Előfizetői tartalom

Mégsem adta fel idei költekezési tervét a kormány (korr.)

Mai cikkünkben tévesen értelmeztük a Magyar Közlöny friss határozatának tényleges következményét, mert csupán az Emberi Erőforrás Operatív Program minimális és maximális kifizetési céljainak idén december végi teljesítésére adott egy hónapos felmentést a kormány. Ez nyilván a táblázat alján az összegző sorokra is kihat, így majd csak január vége után lehet megállapítani a teljesítést, de ezzel együtt is a többi Operatív Programra nem változtak meg az idén év végére korábban rögzített minimális és maximális támogatás-kifizetési célok. Így tehát az várható, hogy a november végéig megtörtént 1925 milliárd forintos itthoni EU-s támogatás-kifizetési eredményt a hatóságok bizonyára "feltolják" legalább 2064 milliárdig, hogy a minimális együttes kifizetési cél teljesüljön. Könnyen lehet azonban, hogy több területen megpróbálják a maximális támogatás-kifizetés célt is elérni, ha van kellő számú projekt, amire kifizetéseket lehet teljesíteni, hogy ezzel akár a 24 havi céljuttatást is el tudják érni az ott dolgozók.

Az alábbiakban cikktörzsünk eredeti változata olvasható, azon a fentieket nem vezettük át:Összejöhetett volna a minimális célA legfrissebb Magyar Közlönyben megjelent 1937/2017. (XII. 8.) kormányhatározat több ponton is belenyúlt abba az áprilisi jogszabályba, ami az idei évi fejlesztéspolitikai célokat, azaz számszerű EU-támogatás kifizetési célokat és a teljesítésükért...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés