Előfizetői tartalom

Orbán Balázs: nem szándékozunk eladni a Mol- és a Richter-pakettből semmit

Portfolio
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) tehetséggondozási programjának támogatásáról szóló törvény elfogadását követően a napokban a bírósági nyilvántartásba vétellel lezárult a szervezet átalakításának első szakasza. Az Országgyűlés által biztosított támogatás keretében az MCC tulajdonba kapta a jelenleg is működési helyéül szolgáló Somlói úti ingatlanegyüttest, valamint a Mol és Richter részvényeinek 10-10 százalékát. Az MCC kuratóriumának új elnöke a Miniszterelnökség miniszterhelyettese, Orbán Balázs, aki a Portfolio-nak elmondta: nem túlzás azt mondani, hogy ilyen intellektuális vállalkozás még nem volt a rendszerváltoztatás utáni Magyarországon. A tőzsdei cégek osztalékfizetésének esetleges elmaradására úgy reagált, hogy a következő évek fejlesztési programjának végrehajtása tulajdonképpen osztalékbevétel nélkül is megvalósítható. A pakettek esetleges eladásával – és így a Richter felvásárlására irányuló út megnyitásával – kapcsolatban leszögezte: „nem szándékozunk értékesíteni a pakettből semmit, sem rövid, sem hosszú távon. Nem is lesz szükség rá. (…) A társaság, a menedzsment, a mostani kormány, valamint az MCC érdeke egy és ugyanaz. Mi is mindig azt az irányt fogjuk támogatni, amelyik azt erősíti, hogy a Richter továbbra is a magyar gazdaság, a magyar gyógyszeripar, valamint a magyar szellem zászlóshajó vállalata legyen.”

Milyen tervekkel érkezik az MCC alapítványának élére? A hatalmas feladat és a páratlan lehetőség miatt nem is mondhatnék mást: nagyszabású tervekkel. Most ugyanis ez a 25 éve, eddig is kiváló szakmai színvonalon működő tehetséggondozó intézmény arra kapott megbízást az Országgyűléstől, hogy vállalja fel a XXI. századi magyar politikai, gazdasági, kulturális elit...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés