Uniós források

Lefelezték a budapesti ivóvízellátást fejlesztő EU-pályázat keretét

Portfolio
Indoklás nélkül, több technikai jellegű módosítással együtt tették közzé a kormány hivatalos uniós pályázati oldalán azt a döntést, miszerint az eddigi 27,7-ről 13,73 milliárd forintra vágták vissza a budapesti ivóvíz ellátás fejlesztését célzó uniós pályázat keretösszegét.
A szűkszavú közlemény azért is érdekes, mert a mostani változások a már "korábban benyújtott támogatási kérelemre visszamenőleg is hatályosak és érvényesek", így hiába nyerte el éppen két éve a forrást a NFP Nemzeti Fejlesztési Programiroda Nonprofit Kft. a budapesti ivóvízhálózat fejlesztésére a KEHOP-2.1.5 kódszámú pályázatban, most csak feleannyi EU-s kerettel kell beérnie.

A támogatott projektkereső adatbázis szerint 2017. augusztus 8-án született a támogató határozat, amelynek értelmében 95%-ban uniós forrásból segítették volna a Fővárosi Vízművek Zrt. ivóvízhálózat rendszerének hálózati fejlesztését.

Az évekkel ezelőtt kiírt pályázatnak az volt a célja, hogy "olyan fejlesztések kerüljenek támogatásra, amelyek első lépcsőben biztosítják az ország lakosságának 20%-át ellátó Fővárosi Vízművek Zrt. ivóvízhálózat rendszerének hálózati eredetű vízminőségi kockázatainak csökkentését, javítják a hidraulikai viszonyokat. A fejlesztések által kiváló minőségű szolgáltatás biztosítása a cél a fogyasztók számára, amely mind az ellátás színvonalának, mind az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő biztosítását jelenti. A fejlesztésekkel a vízminőségi kifogások megjelenésének megelőzése várható, valamint alacsonyabb energiafelhasználás mellett a vízbázis terhelésének csökkentése is elérhető."

A támogatott projektereső adatbázisban elérhető konkrét fejlesztésről ezt írják: "A Fővárosi Vízművek Zrt. ivóvíz-hálózati rendszerét nagy kiterjedésű hálózat, alacsony áramlási sebességek, nem optimális zóna kialakítások, valamint az emiatt kialakuló magas tartózkodási idők jellemzik. A Fővárosi Vízművek Zrt. kútkapacitásai a szélsőségesen alacsony vízállások esetén már nem elegendőek a fogyasztási igények biztosításához. A kisvizes időszakok gyakoriságának és időtartamának növekvő tendenciája emellett ivóvíz minőségi kockázatokat rejt magában. További vízminőségi kockázatot jelent a több mint 4600 ólom anyagú bekötővezeték az elosztó hálózaton.
A vízminőség megfelelő szinten tartása érdekében a projekt az alábbi elemeket tartalmazza:
  • a hálózat hidraulikai és vízminőségi szempontból kedvezőbb átalakítása, módosítása (nagy átmérőjű vezetékek racionalizálása, elosztóhálózat racionalizálása)
  • ólom anyagú bekötővezetékek kiváltása
  • kutak szűrő felületének növelése, a kutak fejlesztése. A projektben nem tervezünk rekonstrukciós tevékenységeket, kizárólag rendszer-optimalizációs elemeket.
  • Hálózatrekonstrukció mértéke: 0%

A projekt megvalósítását egyébként 2017.01.09-én kezdték el, és a tervek szerint 2020.12.31-én fejezik be. A támogatott projektek kifizetéseit tartalmazó adatbázis szerint szerint egyébként a 27,7 milliárd forintból még egyetlen fillért sem fizettek ki, így tehát nem arról van szó, hogy visszakérnék a korábban megígért támogatást, amely mentén elindult a fejlesztés, hanem a fejlesztési elképzelések/lehetőségek menetközbeni változása miatti támogatás-csökkentés állhat a háttérben.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Ez is érdekelhet
Delta_4_1500