Molnár Ákos, a Telenor ügyfélszolgálati igazgatója idén nagy hangsúlyt szeretett volna fektetni a csapatépítésre. Több mint háromszázan dolgoznak a telekommunikációs cég ügyfélszolgálatán, több csoportban, Molnár célja a közösség, a csapatok megerősítése volt. Noha az otthoni munka, a home office az ügyfélszolgálat szempontjából nem a napi gyakorlat része, hiszen a hatékony munkához szükséges rendszerek összetettsége, az eseti csapatmunka és vezetői támogatás, valamint az adatbiztonság miatt jellemző a helyszínhez kötött munkavégzés, a terület élére januárban kinevezett igazgató szeretett volna változtatni a gyakorlaton, kidolgozni otthoni munkavégzés feltételeit. Aztán jött a koronavírus, és hirtelen elsöpört mindent. Gyakorlatilag pár nap alatt kellett átállni a home office-ra.
Az emberek az irodában asztali gépeken dolgoztak, de a képernyőket, a gépet elszállítani nagyon körülményes lett volna, ezért villámgyorsan kellett laptopokat keríteni, telepíteni a szükséges programokat
– mondta a Portfolio-nak Molnár, hozzátéve, bizonyos szempontból a COVID-19 katalizátorként hatott, felgyorsította a folyamatokat. Plusz kihívást jelentett a beérkező hívásmennyisége drasztikus növekedése: 80(!) százalékkal több hívást kellett kiszolgálni a kijárási korlátozások időszakában.
Hogy a megnövekedett ügyfélszolgálati terhelés mellett sikeres volt az átállás, abban kulcsszerepet játszott a szervezet gyors digitális reakcióképessége is. Az ügyfélszolgálat helyt állt, és a home office kezdeti szakaszában
- magas maradt az elkötelezettség,
- nőtt a bizalom,
- magas maradt a vezetői bizalom,
- csökkent a betegség és a fluktuáció,
- növekedett az egyéb értékesítés,
- és olcsóbb lett az üzemeltetés.
„Mégsem gondolom, hogy a tartós home office optimális. Véleményem szerint ebben a munkakörben maximum 70% az otthoni munkavégzés még ideális aránya. A személyes találkozók, a tapasztalatcsere és tudásátadás igényli a személyes jelenlétet, legyen szó vezetőről, beosztottról vagy az első napjait töltő új munkatársról” – mondta Molnár.
Online nehezebb közösséget építeni
Molnár a Portfolio-nak elmondta, az irodában az ügyfélszolgálatosok munkáját egy coach segítette a munkafolyamatok közben, ezt online megoldani jelentős kihívást jelentett. Fontos volt az is, hogy a dolgozók belelássanak a cég életébe, hogy tudomást szerezzenek arról, mi történik, választ kapjanak a kérdéseikre. Ezt az úgynevezett Szabadegyetem program segítségével valósították meg, amely keretén belül egy időben, online 150 ember vehetett részt egy-egy interaktív előadáson, a többiek felvételről nézhették meg.
Bepillantást nyerhettek ezáltal a pénzügyi helyzetbe vagy épp az 5G-vel kapcsolatos tudnivalókról értesülhettek
– mondta Molnár. A csoportvezetőkre rendkívüli feladat hárult, mindent meg kellett tenniük a motiváció, valamint a szolgáltatás színvonalának fenntarthatósága érdekében. Voltak közös online reggelik, önszerveződő csapatépítés, de az is kiderült, hogy a home office-t ugyan sokan szeretik, de van, akinek egyáltalán nem működik.
Kiderült nem mindenki bírja a home office-t
A cég törökbálinti irodaházába jelenleg a dolgozók 15-20 százaléka jár be, önkéntes alapon. Sokan vannak, akiknek igénye van az irodai munkára, a változatosságra, a közösségre. Jelenleg nagy erőkkel dolgoznak azon, hogyan lehetne a lehető legbiztonságosabban a lehető legmegfelelőbb munkakörülményeket biztosítani. Molnár elmondta, a jelenlegi helyzet rengeteg kérdést vet fel:
- Mennyire megfelelőek az otthoni munkakörülmények? Erre kérdőíves felmérésben keresik a választ.
- Mi történik akkor, ha leáll a hálózat, amin home office-ban dolgoznak a kollégák? Erre is ki kell dolgozni egy megoldás.
- Mi a helyzet a dolgozók mentális és fizikai egészségével? A tartós home office sokaknak komoly stresszt jelent, van, aki magányos, más pedig épp azért szorong, mert az otthoni környezet nem alkalmas a nyugodt munkavégzésre.
- Munka-család egyensúly, hol a határ?
Molnár Ákos hangsúlyozta, rengeteg a kérdés, a cégeknek nagyon sok mindent át kell gondolniuk ebben a helyzetben. A szakember kitért arra is, hogy a gördülékeny munkavégzéshez a vírushelyzetben elengedhetetlen az általános óvintézkedéseken felül egy olyan koronavírus-protokoll kidolgozása, amely megoldásokat kínál egy esetleges fertőzés vagy a fertőzés gyanúja esetén is. A Telenornál tudatosan készültek a második hullámra, a protokoll alapja az önkéntes bejelentési rendszer, amelyben minden munkatárs jelezheti, ha külföldi utat tervez, külföldön járt, közvetlen környezetében fertőzött vagy potenciálisan fertőzött személlyel találkozott, vagy él együtt.
Ugyanígy belső adminisztrációs rendszerben jelezhető, ha valaki tüneteket észlel magán: nem csak a COVID ismert tüneteivel, hanem bármilyen tünet esetén az a gyakorlat, hogy az érintett személy maradjon otthon, ne érintkezzen a munkahelyi közösséggel.
Molnár Ákos hangsúlyozta, ahhoz, hogy ez a rendszer működjön, fontos, hogy a munkatársak rugalmasak és fegyelmezettek legyenek. A cég egyébként az optimista forgatókönyv szerint úgy tervezi, hogy januárban visszatérnek az irodába, és bevezetik a legfeljebb 70 százalék home office lehetőségét.
A cikk megjelenését a Telenor Magyarország támogatta.
Címlapkép: Getty Images
Jelentett az ukrán főparancsnok: komoly harctéri sikernek örülhet Ukrajna, de van egy csavar a történetben
A mennyiségi fölény ellen a hadviselés minőségével vennék fel a harcot.
A Morgan Stanley is erősen kezdte az évet, ugrik az árfolyam
Közzétette gyorsjelentését a befektetési bank.
Tisza-győzelem: elég a több lakás, vagy a bérleti piacot is rendbe kell tenni? Itt a hét legfontosabb lépés, hogy megfizethető legyen a lakhatás
A lényeg a kiszámíthatóság és a szakmaiság.
Óriási pénzek várnak Magyarországra, de vészesen ketyeg az óra
Kemény a gazdasági realitás, nem lehet Tisza-tosza az új kormány!
Nulláról kell újragondolni a forintról alkotott képünket
Az új magyar gazdaságpolitika nem feltétlenül arról szól majd, hogy a magyar gazdaság versenyelőnye kizárólag a gyenge forint lenne. A lakosság valószínűleg még nem tud... The post Nulláró
Top 10 osztalék részvény - 2026. április
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
Választás után: erősödő forint, csökkenő hozamok. Hogyan hathat mindez rád?
Jelentős TISZA győzelemmel zárult a választás, az eltelot pár nap alatt pedig már bizonyos szempontból be is árazta a piac a változást. A forint árfolyama és a hazai állampapírhozamok is ér
Zsiday: A forint mostantól euró, ha hiszünk a csatlakozásban
Miért erősödik így a forint? Miért örülnek a piaci szereplők ennyire az új magyar kormánynak? A válasz egyszerű. A piacoknak nem szimpátiája, hanem várakozása van.... The post Zsiday: A for
A klímaváltozás miatt újraindulhat a területekért folyó versenyfutás
A klímaváltozás okozta erőforráshiány és az új, lakható területek megnyílása véget vethet a békés világrendnek
Automatizált szállítói számla feldolgozás nagyvállalati ERP környezetben
A szállítói számlák feldolgozása (Accounts Payable - AP) az elmúlt években a vállalati digitalizáció egyik legfontosabb fókuszterületévé lépett elő. Nem véletlenül: a manuális adminiszt
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Inflációs meglepetés: miért lett kedvezőbb a márciusi adat a vártnál?
A márciusi inflációs adat kedvezőbb lett a piaci várakozásoknál, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a kockázatok eltűntek. Regős Gábor a Spirit FM TÖBB-KEVESEBB című műsorában arr
Drámai hibát követett el Donald Trump? – Az egész világ megfizetheti az árát
Lábon lőhette magát az amerikai elnök.
Felejtsük el a forintról kialakult tévhiteket − A HOLD elemzői az új helyzetről
Befektetési stratégiák választás utánra.
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


