Nagy a roham: három hét után bezárják a népszerű céges pályázatot

2018. január 3. 10:13    
nyomtatás
 
December 11-én délben nyílt meg a céges eszköz- és szoftverbeszerzési EU-pályázat, de január 5-én délben már be is fogják zárni keretkimerülés miatt - hívták fel a figyelmet a hivatalos pályázati oldal friss közleményében.


Amint még karácsony előtt megírtuk: annyira nagy volt "A KKV-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció révén" című (GINOP-2.1.8-17 kódszámú) felhívás esetén az érdeklődés, hogy kilenc nap alatt túligényelték a 17 milliárd forintos támogatási keretet. Emiatt ahogy jeleztük, esélyes volt, hogy a kiíró nem fogja nyitva tartani az első beadási szakaszhatárig (2018. február 15-én 12 óra) sem a pályázatot, és ez meg is történik: a tegnap délután közzétett közlemény szerint "a rendelkezésre álló keret várható kimerülésére tekintettel a támogatási kérelmek benyújtása szüneteltetésre kerül" 2018. január 5-én, 12:00 órától.

A hivatalos pályázati adatbázis szerint egyébként jelenleg már 1747 darab projekt áll bent 20,2 milliárd forintos összesített támogatási igénnyel, azaz egyelőre mérsékelt a túligénylés, de ez a következő két napban még megugorhat a friss közlemény hatására.

Tegnap egy másik gazdaságfejlesztési célú uniós pályázat szabályrendszere is módosult. A kiadott közlemény szerint a "Megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatása kombinált hiteltermékkel" című (GINOP 4.1.1-8.4.4-16 kódszámú) felhívás 2. számú szakmai melléklete változott. Ez azt takarja, hogy az energiahatékonyság javítására irányuló tevékenységek éves szintű 1 GJ primer energia megtakarításra vetített nettó beruházási költségre vonatkozó határérték (110.000 Ft/GJ) a felhívásnak megfelelően a 2. számú mellékletben is átvezetésre került.

Címlapkép forrása: MTI Fotó Krizsán Csaba

Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Elemző
Szerkesztő - újságíró
 
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium