GettyImages-1175330398
Üzlet

A fél világ rajtuk röhög – A világ pénzét tették egy bukott cégbe

Portfolio
Az év sztorijának indult, aztán kishíján az év nagy bukása lett a WeWorkból, amely az év egyik legjobban várt tőzsdei kibocsátását hajthatta volna végre, most pedig már arról van szó, hogy a nagytulajdonos, a sztorira eddig már több mint 10 milliárd dollárt költő japán Softbank újjabb milliárdokat kénytelen költeni, hogy mentse a menthetőt. Eközben a WeWork alapítója kifejezetten sok pénzt keres a sztorin, még ha el is kell hagynia a céget.

A WeWork sztori nagyon érdekesen alakult, az év elején még a coworking cég volt A Nagybetűs startup, a követendő példa, a cég, amelyik több tízmilliárd dolláros unikornisként a tőzsdét is meghódíthatja, értéke pedig akár az 50 milliárd dollárt is meghaladhatja.

Aztán egyre többen vették észre, hogy a WeWork nem technológiai cég, hanem egyszerű ingatlanos vállalat, amely a hosszú távra (akár 10-15 év) bérelt irodákat rövid távra (akár néhány hónap) adja ki, és amelyek akár egyik hónapról a másikra felmondhatók, hát, ez az üzleti modell nem feltétlenül tűnik a legválságállóbbnak.

A tőzsdei kibocsátás nem jött össze, a cégbe pedig eddig is dollármilliárdokat fektető japán Softbank újabb brutális befektetésekre kényszerül. Ezzel kapcsolatban érkeznek a hírek, amikről már délelőtt is írtunk, ahhoz képest újdonság, hogy

  • a Softbankkal kötött üzlet keretében a cég karizmatikus és bukott igazgatója, Adam Neumann távozik a WeWork vezetéséből,
  • a Softbank 1,7 milliárd dollárt fizet Neumannak,
  • ezen felül Neumann 1 milliárd dollárért adhat el részvényeiből a Softbanknak,
  • és ezen felül Neumann még 185 millió dollárnyi tanácsadói díjat is kaphat a japán technológiai óriáscégtől.

A mostani deallel együtt a Softbank eddig összesen több mint 20 milliárd dollárt fektetett a WeWorkbe, amelynek az értéke már csupán 7-8 milliárd dollár.

És nem, nem arról van szó, hogy a Softbanknak lenne 50 darab 20 milliárdos befektetése, amiből ha egy bukik, akkor még mindig van 49 jó dobása, ebben a nagyságrendben kevés befektetése volt a japán cégnek, többek között megvették 32 milliárd dollárért az ARM-et, részesedést szereztek 21,7 milliárd dollárért a Sprintben, 11-15 milliárd dollárra saccolt összeget fektettek a Didi Chuxingba, a többi befektetésük 10 milliárd dollár alatt volt, jellemzően 1-3 milliárd dollár között.

Címlapkép: Kiyoshi Ota/Bloomberg via Getty Images

SZG_9611
szuperállampapír_saját
hatalmas vonatvasarlasra szanta el magat a kormany MAV KISS motorvonat
matraieromu2019
big office day 2019 02
GettyImages-1032683612
Népszerű
Heindrich Balázs HEPA
Mi kell ahhoz, hogy sikerrel üzletelj külföldön? Átalakulóban a magyar exporttámogatás

Nem mernek kockázatot vállalni a magyar cégek, pedig fel lehet készülni a külföldi piacokra – véli Hendrich Balázs, a HEPA vezérigazgatója.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2019. november 20.
Office Stage - Út a hatékony irodához
2019. november 20.
Big Office Day Konferencia 2019
2019. november 20.
Big Office Consumption Based IT 2019
2019. november 21.
Property Investment Forum 2019
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu
Online előadás
Tőzsdei hullámlovaglás kezdő kereskedőknek.
A tőzsdei tankönyv
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
SZG_9486