Uniós források

Nagy EU-pályázat jön kistelepülések szennyvizes problémáinak megoldására

Portfolio
Megjelent a társadalmi egyeztetése annak a 10 milliárd forintos uniós pályázatnak, amely a 2000 lakosegyenérték alatti kistelepülések önkormányzatainak, önkormányzati társulásainak szól a szennyvízkezelés megvalósítása érdekében - derül ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményből.

Mi a lényeg röviden?

A rövid közlemény szerint elindult a "Felhívás szennyvízelvezetés és -tisztítás, szennyvízkezelés megvalósítására a települési szennyvíz kezeléséről szóló 91/271/EGK irányelvben megfogalmazott kiépítési kötelezettséggel nem érintett agglomerációk számára" című (KEHOP-2.2.5-19 kódszámú) felhívás tervezetének társadalmi egyeztetése.

A felhívás tehát azoknak a vidéki kistelepüléseknek a szennyvízkezelését oldhatja meg, amelyekre nem vonatkoznak az uniós derogációs kötelezettségek. Az intézkedés célja, hogy a szennyvízkezelés megfelelő megválasztásával a vidéki települések környezetterhelése csökkenjen, amely jelentősen hozzájárul a vidéki életminőség javításához.

A pályázat keretösszege 10 milliárd forint, a forrás a Kohéziós Alapból és Magyarország költségvetéséből jön és a támogatott támogatási kérelmek várható száma: 8-15 db.

A felhíváshoz kapcsolódó észrevételeket, javaslatokat 2019. június 15-ig várja a kiíró a véleményezésre kialakított partnerségi fórumban.

Mi indokolja a felhívást és mi a célja?

A pályázati kiírás eleje a szokásoknak megfelelően összefoglalja a felhívás indokoltságát és főbb céljait. Így a szöveg szerint "A 91/271/EGK irányelv derogációs követelményeinek teljesítése és a vizek jó állapotának elérése érdekében az EU-ban, (Víz Keretirányelv 1. cikk (a)-(d); 4. cikk (1) a)), valamint a Vízgyűjtő-gazdálkodási Tervben (8.2. "tápanyag és szerves anyag terhelések csökkentését célzó intézkedések") előírt intézkedések teljesítése céljából számos projekt indult a szennyvíz-elvezetés és - tisztítás, valamint szennyvízkezelés fejlesztése céljából.

Magyarország területén a szennyvízelvezetési és -tisztítási beruházások a vízi közmű fejlesztések között a 2014-2020 időszakban - hasonlóan a 2007-13-as időszakhoz - a leghangsúlyosabb szerepet töltik be. Elérni kívánt cél - a szennyvizes derogációs kötelezettségek maradéktalan teljesítésén túl - az EU Víz Keretirányelv fenntartható vízhasználatra és szennyezőanyag-kibocsátás csökkentésére vonatkozó kritériumoknak való megfelelés további biztosítása, erősítése.

A Kormány a Partnerségi Megállapodásban célul tűzte ki a vidéki térségek falvaiban az alapvető szolgáltatások fejlesztését. Az intézkedés átfogó célja a vidéki települések épített infrastrukturális eszközeinek kisléptékű fejlesztése. Jelen pályázati felhívás lehetőséget nyújt a Nemzeti Települési Szennyvízelvezetési és - tisztítási Megvalósítási Programról szóló 25/2002 (II.27.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében meghatározott agglomerációs településlistákon nem szereplő, vidéki térségben lévő, 2000 lakosegyenérték alatti szennyvízkibocsátással jellemezhető települések, településcsoportok, illetve azok elkülönült településrészei és külterületei; továbbá a 25/2002 (II.27.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében szereplő, vidéki térségben található települések önmagában 2000 lakosegyenérték szennyvízterhelést el nem érő és a 25/2002 (II.27.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében nem nevesített elkülönült településrészei és külterületei számára. Az intézkedés célja, hogy a szennyvízkezelés megfelelő megválasztásával a vidéki települések környezetterhelése csökkenjen, amely jelentősen hozzájárul a vidéki életminőség javításához."

Címlapkép forrása: MTI Fotó Sóki Tamás
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás