bio
Üzlet

A koronavírusnál sokkal több emberrel végeznek ezek a betegségek - Kitől várhatjuk a megoldást?

Több mint egy éve terjed a globális koronavírus-járvány, világszerte több milliárd ember kényszerült otthonába, és sajnálatos módon több millióan életüket vesztették a pandémiában. Nagy volt a várakozás a gyógyszercégekkel szemben, hogy gyorsan rukkoljanak elő hatékony és biztonságos készítményekkel, amivel a járvány megfékezhető. A szektorba dollármilliárdok áramoltak, ami a tőzsdén is éreztette a hatását, a biotech szektor vált a tavalyi év egyik legtrendibb befektetésévé. A figyelem most a koronavírus leküzdésére alkalmas fejlesztésekre, kutatásokra irányul, de korántsem a koronavírus a legveszélyesebb ellenség, amivel a szektor vállalatai szembenéznek, egyre biztatóbb eredmények látnak napvilágot többek között a rák elleni küzdelem, a génterápia és az agykutatás területén. Megnéztük, hogy befektetőként hogyan lehet mindebből profitálni.

Mit kell tudni a biotech cégekről?

Hogy pontosan mi is az a biotech? A legkönnyebben úgy lehet megkülönböztetni a hagyományos gyógyszergyártóktól az említett szektorban tevékenykedő vállalatokat, hogy ők élő organizmusokon keresztül, jellemzően különböző enzimek vagy baktériumok felhasználásával gyártanak készítményeket, és hoznak létre kezelési formákat, szemben a hagyományos gyógyszergyártással, ahol kémiai vegyületekből és vegyszerekből gyártják az ellenszereket.

A gyógyszerfejlesztésnek négy fontosabb lépése van a biotech cégek esetében, ezek a következők:

  • Gyógyszerek felfedezése: a biotech cégek azonosítják az általuk kezelni/gyógyítani próbált betegség elleni gyógyszerjelölteket.
  • Preklinikai vizsgálatok: a potenciális gyógyszerek in vitro (kémcsövekben) vagy in vivo (élő állatokon, például egereken) történő tesztelése.
  • Klinikai tesztelés: embereken történő tesztelés, 3 fázisa van: az elsőben rövid esettanulmányokat készítenek, amelyek célja a gyógyszerjelölt számára biztonságos dózis megtalálása és annak meghatározása, hogy a gyógyszer hogyan hathat az emberre. A második fázis során 100 vagy annál több beteget magába foglaló kísérletek jönnek, melyeknek középpontjában a rövid távú mellékhatások azonosítása és kiküszöbölése, illetve a gyógyszer optimális dózisának meghatározása áll. A harmadik fázis már jóval nagyobb volumenű kísérleteket foglal magában, itt akár több ezer civil bevonásával is történhetnek a tesztelések. A központban itt az adott kísérleti gyógyszer hosszú távú hatékonysága és hatásossága, illetve biztonságossága áll.
  • Szabályozó szervek jóváhagyása: végső lépésként a vonatkozó szervek jóváhagyása szükséges a kifejlesztett gyógyszer forgalomba hozatalához, ilyen szervek például Európában az EMA (European Medicines Agency) vagy az Egyesült Államokban az FDA (Food and Drug Administration).

Az persze magától értetődő, hogy a klinikai tesztelés minél későbbi fázisánál jár egy adott vállalat, annál inkább valószínűsíthető, hogy célba fog érni az adott projekt, és többszörösen meg fog térülni a kutatás-fejlesztésbe befektetett összeg. Mivel ezeknél a cégeknél a fent jellemzett lépcsőfokokon történő előrehaladás a teljesítmény egyetlen, befektetők által tisztán látható mércéje, egy-egy sikeres klinikai fázis elvégzésének hírére egészen elképesztő árfolyamugrásokat tapasztalhatunk a vállalatok részvényárfolyamainál – a sikertelen teszteknél pedig nagyon komoly eséseket lehet elszenvedni.

