weworkshutterstock
Üzlet

Csúnya vége lett volna a WeWorknek, ha nem mentették volna meg az utolsó pillanatban

Portfolio
Tovább halmozza a veszteségeket a WeWork, a harmadik negyedévben 934 millió dolláros bevétel mellett 1,25 milliárd dolláros vesztesége lehetett a cégnek a nettó eredmény szintjén – derül ki azokból a prezentációkból, amelyeket a vállalat a befektetőknek mutatott be.

Az irodák kihasználtsága 79 százalékra esett a WeWorknél, ami 2017 közepe óta nem látott alacsony szint. Ez annak tudható be, hogy folytatódott az agresszív terjeszkedés a cégnél és rohamosan nyitja az újabb és újabb irodákat (a negyedévben 115 ezer új asztalt adott át a WeWork, ami új rekordot jelent), a bérlők száma pedig ennél kisebb mértékben nőtt. A CBRE múlt héten publikált jelentése szerint a WeWorkhöz köthető a harmadik negyedévben a bérelt coworking irodák 69 százaléka és a 10 legnagyobb növekedést mutató piacból kilencen a WeWork a legnagyobb szereplő - írja a CNBC.

A WeWork bevétele a duplájára nőtt a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, az egy évvel ezelőtti 482 millió dollárról 934 millió dollárra emelkedett, viszont ezzel együtt a veszteségei is megugrottak.

Míg 2018 harmadik negyedévében még „csak” 497 millió dolláros vesztesége volt a vállalatnak, addig mostanra 1,25 milliárd dollárra nőtt a negyedéves vesztesége.

A vállalat olyan ütemben égeti a készpénzt, hogy amikor szeptemberben meghiúsult az elsődleges részvénykibocsátás, mentőcsomagra volt szüksége a cégnek. Legnagyobb befektetője, a SoftBank sietett a segítségére újabb milliárd dollárokkal, ami nélkül október végére kifutott volna a pénzből a vállalat. A SoftBank vette át az irányítást a cégnél, 80 százalékos részesedést szerzett a vállalatban a japán konglomerátum és új stratégiát hirdetett meg, a nagyobb vállalati ügyfelekre fókuszál.

Frankfurti tőzsde
szijjartopeter
bróker marcsi_mti
citadella budapest_getty
munkás
kozossegifinanszirozas
nyse trading floor
Pörög az építőipar, pörög a gazdaság - De a növekedésnek ára van!
Népszerű
Belgrád panoráma
Belgrádban nyitott irodát a HEPA

A nyugat-balkáni regionális iroda közös vállalatok létrejöttét is segítené.

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Esti szeminárium
A legegyszerűbb módszer, hogy a valószínűségeket saját oldaladra állítsd.
A legjobb karácsonyi ajándék
Az alapoktól a trendkövető kereskedési stratégiákig kísér a könyv.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Értékpapír üzletkötő

Értékpapír üzletkötő
2020. február 27.
Építőipar 2020
2020. április 7.
Portfolio-MAGE Járműipar 2020
Frankfurti tőzsde