bét
Üzlet

Új magyar sztárpapír született, egy nap alatt 18 százalékos száguldás

Portfolio
Az elmúlt hónapokban több hazai mid cap részvény árfolyama is nagyot ralizott itthon, ma az Appeninnre került a sor, aminek az árfolyama már 18 százalék pluszban is állt.

Ma egy újabb hazai vállalat részvényét kezdték el tépni a befektetők, már 18 százalékos pluszban is állt az Appeninn jegyzése, jelenleg 10,6 százalékos a plusz, 344 forinton áll az árfolyam. Az elmúlt hónapokban lefelé ívelő trend mentén alakult az árfolyam, a mai emelkedéssel úgy tűnik, hogy kitörhet a papír a trendből.

appenin10,6

A forgalom mértéke messze felülmúlja az elmúlt 30 nap átlagos forgalmát, még alig múlt el 10 óra és már 141,5 millió forintnál tart, holott az átlagos egész napos forgalom 83,3 millió forint körül alakult az elmúlt 30 nap során.

appeninnforg

Ha az árfolyamemelkedés mögé hírt keresünk, akkor érdemes megemlíteni, hogy Bihari Tamás, az Appeninn elnök-vezérigazgatója egy interjúban optimistán nyilatkozott az általános ingatlanpiaci kilátásokról és az Appeninn terveiről. Bihari Tamás a Realistának elmondta, hogy a régiós összehasonlítások és elemzések alapján azt gondolják, hogy

még a jelenlegi, nem prognosztizált egészségügyi körülmények között is komoly potenciál van a turisztikai ingatlanfejlesztésekben.

Ezen célszegmens kapcsán az Appeninn határozott elképzelésekkel rendelkezik, amelyeknek egyik eleme, hogy a kedvező makrogazdasági trendek és a már meglévő fejlesztési lokációk bázisán 2021-től megbízható jövedelemtermelő képességű turisztikai ingatlanportfóliót alakítson ki a társaság. Ugyancsak céluk, hogy a portfólió felépítésében és működtetésében a belső szinergiák kihasználásával és a külső szakmai együttműködő partnerek bevonásával kiemelkedő megtérülésű projekteket valósíthassanak meg.

Továbbá nem elhanyagolható szempont ezeknél a fejlesztéseknél a fenntarthatóság sem. Az Appeninn a 2020-as évben frissített stratégiája értelmében megkezdte a nyitást a turisztikai ingatlanfejlesztések irányába, amely fejlesztések a 2021-es évben még nagyobb hangsúlyt fognak kapni. Általánosságban elmondható, hogy az ingatlanpiacokon a kormány szociális intézkedései nyomán élénkülés várható. Az engedélyeztetési folyamatot kiváltó egyszerű bejelentések kiterjesztése pedig ugyancsak kedvez az ingatlanfejlesztői iparágnak, mondta Bihari.

Az Appeninn árfolyama egyébként már évek óta csökkenő trendben haladt, a tavaly márciusi nagy zuhanást követő felpattanásban sem tudott kitörni az évek óta tartó trendből, a mai emelkedéssel azonban durván kitört a csökkenő trendvonal fölé az árfolyam. A korábbi lokális csúcsokra érdemes figyelniük a befektetőknek, a 364 forint körüli szint lehet első körben érdekes, ugyanis augusztus közepén és október elején is ez a szint állította meg az emelkedést, egyébként ma is nagyjából eddig emelkedett az árfolyam – ennek az áttörése kimondottan pozitív jel lenne. A következő fontos szint pedig 396 forint körül húzódik, ez az elmúlt időszakban támaszként (2019 augusztus) és ellenállásként (2020 május) is szolgált már.

apptech

Egyébként az elmúlt hetekben-hónapokban nagyon masszív mozgásokat láthattunk a magyar mid-capeknél, például az AutoWallis árfolyama egy nap alatt több, mint 18 százalékot tudott emelkedni.

autw

Az Alteo papírjait is előszeretettel zsákolták a befektetők a múlt hét során, egy nap leforgása alatt több, mint 15 százalékkal került feljebb a részvény jegyzése.

alte

Tegnap az Ott-One papírja produkált 38 százalékos ralit, miután a vállalat harmadik negyedéves eredményeinek fényében új elemzést készített az MKB: továbbra is vételre ajánlották az OTT-One részvényeit, és a célárát is változatlanul 275 forinton hagyták, a hír hatására nagyon komoly rali indult a részvénynél. Ma azonban 11 százalékos korrekciót láthatunk a papírnál.

ottone

November közepe óta elképesztő ralit láthatunk továbbá a Masterplast árfolyamában. A társaság elnöke többek között arról is beszélt a Portfolionak adott interjújában, hogy a Masterplast teljes egészségipari jelenléte elérheti az évtized végére az építőipar szintjét, a részvényárfolyam idei szárnyalását kommentálva pedig hozzátette, hogy a jövő év végére a 3000 forintos árfolyam is cél lehet.

masterplsd

Címlapkép:  © Szabó Gábor / Gabriel Szabo

joe biden telefon
joe biden usa
GettyImages-1206147315
koronavírus 3D dimenzió
putyintelefon
pfizervakcina
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére

Magyar Nemzeti Bank pályázatot hirdet jogász munkakör betöltésére
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
GettyImages-1206147315