Uniós források

Brexit: annyira jól haladnak a tárgyalások, hogy még el sem kezdődtek, mert nincs miről

MTI
Nagy-Britannia még mindig nem állt elő semmiféle javaslattal arra, hogy rendezetten lépjen ki az Európai Unióból - jelentette ki szerdán Simon Coveney ír külügyminiszter azután, hogy Boris Johnson brit kormányfő Londonban a parlamentnek azt mondta, hogy lényegi előrelépés történt az EU-val folyó tárgyalásokon.

Csakis akkor történhet haladás, ha a brit kormány előáll aktuális javaslatokkal, amelyeknek van annyi értelmük, hogy foglalkozzunk velük

- közölte Coveney sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy a brit kilépés problémája összetett, megoldásra vár, de jelenleg London semmilyen javaslattal nem hozakodott elő. Johnson az utóbbi napokban többször is kijelentette, hogy "lendületes" tárgyalások folynak Brüsszellel az alsóház által háromszor is elvetett eredeti Brexit-megállapodás alternatíváiról, de e tárgyalásokról eddig semmiféle részlettel nem szolgált. Amint rámutattunk: a Politico brüsszeli információi szerint eddig semmiféle konkrét alternatív javaslatot nem tudott letenni a brit kormány a tárgyalóasztalra az általa sokat vitatott északír-ír tartalékmegoldásról, helyette viszont a kilépési megállapodás három másik részét szeretné újratárgyalni (pl. a kereskedelem és a védelmi együttműködés kereteit), amire viszont az Európai Bizottság nem hajlandó. Ezért szerdán a brit parlament alsóházában az ellenzéki Munkáspárt vezetője, Jeremy Corbyn arról faggatta, hogy a kormány milyen új megállapodási javaslatokat terjesztett az Európai Unió elé. Válaszként Johnson ismét csak annyit mondott, hogy kormányának eltökélt szándéka új megállapodás elérése az október 17-i EU-csúcson, és utána az ország kiléptetése az EU-ból az október 31-i határnapon.

Brexit: annyira jól haladnak a tárgyalások, hogy még el sem kezdődtek, mert nincs miről
Simon Coveney ír külügyminiszter és Michel Barnier Brexit-ügyi főtárgyaló. Címlapkép és kép forrása: Thierry Monasse/Getty Images

A brit miniszterelnök egyúttal megerősítette, hogy kormánya kész október közepén előrehozott parlamenti választásokat tartani, ha az ellenzék törvényt alkot a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének tilalmáról. Erről bővebben másik cikkünkben írtunk:

Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
Holdblog

Szabó Dávid: Érik a kriptó iparág

Mintha a korábbiaknál jóval kisebb hype mellett lenne alakulóban a kriptománia újabb köre. Milyen gátak szakadtak át az elmúlt időszakban, hol tart a szabályozás, hogyan... The post Szabó Dá

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
Delta_4_1500