Komolyabb problémák is vannak a koronavírusnál

Rendkívül szerteágazó tudományágról beszélünk a biotechnológia esetében, a legtöbb cég figyelme négy területre koncentrálódik: ezek az onkológia, az idegtudomány, a ritka és a fertőző betegségek elleni küzdelem. Utóbbiról egyértelműen a koronavírus-fertőzés juthat eszünkbe, teljesen jogosan – többek között

a világjárványnak is köszönhetően került a mögöttünk álló hónapokban reflektorfénybe a biotech szektor a befektetők szemében,

fontos azonban leszögeznünk, hogy korántsem csak a koronavírus-fertőzés miatt lesz fontos a szektor a jövőben. Amennyiben sikerül úttörő megoldást találni a rákos megbetegedések ellen vagy akár az Alzheimer kezelésére, az jóval több embernek mentené meg az életét a Földön, mint ahányan a koronavírus szövődményeibe halnak bele.

A WHO adatai szerint 2020-ban is a nem természetes eredetű elhalálozások egyik fő oka valamilyen rákos eredetű megbetegedés volt,

egész pontosan 10 millió ember hunyt el a betegség valamilyen szövődményében.

A legkomolyabb problémát a tüdőrák okozta, ez bizonyult a 6. vezető elhalálozási oknak a maga 1,8 millió áldozatával.

Forrás: who.com

Az idegtudomány területéhez köthető betegségek, mint például az Alzheimer vagy a Parkinson is számos áldozatot követel, a WHO adatai szerint

az Alzheimer és egyéb mentális betegségek miatti elhalálozás a 7. leggyakoribb ok volt világszerte 2020-ban.

Az orvostudomány számára talán ez az egyik legkomolyabb kihívást jelentő terület, a kutatásokba és gyógyszerfejlesztésekbe invesztált vagyonok egyelőre még nem térültek meg a megfelelő gyógymód személyében. A legismertebb elmélet az ún. béta-amiloidózis hipotézis, ami tulajdonképpen azt feltételezi, hogy a fenti anyagból képzett „foltokat” hoznak létre a fehérjék az agyban, ami az információ-feldolgozásra hivatott agysejtek degenerálódásához és pusztulásához, azaz az Alzheimer-kór kialakulásához vezet.

Így lehet elképzelni a béta-amiloidózis "foltokat" az agysejt körül, forrás: PrudentBiotech.com

Egyes kutatók szerint ez az elmélet nem állja meg a helyét, de vannak cégek, amik tovább mentek az elmélet mentén, és nem kizárt, hogy a közeljövőben reményre okot adó áttörést érhetnek el – többek között egy ilyen vállalattal is fogunk majd foglalkozni a következő fejezetben.

Természetesen nem csak a fertőző betegségekkel (pl. koronavírus vagy influenza), az onkológia vagy az idegtudomány területén van kiemelten fontos szerepe a biotech cégeknek, ezek tulajdonképpen a jelentősebb csapásirányok, amikre gondolni lehet a biotech szektorral kapcsolatban: beszélhetünk még például a ritka betegségekre specializálódott, azokra megoldást kereső vállalatokról, vagy akár a CAR-T sejtterápiával foglalkozó cégekről is. Mindezek mellett persze nem csak a kutató-fejlesztő, de a tudományos előrehaladást segítő eszközgyártókat is érdemes lehet kiemelni, egy-egy forradalmi orvosi eszköz ugyanis jelentősen fel tudja gyorsítani a folyamatokat.

Egy dolog azonban egészen biztos, ha 2020-ra és a biotech cégekre gondolunk, akkor a legegyértelműbb asszociációként a koronavírus-járvány jut az eszünkbe. A következő fejezetben megnézzük, hogy a pandémia elleni gigászi küzdelemből hogyan vették ki a részüket a szektor vállalatai, illetve a befektetők hogyan értékelték az erőfeszítéseket.

Mi történt mostanában a szektorral?

2020

A koronavírus-járvány 2020 márciusi berobbanása után a hagyományos gyógyszergyártók mellett a biotech cégektől is várta az egész világ a megoldást, ami vakcinák formájában szerencsére meg is érkezett: a szektor eddig kettő, a nemzetközi gyógyszerügynökségek által is elismert és engedélyezett COVID-19 elleni vakcinával tudott szolgálni, ezek a Pfizer/BioNTech és a Moderna ellenszerei voltak.

A szektor iránti fokozott érdeklődés és a kutatásokba befektetett dollármilliárdok természetesen a tőzsdei árfolyamokon is meglátszottak, a Nasdaq Biotechnology ETF új ötéves csúcsra tudott emelkedni, egészen pontosan 41,2 százalékot menetelt az index 2020-ban – egyes vállalatok esetében ez az emelkedés még nagyobb mértékű volt.

ibb

2021

A szektor természetéből adódóan tipikusan a növekedési potenciáljuk alapján árazott vállalatokról beszélünk: a kutatók nagyon sok esetben csak “tanulnak” a kísérletekből, nem feltétlenül érkezik egy sikeres kezelés formájában azonnal az output, vagy akár a rendkívül fontos engedélyezések is csúszhatnak – egy-egy rossz hír hatására komoly árfolyameséseket tapasztalhatunk a szektor vállalatainál.

A makrokörnyezet nemigen kedvez hozzávetőlegesen február közepe óta a növekedési részvényeknek: egyrészt ott vannak az emelkedő kötvényhozamok, melyeknek köszönhetően a befektetők számára kevésbé látszik most jó választásnak a részvénybefektetés a kötvényekkel szemben, illetve a tőkepiacokon is inkább az érték alapon árazott papírokat részesítik előnyben, azaz a gazdasági kilábalás reményében beindult a rotáció.

Mi sem mutatja mindezt jobban, mint hogy a Nasdaq Biotechnology ETF a februári csúcsa óta 15 százalékot esett, a spekulatívabb, kísérleti fázisokban lévő biotech cégek árfolyamai pedig még nagyobbat estek.

Milyen trendek formálhatják a szektor jövőjét?

  • A Mesterséges Intelligencia növekvő szerepe: leginkább a sebészet területén nyerhet teret az AI, egyre szélesebb körben alkalmaznak és fognak alkalmazni az orvostudomány területén robotikai megoldásokat, amiknek köszönhetően kevésbé invazív, pontosabb sebészeti beavatkozásokat lehet elvégezni. A programozható sebészeti eszközöket gyártó vállalatok kimondottan trendik voltak az elmúlt hónapokban a kisbefektetők körében, itt jellemzően kis kapitalizációjú, kezdeti fázisban lévő cégekről beszélhetünk, mint például az Asensus Surgical.
    robot
    Műtőrobottal végzett sebészeti beavatkozás, forrás: Getty Images
  • Minden negyedik embert közvetlenül érint a két betegség közül valamelyik: ezek a rák vagy egyes neurológiai elváltozások. A megelőző kezelések és gyógymódok kifejlesztésére vélhetően jóval nagyobb hangsúly lesz fektetve a koronavírus-helyzet elmúltával, itt leginkább az agykutatásra és a génterápiás megoldásokra lehet gondolni.
  • Génmódosítás: A genetikai eredetű betegségeket már 50 éve próbálják kezelni és meggyógyítani a szakemberek, komolyabb áttörést azonban csak az elmúlt években értek el – erről a vonatkozó vállalatnál részletesebben is kitérünk majd. A genetikai betegségek megértéséhez tudni kell, hogy a DNS alapvetően 4 féle bázist tartalmaz, amelyeket a kezdőbetűjükkel szoktunk jelölni: A, T, G, C. Ezek a DNS-ben párokat alkotnak, A-T és G-C módon. A DNS-ben tárolt információ ezen csoportok sorrendjéből adódik, amely sorrend alapján a szervezet megfelelő fehérjéket képes előállítani. Ez a sorrend azonban megváltozhat, a szerkezet valamilyen módon sérülhet, amely ahhoz vezet, hogy egy másik fehérje fog szintetizálódni, amely betegséghez vezethet. A genetikai terápiák ezeket a hibákat hivatottak kijavítani.

Kik lehetnek a befutók?

Rák elleni küzdelem

Az 1994-ben alapított, kevesebb mint 1000 munkavállalót foglalkoztató Exelixis alapvetően a rák elleni küzdelem jegyében kutat és fejleszt gyógyszereket és kezeléseket, jelenleg négy gyógyszerük érhető el a betegek számára, de több, mint 100 folyamatban lévő klinikai vizsgálat folyik a cégnél. Messze a legsikeresebb ellenszerük a Cabometyx, ami a veserák két gyakori típusa elleni védekezésben bizonyult hatásosnak. Olyan partnerekkel működnek együtt, mint a Roche, a Bristol-Myers Squibb vagy az Ipsen.

Jelenleg 15 elemző foglalkozik a vállalat részvényével, ebből 12 vételre, 3 pedig tartásra javasolja a papírt, az elemzői célárak átlaga alapján a felértékelődési potenciál jelenleg 30 százalék, az átlagos célár 31,4 dollár. Bevétel és profit tekintetében nagyon komoly emelkedésnek lehetünk majd szemtanúi az elemzők szerint: bevétel soron a 2020-as szinthez képest 100 százalékos növekedést követően közel 2 milliárd dollárt könyvelhetnek majd el a vállalatnál 2023-ban, míg az adózott eredmény soron elérhetik az 585 millió dolláros szintet, ami

a 2020-as értékhez képest 420 százalékos ugrást jelent.

A cég részvényével 2000 óta lehet a Nasdaqon kereskedni, az elmúlt egy év teljesítményét tekintve közel 30 százalékos emelkedésről tudunk beszámolni, azt azonban érdemes megjegyezni, hogy nagyon volatilis papírról beszélünk.

exel

Az idegtudomány élharcosai

A világ első biotech cégei között alapították a Biogent még 1978-ban, jelenleg közel 10 000 munkavállalót foglalkoztatnak a 40,5 milliárd dolláros piaci kapitalizációjú cégnél. A korábban jellemzett béta-amiloidózis elmélet mentén dolgozta ki az Alzheimer-kórt hatástalanítani célzó gyógyszerét a Biogen, az ellenszer az Aducanumab névre hallgat. Az amerikai gyógyszerfelügyelet (FDA) előreláthatólag június 7-én dönthet a kísérleti gyógyszer alkalmazhatóságáról.

Jóváhagyása esetén az Aducanumab lenne az első terápia, ami bizonyítottan kezelni tudja a betegséget,

ez óriási előrelépés lehetne az orvostudomány számára.

Bevétel és profitvárakozások tekintetében egyébként az Exelixis-hez hasonló, komoly emelkedésnek nem lehetünk majd tanúi a következő években az elemzői becslések alapján, előbbiben 3 százalékos emelkedéssel, utóbbiban közel 16 százalékos plusszal számolhatunk 2023-ra a 2021-es szintekhez képest. Az elemzői konszenzus által megállapított célár 290,3 dolláros, ami a jelenlegi szinthez képest 9,2 százalékos felértékelődési potenciált jelent. A vállalatot 33 elemző követi, ebből 11 vételre, 16 tartásra, 6 pedig eladásra javasolja a papírt.

A vállalat részvényével 1991 óta a Nasdaqon lehet kereskedni, az elmúlt egy év tekintetében közel 12 százalékos esést tapasztalhattunk, idén eddig 8,6 százalékos a plusz a papírnál.

biogen

A koronavírus egyik nagy nyertese

A Novavaxról vélhetően már sokan hallottak, a kevesebb mint 1000 főt foglalkoztató vállalat is kifejlesztette a maga koronavírus-vakcináját, a sikeres teszteredmények nyomán komoly szárnyalást láthattunk a részvényárfolyamnál – igaz elég alacsony bázisról indult a jegyzés, 2019-ben ugyanis egy ígéretes gyógyszerkísérletük a második tesztfázisban megbukott, alaposan magával rántva a részvényárfolyamot. Ami a koronavírus-vakcinát illeti, az FDA már májusban engedélyezheti a cég vakcinájának sürgősségi felhasználását - közölte még márciusban a CNBC-vel a társaság vezérigazgatója, Stanley Erck. A Novavax kutatása jelenleg a harmadik klinikai fázisban tart az Egyesült Államokban, amelyben 30 000 résztvevőn vizsgálják a készítmény hatásosságát, mellékhatásait.

A vélhetően a brit mutáns ellen is védelmet gyújtó vakcina azonban nem az egyetlen, amivel foglalkozik a cég – egy másik fertőző betegség, az influenza ellen is fejlesztenek kísérleti gyógyszert, aminek kapcsán nemrég bizakodásra okot adó eredmények láttak napvilágot. A koronavírus mellett első látásra elhanyagolhatónak tűnhet az influenza fontossága, a CDC elemzése azonban rámutat arra, hogy az influenza is sok ember halálát okozza: egészen  pontosan 2019 októbere és 2020 áprilisa között 24-62 ezer ember haláláért volt felelős a kór.

Bevétel és profitvárakozások tekintetében

a 2021-es év bizonyulhat vízválasztónak a vállalat számára, a korábbiaknál nagyságrendekkel nagyobb számokról tudnak majd vélhetően beszámolni

a cégnél 2021-ben és utána. Bevétel tekintetében közel tízszerezni tud a vállalat az elemzők szerint 2021-ben, ez természetesen a koronavírus-vakcinákból befolyó bevételnek lesz köszönhető – az ezt követő években mérdékelt emelkedésre számítanak ezen a soron a szakértők, 2023-ra a bevétel elérheti a 4,57 milliárd dollárt. Története során 2021-ben realizálhat profitot a vállalat, az elemzői konszenzus alapján több, mint 1,5 milliárd dollár lesz az adózott eredmény idén, 2023-ra pedig akár 2,5 milliárdra is nőhet ez a szám. Az elemzői konszenzus által megállapított célár 300,8 dolláros, ami

A JELENLEGI SZINTHEZ KÉPEST közel 50 SZÁZALÉKOS FELÉRTÉKELŐDÉSI POTENCIÁLT JELENT.

A vállalatot 6 elemző követi, ebből 5 vételre, 1 pedig tartásra javasolja a papírt.

A vállalat részvényével 2016 májusa óta a Nasdaqon lehet kereskedni, az elmúlt egy év tekintetében több, mint tízszerezni tudott az árfolyam, bár az elmúlt hetek-hónapok korrekciójára különösen érzékenyen reagált a papír – a február eleji lokális csúcs óta 30 százalékot esett a részvény.

novavax

+1: A génterápia úttörői

Október 7-én kémiai Nobel-díjat kapott az a két tudós, akik kidolgozták a genomszerkesztési módszert, amit az ún. Crispr-Cas9 „molekuláris olló” (molecular scissor) kifejlesztésén keresztül foganasítottak – ez az eszköz a sejt DNS-ének szinte minden szekvenciáját megtalálja és módosítani tudja. A 2012-es felfedezés után sorra jelentek meg a génterápiás kezeléssel és génmódosítással foglalkozó kutató biotech cégek,

élükön a felfedezésért Nobel-díjat kapó Emmanuelle Charpentier által társalapított Crispr Therapeutics-el.

Kimondottan szerteágazó a vállalat kutatási fókusza, jelenleg klinikai tesztelés alatt áll több, rákkezelésre hivatott ellenszerük is, de a cukorbetegség kezelésére is fejlesztenek gyógyszert, illetve az egyre szélesebb közönséget érintő sarlósejtes betegségek ellen is úttörőknek számítanak.

Érdekes adalékként elmondható még, hogy 2020 sztárbefektetője, a diszruptív technológiákra fókuszáló Cathi Woods is szerepelteti legjelentősebb ETF-jében a Crispr Therapeutics-et, a szektorral kapcsolatos vélekedését az alábbi videóban ismerhetjük meg:

Jelenleg 20 elemző foglalkozik a vállalat részvényével, ebből 12 vételre, 6 tartásra, 2 pedig eladásra javasolja a papírt, az elemzői célárak átlaga alapján a felértékelődési potenciál jelenleg 27,6 százalék, az átlagos célár 157,1 dollár. Bevétel és profit tekintetében dinamikus fejlődésnek lehetünk majd szemtanúi az elemzők szerint, bár érdemes megjegyezni, hogy kimondottan alacsony bázisról indul a vállalat. Bevétel soron a 2021-es 9,5 millió dollárhoz képest 2023-ra már 252,6 millió dollárral számolnak a szakértők, míg az adózott eredmény soron várhatóan nem fognak profitot termelni a cégnél 2023-ig – ám a veszteség a 2021-es 440 millió dollárnál vélhetően jóval alacsonyabb lesz 2023-ra.

A cég részvényével 2016 októbere óta lehet a Nasdaqon kereskedni, az elmúlt egy év tekintetében több, mint duplázni tudott a jegyzés, azt azonban érdemes megjegyezni, hogy itt is nagyon volatilis papírról beszélünk – január közepe óta közel 40 százalékot zuhant a jegyzés.

crispr

A teljesség igénye nélkül

Mindenek előtt érdemes leszögezni, hogy a befektetők körében kimondottan trendinek számító biotech szektorban számos olyan vállalat is tevékenykedik, melyek befektetői szemmel nézve kimondottan rossz választások lehetnek.

Könnyen megeshet például, hogy egy-egy ígéretesnek látszó kutatás végül nem hoz megfelelő eredményt, vagy egyszerűen nincs az adott cégnek megfelelő tőkéje ahhoz, hogy véghezvigye és eredményre juttassa a kutatását, de több csaló, számaival és ígéreteivel manipuláló  cég is felbukkant az éterben – ennél fogva mielőtt „centes” papírok után nézve fókuszálnánk az egy nap alatt történő meggazdagodásra, azért érdemes lehet jobban körülnézni a felhájpolt vállalatok háza táján.

A teljesség igénye nélkül a következő vállalatokat találtuk a fent jellemzett négy cégen kívül, melyek érdemesek lehetnek az alaposabb utánajárásra:

  • XBiotech: antitest-terápiákat fejlesztenek a rákos megbetegedések kezelésére.
  • Catalyst Pharmaceuticals: ritka neurológiai elváltozások és rendellenességek kezelésére fejlesztenek gyógyszereket.
  • Seagen: antitest-terápiákat fejlesztenek különböző rákos megbetegedések kezelésére
  • Ocugen: retinát érintő betegségek ellen fejlesztenek megoldásokat
  • Asensus Surgical: orvosi segédeszközöket gyártanak, robotika és precíziós műtétek elterjedése miatt lehet bennük potenciál.

Címlapkép: Chaiwat Subprasom/SOPA Images/LightRocket via Getty Images

joe biden feher haz alairas
forint200212
vaccine
Kariko KAtalin emberi meltosag tanacsa kituntetes
vakcinák oltóanyag oltás
koronavírus járvány kórház egészségügy

Alapblog Tőkepiaci lufi van

Mivel ennek a jelenségnek nem igazán van egységes tankönyvi definíciója, ezért a szakértők között általában...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-06-01
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
2021-06-08
FM & Hybrid Office 2021
2021-06-09
Hitelezés 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Lakossági kockázatkezelési szakértő

Lakossági kockázatkezelési szakértő
Online előadás
Összefoglaljuk a befektetési termékeket
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
GettyImages-1211246460 (3)