kina kereskedlemi háború
Üzlet

Bekeményít Amerika, megint nekimentek Kínának

Portfolio
Újabb kínai vállalatok kerültek fel az Egyesült Államok kereskedelmi feketelistájára, köztük Kína legnagyobb mesterséges intelligencia startupjai. A feketelistára kerülők nem vásárolhatnak alkatrészeket amerikai vállalatoktól, így az intézkedés nem csak őket érinti, hanem az ügyfeleiket, üzletfeleiket és a hitelezőiket is. Bemutatjuk a szankciók legújabb érintettjeit.

Hikvision

A Hikvision (korábbi teljes nevén a Hangzhou Hikvision Digital Technology) a világ legnagyobb videós megfigyelőrendszer szállítója. A Hikvision augusztus közepe óta már nem értékesíthet termékeket amerikai szövetségi intézményeknek, az Egyesült Államok arra hivatkozva tiltotta le, hogy biztonsági kockázatot jelenthet és a termékeik érzékeny rendszerekhez férhetnek hozzá.

A 42 milliárd dolláros piaci kapitalizációjú céget 42 százalékban kínai állami befektetők és a két alapító birtokolja, az éves 50 milliárd jüanos (7 milliárd dollár) bevételének 30 százaléka származik a tengerentúlról. A vállalat egyik nagy beszállítója a japán Techpoint, a japán cég bevételének több mint 60 százaléka származik a Hikvisiontől. Piaci források szerint a Hikvision és a másik feketelistás vállalat, az IPVM használják többek között az Intel, az Nvidia, az Ambarella, a Western Digital és a Seagate Technology termékeit is.

Sensetime Group

A 2014-ben alapított cég az egyik leggyorsabban növekvő mesterséges intelligencia-startup Kínában, többek között arcfelismerést, videóelemzést és önvezetést fejleszt. A technológiája mesterséges intelligenciával azonosít személyeket, amit a kínai hatóságok arra használhatnak, hogy a gyanús egyéneket kiszűrjék a reptereken és a rendezvényeken.

A legutóbbi befektetői között van a SoftBank, a Fidelity International, a Hopu Capital, a Silver Lake és a Tiger Global, de kapott pénzt többek között az Alibabától és a Qualcomm chipgyártótól is, a becslések szerint 7 milliárd dollárt érhet a vállalat. Arcfelismerő technológiáját az olyan nagy kínai okostelefon-gyártók használják, mint az Oppo vagy a Vivo.

Megvii Technology

A 2011-ben alapított Megvii Technology éppen készül a hongkongi elsődleges részvénykibocsátására, amiből a tervek szerint 500 millió dollár folyhat be. A cég arcfelismerő technológiát szolgáltat a kínai állami szerveknek, valamint olyan cégeknek, mint az Alibaba, az Ant Financial, a Lenovo vagy a Huawei. 2018-ban vitt véghez egy 750 millió dolláros forrásbevonást, ami akkor 4 milliárd dollárra értékelte a céget. Az Alibaba, a Foxconn, a Bank of China Group Investment, az ICBC Asset Management és Abu Dhabi állami alapja is részt vett a tőkeemelésben.

Iflytek

Az 1999-ben alapított vállalat a mesterséges intelligencia alapú hangfelismerés területén fejleszt, többek között egészségügyi projektjei is vannak. Az állami tulajdonban lévő China Mobile a legnagyobb tulajdonosa, közel 13 százalékos részesedéssel.

Zhejiang Dahua Technology

2008-ban ment tőzsdére a videós megfigyelőrendszerekhez eszközöket gyártó cég, amely már egy ideje szintén nem értékesíthet az amerikai állami intézményeknek. A szektor második legnagyobb szereplője, összesen 180 országban és régióban értékesíti termékeit, többek között a riói olimpián is használták a készülékeit.

Xiamen Meiya Pico Information

A 20 éves múltra visszatekintő vállalat az adatvisszanyerés specialistája, kormányzati intézményeknek és a bűnüldözésnek is nyújt szolgáltatásokat világszerte. Számítógépekről, mobiltelefonokról, memóriakártyákról nyernek vissza adatokat. A pekingi olimpián nyújtott biztonsági támogatást.

Yitu Technology

Arcfelismeréssel foglalkozik a 2012-ben alapított cég, amelynek olyan nagy befektetői vannak, mint a Sequoia Capital, vagy Jack Ma. A vállalat állítása szerint a technológiája képes 1 milliárd arcból 1 másodperc alatt felismerni valakit.

(Reuters)

A címlapkép forrása: Huang Jinkun/VCG via Getty Images)

Frankfurti tőzsde
europai unió magyarország zászló
halászbástya_budapest_shutter
Benzin
mnb
Rózsa Balázs katona gergely femtonics
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Frankfurti tőzsde