Csúnya veszteségbe szaladt bele a CIG Pannónia
Üzlet

Megjött a CIG Pannónia jelentése: nyereségbe váltott a „nemzeti biztosító”

Az előző évi veszteség után 1 milliárd feletti adózás előtti és 735 milliós adózás utáni nyereséggel zárta 2020-at a CIG Pannónia. Az új menedzsment első negyedéve, vagyis 2020 utolsó három hónapja adózás után mindazonáltal még veszteséget hozott. Kezd feltámadni poraiból a nem-életbiztosítási üzletág: szép lassan újraindítják az értékesítést. Az életbiztosítási díjbevételek a negyedik negyedévben 4,5%-kal múlták felül az egy évvel korábbit, és az értékesítés is kezd magához térni, de az új növekedési stratégia megvalósítása még a jövő zenéje az önmagát "nemzeti biztosítónak" nevező társaságnál.

Érdekesek a CIG Pannónia negyedik negyedéves számai is, a részvényeseket azonban ennél is jobban érdekelheti a jövőkép, amelyet már az október 1-je óta felálló új menedzsment fogalmazott meg így:

„a Társaság rögzíteni kívánja, hogy a Jelentés időszakában megkezdődött egy tényekre alapított stratégiai munka, amely a Csoport működését új dimenzióba kívánja helyezni és ezen új keretben nemzeti biztosítóként kívánja kihasználni a működésében rejlő növekedési potenciált. Ennek alapján a Csoport konkrétumokban is megjelentetni tervezett stratégiájának célja a jogszabályoknak, egyéb hatósági (felügyeleti) ajánlásoknak, egyéb szabályozóknak megfelelő – prudens módon történő működtetése, amely egy új arculat és működési modell mentén a dinamikus növekedési potenciál kiaknázására irányul.”

Túl sok konkrétumot még nem árul el erről a növekedési pályáról a gyorsjelentés, de az már kiderül belőle, hogy az előző évek olaszországi veszteségei és az MNB beavatkozása után 2020 végén már lépéseket tettek a nem-életbiztosítási üzletág újraindítása felé.

2021-től új termékek értékesítését is tervbe vették, így amit korábban „értékesítésre tartott” állományként tartottak nyilván, az most már csak a magyar és lengyel kiterjesztett garancia és gap casco állományra értelmezhető, a többi élő állományt folytatódó tevékenységként kategorizálta újra a menedzsment, díjbevételei pedig már megjelentek a 2020 negyedik negyedéves pénzügyi kimutatásokban. Ennek megfelelően a csoport módosította az összehasonlító periódus számait is. 2020-ban a nem-élet üzletágra 215 milliós díjbevételt számoltak el, amit alábbi ábránkon a negyedik negyedév tartalmaz.

Összességében tavaly az életbiztosítási díjbevételek 5,9%-kal múlták felül az egy évvel korábbit, a negyedik negyedévben 4,5%-os volt a díjbevételek növekedése az előző év azonos időszakához képest. Utóbbiban a unit-linked életbiztosítások 1,2%-os, a hagyományos életbiztosítások pedig 20,8%-os növekedéssel szerepelnek, az egészségbiztosítások díjbevétele viszont 4,7%-kal csökkent.

A nem-életbiztosításokkal együtt a csoport díjbevétele 2020-ban 19,3 milliárd forint volt, ami 3%-kal maradt el a 2019-estől.

Az új értékesítések szempontjából vegyes a kép, az ezt mutató két adat ugyanis eltérő irányt mutat: az új értékesítésekből befolyó első éves díj a negyedik negyedévben 31%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál, ez azonban nem feltétlenül ennek a negyedévnek az értékesítési teljesítményét dicséri: a negyedév során értékesített szerződések állománydíja 20%-kal maradt el az egy évvel korábbitól az előző negyedévi 26%-os esés után. Az értékesítés tehát kezd magához térni, de még messze vannak a korábban látott csúcsok. A számokra pozitívan hatott, hogy 2020. november 24-én az MVM Paksi Atomerőmű Zrt-vel 2452 főre, a Paks II. Atomerőmű Zrt-vel közbeszerzési pályázat alapján további több mint 400 főre szóló csoportos élet, baleset és egészségbiztosítási szerződést kötött a biztosító.

Összességében a tavalyi életbiztosítási értékesítés 3,102 milliárd forintra rúgott, ami 28%-kal marad el a tavalyelőttitől.

A gyorsjelentés szerint a társaság díjbevételeire eddig a járvány nem gyakorolt jelentős hatást, az ügyfelek esetleges fizetési nehézségeire reagálva akciótervvel rendelkeznek, amelynek lényegi eleme, hogy az elhúzódó válság a legkevésbé érintse negatívan bevételeiket, ugyanakkor elfogadható alternatívát nyújtsanak azon ügyfeleiknek, akiknek a járvány miatt alakulnak ki átmeneti fizetési nehézségeik.

A negyedév krónikájához tartozik, hogy miután 2020. szeptember 9-én az igazgatósága kezdeményezte a minősített többségi tulajdoni részesedésű leányvállalatának, a tartós veszteséget mutató CIG Pannónia Pénzügyi Közvetítő Zrt.-nek a felszámolását, és erről szeptember 30-án közgyűlésén döntöttek a végelszámolás megindításáról, arra számítanak, hogy a korábban a leányvállalat által kötött életbiztosítási szerződések jelentős része törlésbe megy. A törlésekből származó veszteségek fedezetére a csoport a negyedik negyedév végén 94 millió forint céltartalékot képzett, amely ugyanakkor lényegesen kevesebb a korábbi várakozásokhoz képest, köszönhetően a szigorú monitoringnak, illetve az ügyfelekkel történő kapcsolattartás fokozásának.

A fentiek és sok más eredménytétel hatására

a negyedik negyedévben még 10 millió forintos adózás utáni veszteséget könyvelt el a társaság, a korábbi negyedévekkel együtt azonban 2020 egészét 735 millió forintos adózás utáni eredménnyel zárta.

Az élet szegmens eredménye 737 millió forintról eredményéről 1,675 milliárd forintra javult tavaly (2019-es eredményét 1 057 millió forinttal rontotta a Konzum-Opus átalakulást követően realizált árfolyamkülönbözet, ugyanakkor az említett egyszeri tétel nélkül 118 millió forinttal alacsonyabb (leányvállalati hatásoktól megtisztított) egyedi adózott eredményt ért el 2020-ban, mint egy évvel korábban.

Kereskedés CIGPANNONIA-részvényekkel a Portfolio Online Tőzsdén! Kedvező feltételek, profi ügyfélszolgálat. Start
koronavirus lezárás magyarország
koronavírus járvány covid-19 vakcina oltás ampulla
koronavírus korlátozás vendéglátó getty stock
Egyetlen szépséghibával remekelt az Erste

Kiszámoló A tündérmaffia

Nagy divat lett társadalmi kérdéseket mese formájában megosztani gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. András küldött...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
Online előadás
Tedd meg az első lépéseket a tőzsdei befektetéset terén-fogjuk a kezed!
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
SZG_9486