Előfizetői tartalom

Nem csak zuhanni tudnak a légitársaságok - Néhány részvénnyel nagyon sokat lehetett március óta keresni

A koronavírus első áldozatai között voltak a légitársaságok. Példa nélküli leállást hozott a globális légiközlekedésben a járvány, néhány vállalat kénytelen volt csődöt jelenteni, a legnagyobbak közül pedig jópáran állami mentőcsomaghoz fordultak. A szektor vállalatainak részvényei hatalmas zuhanást szenvedtek el idén, de azért itt is vannak kivételek, van olyan papír, amivel kifejezetten jól lehetett keresni a március végi tőzsdei fordulat óta. Megnéztük, hogy hogy állnak most a légitársaságok közel 5 hónappal a koronavírus megjelenése után, milyenek az árazási szintek és mely részvények az elemzők kedvencei az iparágból.

A légiközlekedési szektort érte elsőként igazán nagy csapás a koronavírus-járvány kezdetén. Ahogy januárban elkezdtek érkezni a hírek arról, hogy egy új vírus ütötte fel a fejét Kínában, az Ázsiába irányuló utazások iránti kereslet azonnal visszaesett. Már azt megelőzően, hogy világszerte utazási korlátozásokat vezettek be az egyes országok kormányai, a légitársaságok elkezdték leállítani az Ázsiába irányuló járataikat, drasztikusan csökkentették a régióba közlekedő kapacitásaikat.

Ahogy a vírus elterjedt Európában, majd Amerikában és Afrikában, az utasforgalom meredeken zuhanni kezdett. Az emberek otthon maradtak és ha mentek is valahova, igyekeztek kerülni a repülést, hiszen egy repülőgépen, ahol sok ember van összezárva kis légtérben, kifejezetten jól tud terjedni a vírus. És nem csak a járvány ideje alatti utazásokat bukták a légitársaságok, de a bizonytalanság miatt a jövőre vonatkozó foglalások is elmaradoztak.

A légiforgalom szinte teljesen leállt azt követően, hogy az országok lezárták határaikat. A légitársaságok világszerte leállították a menetrendszerinti járataik nagy részét, a flottájukat parkoltatták, az a kevés járat is, ami repült, nagyon alacsony kihasználtsággal működött.

A cikk tartalmából

  • A koronavírus pénzügyi hatása a légitársaságokra
  • Csődök a szektorban
  • A nyertesek és a vesztesek
  • Árazás
  • Az elemzők kedvenc részvényei

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés