Előfizetői tartalom

Itt az első kkv-fejlesztési pályázat! Lássuk a buktatókat!

Portfolio
Legalább már három éve a piacon működő, árbevételének legalább felét egy meghatározott tevékenységi körből szerző feldolgozóipari vállalkozás indulhat azon a november 10-től megnyíló pályázaton, amelyet - nyolc másik kiírással együtt - pénteken délután jelentett be a kormány a most indult Széchenyi 2020 program keretében. A kiírásból világosan kiderül, hogy az a közép-magyarországi régión kívüli feldolgozóipari kapacitásbővítési projekteknek szól, kötelező vállalások társulnak hozzá és reális, költségtakarékos módon összeállított pályázatokra érdemes törekedni a nagyobb nyerési esély érdekében. Fontos, hogy a friss kormányzati kommunikáció mellett ez a pályázat még vissza nem térítendő támogatást ad 10-100 millió forint közötti összegben, igaz legfeljebb 50 százalékos támogatási intenzitás mellett. Az alábbiakban a 22 oldalas részletes pályázati kiírás alapján a legfontosabb jellemzőket gyűjtöttük össze. A tegnap bejelentett 8 további pályázat néhány lényeges eleme:

Kapcsolódó cikkünk2014.10.10Milliárdok üthetik a magyar vállalkozók markátNekik szól a pályázati lehetőség A feldolgozóipari kapacitásbővítést favorizáló felhívás célcsoportjába azon vállalkozások és vállalkozók tartoznak, amelyek: magas szinten feldolgozott, végfogyasztásra szánt terméket előállító iparágak vállalkozásai (a szolgáltató szektor és az építőipar...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés