Uniós források

135 cég nyert milliárdos EU-támogatást gyakornoki programjára

Portfolio
135 cég nyert el a napokban összesen 1,1 milliárd forintnyi támogatást egy EU-pályázaton gyakornoki programok megvalósítására - derül ki a támogatott uniós projektek hivatalos adatbázisából. Két másik uniós gazdaságfejlesztési pályázaton is a napokban hirdettek eredményeket.
A "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" című, 30 milliárd forintos keretösszegű GINOP-5.2.4-16 kódszámú pályázatban május 2-án és 3-án hirdettek újabb nyerteseket, amely cégek jellemzően 4-7 millió forintnyi támogatást nyertek el. Ez nem véletlen, hiszen a felhívásban eleve 2-30 millió forint közötti támogatási tartományt jelöltek meg. Néhány cég a támogatás felső határa közeli összeget nyert el, így például a nyírmeggyesi Ledyma Deco Kft. 28,9 millió, a kiskunhalasi Ván Iroda Kft. 29,5 millió, a miskolci Shift Balance Kft., illetve a szintén miskolci Borsod Van Kft., továbbá a létavértesi Profitál 2004 Kft. pedig csaknem 30-30 millió forintnak örülhet, mivel nyilván nagyobb projektet, több gyakornokot vállaltak.

A támogatás kifizetési adatbázis szerint egyébként összesen már 3990 cég/intézmény indult ezen a pályázaton, összesen 30,5 milliárd forintnyi támogatási igényt nyújtottak be, közülük 2859 esetben támogatta a hatóság a projektet 21,3 milliárd forinttal. A hatályos szerződések állománya 2719 darab, összege pedig 19,8 milliárd forint. Egyelőre 2265 projektre fizettek ki összesen 10,66 milliárd forintot.

Ennek a pályázatnak a támogatása 86%-ban az Európai Szociális Alapból érkezik, a fennmaradó 14%-ot pedig a magyar költségvetés rakja hozzá a kerethez. A pályázati felhívás szerint a program elsődleges célja a közvetlen munkahelyteremtés elősegítésén túl az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban, vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése, a fiatalok korai munkahelyi tapasztalathoz segítése, ezzel a későbbi foglalkoztathatóságuk növelése. A gyakornoki program a vállalkozás statisztikai létszámának növelésével együtt járó, azaz új státusz betöltését eredményező foglalkoztatás esetén egyrészt bér- és járuléktámogatást nyújt a vállalkozások számára a gyakornok foglalkoztatásához kapcsolódóan kilenc hónapon keresztül, másrészt lehetőséget teremt segítő vállalati gyakornoki kapcsolattartó tevékenység ellátására és szükség esetén az új munkahely tárgyi és infrastrukturális feltételeinek kialakítására is.

A program az Ifjúsági Garanciához kapcsolódó foglalkoztatási támogatások rendszerébe ágyazva valósul meg. Az Ifjúsági Garancia rendszer lényege, hogy minden 25 év alatti fiatal az iskolai tanulmányai befejezését vagy a munkanélkülivé válását követő 4 hónapon belül megfelelő színvonalú, konkrét foglalkoztatási vagy továbbképzési ajánlatot kapjon.

A fenti pályázaton túl egyébként tegnap, május 6-án hirdettek újabb nyerteseket a "Vállalati komplex infokommunikációs és mobilfejlesztések, felhőalapú online üzleti szolgáltatások terjesztésének támogatása" című, GINOP-3.2.2-8-2-4-16 kódszámú, illetve a "Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása kombinált hiteltermék keretében" című, GINOP-1.2.3-8-3-4-16 kódszámú pályázatokon is. Előbbi pályázaton 18 cég 169 millió forintot nyert, míg utóbbin 4 cég összesen 102 millió forintot.

Címlapkép forrása: MTI/Máthé Zoltán
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nem mese ez: rengeteg pénz hullik a magyarokra pillanatokon belül

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
Orbán: az e-autózás éllovasa lesz Magyarország