Uniós források

Átadták az első magyar biosörfőzdét közel 100 milliós EU-támogatással

MTI
|
Portfolio
Biosörfőzdét avattak Gyulaváriban május 24-én pénteken, amelynek tervezett kapacitása évi 100 ezer liter sör lesz.
Ráki Zsolt, a magyarországi magánszemélyek tulajdonában álló Körös-Maros Biofarm Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy az új sörfőzde kialakítása 200 millió forintba került. Ebből 90 millió forint kormányzati és uniós támogatás, a fennmaradó 110 millió forint pedig saját forrás volt. A támogatott projektkereső szerint a cég 93 millió forintot nyert el a VP3-4.2.1-15 - Mezőgazdasági termékek értéknövelése és erőforrás-hatékonyságának elősegítése a feldolgozásban című pályázat keretében.

A termék kizárólag bioalapanyagokból készül, vagyis minden alkotórésze, alapanyaga ökológiai gazdálkodásból kerül ki, amit szigorú eljárások mentén készült tanúsítások is bizonyítanak - mondta. A cég elsősorban a magyar piacon, áruházláncoknak, kívánja értékesíteni a sört.

Az 1990-ben alakult Körös-Maros Biofarm Kft. növénytermesztéssel és állattenyésztéssel is foglalkozik. Több mint 1600 hektáron folytat bionövény-termesztést, illetve kétezer darabos szarvasmarha-állománya van, fele-fele arányban fejőstehén- és növendékmarha. Évente 6,5 millió liter biotejet állítanak elő, amelynek nagyobb részét kilenc országba exportálják.

A cégcsoport 105 embert foglalkoztat, árbevétele 2017-ben egymilliárd forint volt, 2018-ban pedig már másfél milliárd. Az idei cél ennek az összegnek a stabilizálása - mondta Ráki Zsolt.
A továbbiakban is várjuk a nagyobb, EU-pénzből megvalósuló fejlesztések eredménykommunikációját az uniosprojekt@portfolio.hu email címre, amely közleményeket térítésmentesen közzéteszünk a Portfolio Uniós források rovatának Projektek mellékletében.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Kasza Elliott-tal

Leggett & Platt Inc. - elemzés

Nem értem a LEG mozgását. 2021 közepe óta esik az árfolyama, akkor 59,16 USD volt az ATH, most éppen 19,08-at ér, azaz kicsit kevesebb mint három év alatt harmadolt az árfolyama. Mivel osztalék

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Ennyi volt! - Lázár János rendelettel irtja ki a nyerészkedést az építőiparból

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
eu-zaszlo-magyar-zaszlo-europai-unio-europai-parlament-valasztas-europai-parlamenti-valasztas-2024-es-europai-parlamenti-valasztas