e-roller segway kresz
Üzlet

KRESZ-módosítás jöhet az e-rollerek miatt

Portfolio
Az elektromos rollerekre, segwayekre egyelőre nem vonatkozik a KRESZ, ezért hamarosan jogszabálymódosítás jön – tudta meg az Inforádió Révész Máriusz kormánybiztostól.

Révész Máriusz szerint a gyalogosok jogosan kérik, hogy az elektromos rollerekkel ne száguldozzanak a járdákon. Jelenleg az e-rollereket és segwayeket használókra ugyanazok a szabályok vonatkoznak a KRESZ szerint, mint a gyalogosokra. Révész szerint az elektromos közlekedési eszközök csak a kerékpárutakon közlekedhetnének, de a keskeny szélességű kerékpárutakon az előzésben is problémát okoznak.

Ezen kívül azt is szabályoznák, ne lehessen füldugóval zenét hallgatva közlekedni a kerékpárúton, mert ez növeli a belesetek esélyét, erről a javaslatról is egyeztetnek majd. Az egyeztetések akár hónapokig is tarthatnak.

Budapesten a Belvárosban, valamint a budai Várban önkormányzati rendelettel tiltották ki az e-rollereket és segwayeket a járdákról, de csak a Lime hálózatában háromszáz roller érhető el – írja az Infostart.  

A címlapkép forrása: Picture Alliance/Getty Images

halászbástya_budapest_shutter
Frankfurti tőzsde
Benzin
mnb
Rózsa Balázs katona gergely femtonics
shutterstock_1468703804
Népszerű
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 6.
Portfolio Private Health Forum 2019
2019. november 7.
Energy Investment Forum 2019
2019. november 14.
Portfolio Banking Technology 2019
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Junior elemző/elemző

Junior elemző/elemző

Szerkesztő-újságíró

Szerkesztő-újságíró
Online előadás
Befektetési termékek a magas hozam reményében.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Frankfurti tőzsde