Uniós források

Üveggyári nyertes pályázatot ígértek Székesfehérváron, lecsaptak rájuk

MTI
Sikeres pályázat ígéretével 366 millió forintot csalt ki egy vállalkozótól négy férfi Székesfehérváron, a rendőrség csaknem 200 millió forintnyi értéket lefoglalt tőlük - tették közzé pénteken a police.hu oldalon.
A közlemény felidézi, hogy egy testvérpár 2016-ban és 2017-ben felkeresett egy székesfehérvári vállalkozót azzal, hogy segítséget tud nyújtani egy üveggyár létesítésére irányuló pályázati támogatás elnyeréséhez. Harmadik társuk is velük tartott, ő minisztériumi osztályvezetőnek adta ki magát. A negyedik elkövető segítségével pedig elhitették a sértettel, hogy a pályázat sikeres volt, ezért különböző indokokkal többször pénzt csaltak ki tőle.

A támogatással kapcsolatos információk nem voltak igazak, semmilyen pályázatot nem nyújtottak be. A 42 éves L. Krisztián, a 45 éves L. Ferenc, a 48 éves O. Mátyás és a 43 éves K. Attila több mint 366 millió forint kárt okozott a sértettnek. A pénz egy részéből ingatlant vásároltak hozzátartozójuknak, a többit ötödik társuk, a 28 éves H. Csaba közbenjárásával készpénzben felvették és egymás között elosztották.

A gazdaságvédelmi nyomozók az NNI munkatársaival közösen szerdán hajtottak végre összehangolt akciót az elkövetőknél Székesfehérváron, Tatabányán és Tapolcán, öt helyszínen. Mintegy 140 millió forintnyi készpénzt (forintot és eurót), arany ékszereket, drága festményeket, két luxusautót foglaltak le, és zár alá vettek két nagy értékű székesfehérvári ingatlant.

A férfiak ellen különösen nagy kárt okozó csalás és különösen nagy értékre elkövetett pénzmosás bűntette miatt folytatnak eljárást - olvasható a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság közleményében.
Ez a cikk "Az EU kohéziós politikájának hatásai Magyarországon - jelen és jövő" című, 2019. április 1-től 2020. március 31-ig tartó munkaprogram része, amelyet a Portfolio.hu-t kiadó Net Média Zrt. valósít meg az Európai Unió finanszírozásával. Jelen tartalom kizárólag a cikk szerzőjének álláspontját tükrözi. A munkaprogramot finanszírozó Európai Bizottság semmilyen felelősséget nem vállal a cikkben szereplő információk felhasználását illetően.
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi

Senior web fejlesztő

Senior web fejlesztő
Díjmentes előadás

Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?

Mire kell figyelned? Melyek az első lépések? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?

Díjmentes előadás

Ami még az állampapírnál is jobb befektetés

Az állampapírok mellett számos más befektetési lehetőség érhető el a piacon azoknak, akik szélesebb portfóliót szeretnének építeni és hosszú távon növekedést elérni.

Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Vállalati Energiamenedzsment 2024
2024. április 11.
Sustainable Tech 2024
2024. április 24.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
GEN Z Fest 2024
2024. május 9.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
európai bizottság berlaymont