hogy csak profitorientált vállalkozások által beadott projektek támogathatók. Az "A" alprogramban maximum 3 fős konzorciummal lehet pályázni, a "B" alprogramban a konzorcium létrehozása kötelező, és maximum 4 fős lehet. A profitorientált vállalkozásokra nézve számos feltétel teljesítendő:
  • 2 teljes lezárt éve legyen és a 2018-as év is legyen lezárva (2016-ban vagy korábban alakult cégek pályázhatnak)
  • Átlagos statisztikai létszámuk minimum 3 fő legyen.
  • Árbevételük magasabb legyen a megvalósítani kívánt projekt összegénél.
  • Az igényelt támogatás kevesebb l legyen a saját tőke értékénél.
  • Az igényelt támogatás alacsonyabb legyen, mint az EBITDA kétszerese.
  • A projektben tervezhető személyi jellegű ráfordítások összege a beszámolóban rögzített értéknek másfélszerese lehet évente.

Papadimitropulosz Alex, a Via Credit pályázati tanácsadó ügyvezető igazgatója szerint a felhívás egyértelműen a jobb pénzügyi paraméterekkel rendelkező vállalkozásokat szólítja meg.

A céginformációs adatbázisból végzett kutatásunk alapján a potenciális pályázó vállalkozások száma 8-10 ezer közé tehető, de természetesen ennek csak egy kisebb része fog a pályázaton elindulni. Referenciaként a népszerű GINOP-2.1.1.-es pályázatra 1.100 darab kérelem érkezett be 364 milliárd forint értében. A GINOP-2.1.7-re 2.688 darab pályázat 169 milliárd forint értékben. A kizárólag Budapest és Pest megyében elérhető 2018-as KFI pályázati körre pedig 212 darab pályázó jelentkezett 59 milliárd forint értékben. A korábbi évek tapasztalata alapján a konvergencia régióban működő vállalkozások fognak dominálni

- mutatott rá.

Mekkora a támogatási intenzitás?

Az elérhető támogatási intenzitás a "szokásosnak" tekinthető. A felhívás megkülönbözteti a mikro-, kis-közép-és nagyvállalkozásokat. Minél nagyobb méretű a vállalkozás, annál kisebb támogatásra jogosult.

A Via Credit becslése alapján egy mikro- és kisvállalkozás által elnyerhető támogatás elérheti akár a 65-70 százalékos intenzitást. A középvállalkozások esetében 55-60 százalék, míg a nagyvállalatok számára 50 százalék érhető el.

Melyek a kötelező vállalások?

A pályázati nyerteseknek három fő vállalást szükséges tenni:
  • A projekt hatására létrehozzák a piacra vihető terméket / technológiát / szolgáltatást.
  • A projekt befejezését követő három évben összesen a támogatás 30 százalékát elérő árbevétel keletkezik a létrejött termék / technológia / szolgáltatás értékesítéséből;
  • A projekt befejezését követő évben a K+F ráfordítások összege meghaladja a 2018-as bázis értéket, ha nem volt korábban K+F-fel kapcsolatos projekt, akkor a támogatás 25 százalékát.

Papadimitropulosz Alex úgy látja, hogy a K+F ráfordítások vállalás teljesítése kihívás elé állítja a pályázókat. A teljesítéshez a kiíró elvárja, hogy akár önerőből is, de egy kisebb projektet valósítson meg a lezárást követően. Erre vonatkozó megkötés nincsen, tehát akár az elnyert fejlesztés folytatása is lehet. Emellett három év áll rendelkezésre, hogy legalább a kapott támogatás 30 százaléka összegéig a fejlesztett tevékenységből piaci eladásokat lehessen végezni. A kiíró felhívja a figyelmet, hogy csak a piaci eladás fogadható el, így a cégcsoporton belüli eladással nincs lehetőség a vállalás teljesítésére.

Meddig lehet a pályázatot benyújtani?

Egyelőre a pályázati felhívás a megnyitás és a bezárás dátumát még nem tartalmazza pontosan, de az látszik belőle, hogy a záró dátum várhatóan 2019. július valamelyik napja lesz, így idő, ha nem is bőven, de rendelkezésre áll a megfelelő felkészülésre. A pályázatokat szakmai értékelését anonim szakértők végzik, illetve ezen felül a kiíró által felállított szakértői csoport is vizsgálja a projektek megalapozottságát, hosszú távú hasznait. A "B" programban továbbá egy személyes prezentációt is szükséges tartani a végső bírálatot megelőzően, ahol a kiíró további kérdéseket tehet fel - mutat rá az ügyvezető igazgató.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás