Uniós források

Félsz a megállapodás nélküli Brexittől? - Így áll most Magyarország a felkészüléssel

Portfolio
Kiadta ötödik brexitfelkészülési áttekintőjét az Európai Bizottság, amelyben továbbra is elismeri, hogy valós veszély, bár nem kívánatos esemény a megállapodás nélküli brit kilépés és ezért összefoglaló közleményben rögzítette, hogy hogyan áll az egész ügy uniós és tagállami szintű kezelése és a felkészülés.

Hogyan állnak a tagállamok?

Az összefoglaló azért is fontos és aktuális, mert a brit kormányfői posztért küzdő jelöltek közül több is nyíltan azzal kampányol, hogy ha nincs más út, akkor kész megállapodás nélküli is kivezetni az Egyesült Királyságot az EU-ból október 31-én. Tegnap egyébként a brit parlament alsóházában leszavazták azt a kezdeményezést, hogy tárgyalási időt adjanak a no-deal Brexit forgatókönyvét elkerülni hivatott jogszabály-javaslatra.A Bizottság a szerdán kiadott átfogó összesítésben megállapította, hogy a 2017 óta zajló no-deal Brexit felkészülés miatt hozott egyik intézkedést sem kell érdemben módosítani, és azok továbbra is megfelelnek a célnak. Emellett az is lényeges, hogy a Bizottság a kilépés új időpontja előtt nem tervez új intézkedéseket, illetve az is fontos megállapítás, hogy a Bizottság a tagállami látogatások alapján azt szűrte le, hogy

a tagállamok valamennyi forgatókönyv esetében magas szintű felkészültséget mutattak.

A Bizottság Brexittel kapcsolatos felkészültséget bemutató oldalán a magyar felkészülés állapota itt érhető el, a Brexittel kapcsolatos magyar tájékoztató oldalak pedig ezen a linken keresztül érhetők el.

Mit jelent a megállapodás nélküli kiesés?

Megállapodás nélküli Brexit esetén az Egyesült Királyság harmadik országgá válik, és nem lépnek életbe átmeneti rendelkezések. Ettől az időponttól kezdődően az Unió egyetlen elsődleges és másodlagos jogszabálya sem alkalmazandó többé az Egyesült Királyságra, és nem lesz a kilépésről rendelkező megállapodásban előírtak szerinti átmeneti időszak. Ez nyilvánvalóan komoly fennakadást okoz majd a polgárok és a vállalkozások számára, és súlyos negatív gazdasági hatással járna, amely arányaiban sokkal nagyobb lenne az Egyesült Királyságban, mint az EU27-tagállamokban.

Amint azt az Európai Parlamentben 2019. április 3-án Jean-Claude Juncker bizottsági elnök körvonalazta, megállapodás nélküli Brexit esetén az Egyesült Királyságnak - a jövőbeli kapcsolatokról szóló tárgyalások megkezdésének előfeltételeként - megoldást kell keresnie a kiválással kapcsolatos három fő kérdésre. Ezek a következők: 1. azon polgárok jogainak védelme és tiszteletben tartása, akik éltek a szabad mozgáshoz való jogukkal a Brexit előtt; 2. az Egyesült Királyság uniós tagállamként vállalt pénzügyi kötelezettségeinek tiszteletben tartása; és 3. a nagypénteki megállapodás betűjének és szellemének, valamint az Ír-sziget békéjének, illetve a belső piac integritásának megőrzése.

Címlapkép forrása: Dinendra Haria/SOPA Images/LightRocket via Getty Images
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

Kiszámoló

Feltámadt a kínai gazdaság?

Tavaly már mindenki temette Kínát és az új Japánnak hívták. Japán a második világháború után hatalmas növekedést produkált, de 1990 óta egyhelyben toporog, teljesen megrekedt a fejlődés

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
berlaymont európai bizottság eu európai unió jogállamisági eljárás