Uniós források

Borászati és szeszipari cégek trükköztek EU-pályázatokkal - Vádemelés lett a vége

MTI
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás és pénzmosás miatt vádat emeltek egy bűnszervezet kilenc tagja ellen, mert 2,1 milliárd forintnyi jogosulatlan támogatást szereztek meg - tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség pénteken az MTI-t.
A közlemény szerint ők az ügy többi tizenöt vádlottjával különböző pályázati források megszerzésére fiktív számlaláncot működtettek, túlárazott szolgáltatásokról kiállított valótlan számlák felhasználásával támogatásokhoz jutottak és áfakötelezettségüket is jogosulatlanul csökkentették.

A részletekről közölték:

a Bács-Kiskun megyei - főként keceli és kiskőrösi - borászati és szeszipari cégek vezetői pályázatíró cégek vezetőjével, egy tiszakécskei nővel 2011 és 2016 között olyan számlázási láncolatot működtettek, amelynek célja állami és európai uniós támogatások jogosulatlan megszerzése és az áfafizetés elkerülése volt.

Később kiskőrösi és budapesti autómosó cégek is igénybe vették a számlaláncokat. A támogatott beruházások teljes költségvetését a vádlottak túlszámlázással növelték meg.

A pályázatíró cégek a bűnszervezetben központi, beszámlázói szerepet töltöttek be. A szervezet alján elhelyezkedő, strómanok által képviselt "eltűnő" kereskedő cégektől papíron az árut megszerezték és fiktív számlákkal a láncolat végén található borászati és autómosó "haszonhúzó cégeknek" értékesítették tovább.

A vételárat a vevők átutalták, majd a pénzt a cégek bankszámláiról a borászati vállalkozás egyik vezetője, egy 50 éves keceli férfi minden esetben még aznap felvette.

A bűnszervezet alsóbb szintjein lévő cégek gazdasági tevékenységet nem végeztek, a számlákat, a szállítási szerződéseket, a kölcsönszerződéseket, a pénztárbizonylatokat a tiszakécskei nő utasítása alapján állították ki.

Az ügyészség kiemelte, hogy fiktív számlák felhasználásával a haszonhúzó borászati és szeszipari cégek több mint 1,9 milliárd, az autómosó cégek pedig 182 millió forint támogatást szereztek meg jogosulatlanul. Ezen felül a pályázatíró központi cégek fiktív számlák elszámolásával 428 millió forinttal csökkentették áfafizetési kötelezettségüket.

Az ügyészség 24 ember ellen emelt vádat költségvetési csalás és pénzmosás bűntette, valamint hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt. Kilencen mindezt bűnszervezet tagjaként követték el a vádirat szerint - ismertette a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás