Szárnyaltak az európai tőzsdék, a tengerentúlon elfogyott a lendület

Portfolio
Az ázsiai tőzsdék ma rosszul teljesítettek, Európában azonban kimondottan kedvező piacnyitást láthattunk a tegnapi kisebb megtorpanás után, a kereskedés első óráiban a legtöbb vezető börze feljebb tudott kerülni, a késő délutáni órákban is remek teljesítményekről tudunk beszámolni. A tengerentúli vezető tőzsdék is jól kezdték a napot, miután kedvező makroadat érkezett: az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet adatai szerint erőteljesen nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban áprilisban, jelezve, hogy a gazdasági fellendülés tovább erősödött a második negyedév elején. A nap végére azonban alábbhagyott a lendület, és végül a nagy tőzsdeindexek minimális elmozdulással zártak a tegnap záróértékeikhez képest.

Így zárt az Egyesült Államok

A tegnapi kamatemelési félelmeknek már nem volt nyoma az Egyesült Államok részvénypiacán, ám a jó kezdést mégis visszafogottabb folytatás követte, és végül szerény elmozdulásokat hozott a nap a tőzsdeindexekben. A Dow Jones ipari index - amely a tegnapi esésből sem vette ki a részét - ma napközben történelmi csúcsára is felkúszott, és végül 0,3%-os emelkedéssel zárta a kereskedési napot. Az S&P 500 index stagnálással felérő mozgást hajtott végre (+0,1%). A nap elején még úgy tűnt, hogy a technológiai papírok lesznek sikeresek, ehhez képest a Nasdaq végül 0,4%-os esésben végzett. 

Pluszban fejezte be a napot a BUX

A magyar tőzsde 0,2 százalékos pluszban fejezte be a mai napot, a magyar blue chipek közül az OTP 1,7 százalékkal, a Mol 0,9 százalékkal került feljebb, míg a Richter 2,4 százalékos, a Magyar Telekom pedig 0,2 százalékos mínuszban zárta a napot.

Kedvező piacnyitás a tengerentúlon

A kereskedés előtti adatoknak megfelelően pluszban indították a napot a vezető amerikai részvényindexek: az S&P 500 0,3 százalékkal, a Dow Jones 0,1 százalékkal, míg a Nasdaq fél százalékkal került feljebb a nyitást követően.

A jó teljesítmény többek között korrekcióként is értelmezhető a tegnapi rossz teljesítmények után, de kedvező makroadatok is érkeztek: erőteljesen nőtt a foglalkoztatottság az Egyesült Államokban áprilisban, jelezve, hogy a gazdasági fellendülés tovább erősödött a második negyedév elején a masszív kormányzati támogatásnak és a koronavírus elleni gyors védőoltási kampánynak köszönhetően - derült ki az ADP munkaügyi adatfeldolgozó intézet ma közzétett adataiból.

Itt az újabb őrület: Az évszázad befektetése, vagy dotcom lufi újratöltve?

Túlzás nélkül állítható, hogy 2020 sztárbefektetései voltak a kannabisszal foglalkozó vállalatok részvényei, volt bőven híráramlás is a szektorral kapcsolatban, elég például az USA-szerte végigsöprő legalizációs hullámra, a különböző gyógyászati kutatásokra vagy a szektor nagyvállalatainak összeolvadására gondolni. A számtalan pozitív hír és történés hatására elképesztő ralit láthattunk a kannabisszal foglalkozó, tőzsdén jegyzett vállalatok részvényárfolyamaiban, azonban sokak szerint nincs még vége az árfolyamok emelkedésének, többek között erről is beszélgetett Mohos Kristóf, a Portfolio részvényelemzője Kardos Zsolttal, az Aegon Alapkezelő portfóliómenedzserével.

Itt az újabb őrület: Az évszázad befektetése, vagy dotcom lufi újratöltve?

Hasít a CIB anyabankja, még nagyobb lehet az idei profit

A 990 millió euróról szóló elemzői várakozásokat messze meghaladó, 1,5 milliárd eurós első negyedéves nyereségről számolt be ma délután az Intesa Sanpaolo. Az olasz tőzsdén eddig 1,7%-os emelkedést mutat a bank árfolyama.

Továbbra is remek a hangulat Európában

A késődélutáni órákban is remek a hangulat Európa piacain, a vezető tőzsdék jelentősen feljebb tudtak kerülni eddig a kereskedésben. Az emelkedést 4 százalékos pluszával a görög börze vezeti, de 1,6 százalékos a plusz a német DAX Indexnél, míg 1,1 százalékkal került feljebb a francia CAC, a magyar BUX Index és a brit FTSE 100 pedig egyaránt 0,9 százalékos pluszban van jelenleg.

A mai remek teljesítményt korrekcióként is értelmezhetjük, tegnap ugyanis komoly eséseket láthattunk egyes vezető részvényindexekben, a DAX például 2,5 százalékos mínuszban zárt tegnap.

Komoly mérföldkő: több száz amerikai bankhoz megérkezhet idén a bitcoin

A CNBC értesülései szerint a bitcoin rövidesen újabb lépést tehet a mainstream elfogadás felé: a NYDIG kripto-letétkezelő cég és a Fidelity National Information Services (FIS) közreműködésével egyes amerikai bankok ügyfelei hamarosan első ízben vásárolhatnak, tarthatnak és adhatnak el bitcoint a meglévő számláikon keresztül, akár nagyon kis összegben is. A FIS egyik felsővezetője szerint ahogy több száz kisebb bank csatlakozik a programhoz, az olyan óriások, mint a JPMorgan Chase és a Bank of America is komoly nyomás alá kerülhetnek, hogy kriptodevizákat kínáljanak lakossági banki ügyfeleiknek.

Komoly mérföldkő: több száz amerikai bankhoz megérkezhet idén a bitcoin

Viccnek indult, de már nem az - A Dogecoin már jóval nagyobb, mint a teljes magyar tőzsde

Számtalan példát lehetne arról mondani, hogy minek az állatorvosi lova az egyébként poénnak indult kriptodeviza, a Dogecoin. Extrém tünete a globális likviditásbőségnek, a befektetői hozaméhségnek, de akár annak is, hogy az érték már egyre kevésbé számít, vagy hogy a mémek irányítanak mindent, és hogy egy-egy guru elejtett félmondata vagy tweetje hogyan képes a fundamentumok helyett mozgatni a tőzsdei árfolyamokat. A Dogecoin mostanra a világ negyedik legnagyobb piaci értékű kriptodevizája lett, a közel 90 milliárd dolláros piaci kapitalizáció már akkora, hogy alaposan lekörözi a magyar tőzsde nagyágyúit, az OTP-t, a Molt, a Richtert, és gyakorlatilag a teljes magyar tőzsdét, de már olyan európai konszerneket is, mint a BMW, az Adidas vagy a Deutsche Bank.

Viccnek indult, de már nem az - A Dogecoin már jóval nagyobb, mint a teljes magyar tőzsde

Kitört az OTP, húzza magával a hazai piacot, de vajon meddig?

Összesen három százalékot emelkedett a BUX másfél nap leforgása alatt. Az indexben egyértelműen a legnagyobb súlyú szereplő, az OTP a vezető, amelynek köszönhető a piaci mutató teljesítményének a nagy része. A technikai elemzés szempontjából ennek a relatív erőnek óriási szerepe van, de érdemes megnézni még legalább a következő két legnagyobb súlyú index komponenst is, mert egyáltalán nem lehetünk biztosak benne, hogy a bankpapír képes lesz a hátán elvinni a teljes piacot. Emellett cikkünkben megnéztük a BUX, az OTP, a Richter és a MOL részvényéhez tartozó legfontosabb támasz és ellenállás szinteket is, amelyek sokat segíthetnek a befektetőknek mind a belépési pontok meghatározásában, mind a kockázatkezelés kialakításában.

Kitört az OTP, húzza magával a hazai piacot, de vajon meddig?

Emelkednek a kriptodevizák, ma is a dogecoin a sztár

Ma kimondottan jól szerepelnek egyelőre a kriptodevizák, a bitcoin árfolyama például 4,2 százalékos pluszban áll a tegnapi rosszabb teljesítmény után, de többek között feljebb került az ethereum és a ripple jegyzése is.

Az eredetileg viccnek szánt kriptopénz, a dogecoin azonban a mai nap egyértelmű sztárja, jelenleg közel 23 százalékos a plusz a jegyzésnél, ezzel együtt idén több, mint 11 ezer százalékos pluszban áll a kriptopénz.

Index és részvény kereskedés kezdőknek – online előadás

Soron következő online előadásunkon a CFD kereskedés világába vezetjük be az érdeklődőket. A CFD termékek lehetővé teszik, hogy tőzsdeindexek, részvények, devizaindexek esetében az emelkedő és a csökkenő hullámokat egyaránt meglovagolja a kereskedő.

Index és részvény kereskedés kezdőknek – online előadás

Jól teljesítenek a bankpapírok

Továbbra is remek a hangulat Európa tőzsdéin, a vezető indexek közül a német DAX 1,4 százalékkal, a francia CAC 1 százalékkal került feljebb, míg a brit FTSE 100 0,9 százalékos pluszban van. Szektorszinten kimondottan jól teljesítenek a nagybankok, az emelkedést 3,2 százalékos pluszával a KBC vezeti.

Szárnyal a magyar tőzsde, bombaformában a blue chipek

A kimondottan kedvezőtlen tőkepiaci hangulat ellenére 2,2 százalékos pluszban fejezte be a tegnapi kereskedést a magyar tőzsde, a hazai blue chipek közül az OTP 2,8 százalékkal, a Mol 3,6 százalékkal, míg a Richter 1,5 százalékkal került feljebb, a Magyar Telekom papírjai azonban 1 százalékos mínuszban zárták a napot. A remek teljesítmény ma is folytatódik, az emelkedést az OTP részvénye vezeti, jelenleg több, mint 1,7 százalékos a plusz a nagybank papírjánál. A fokozott befektetői érdeklődés a technikai kép alakulása mellett azzal is magyarázható, hogy a napokban teszi közzé első negyedéves gyorsjelentését a Mol és az OTP is, a számok pénteken érkeznek.

Szárnyal a magyar tőzsde, bombaformában a blue chipek

Csúcson a tőzsdék, mit tegyek most? Következik az ingyenes befektetői klub

Több megtakarító is szembesülhet a jövőben azzal, hogy a pénzügyi vagyonuk értékállóságára még nagyobb figyelmet kell fordítaniuk, mint eddig. Az inflációs várakozások felerősödtek, a pénz vásárlóértékének megtartása ismét fontos célkitűzése lehet, különösen, ha a pénzügyi vagyon már eléri az átlagos banki kiemelt ügyfélstátuszra jellemző mértéket. Ez persze nem könnyű! A részvénypiacok újra rekordokat döntögetnek, de a járvány okozta bizonytalanság sem múlt el. Milyen gazdasági kilábalásra számíthatunk? Milyen érvek szólnak a részvény alapú befektetés mellett? Melyek most a kockázatok, mennyire drága most a részvénypiac? Hogyan érdemes építeni az egyéni befektetési portfóliónkat, melyek a lehetséges stratégiák? A következő ONLINE befektetői klubunkon ezt a kérdéskört járjuk körbe.

Csúcson a tőzsdék, mit tegyek most? Következik az ingyenes befektetői klub

Szárnyal az OTP, remek a hangulat a magyar tőzsdén

A kereskedés első fél órájában remek teljesítményt láthatunk a BUX Indexnél, jelenleg 1 százalékos a plusz a börzénél. A hazai blue chipek közül kiemelkedően jól teljesít az OTP, a mai 1,6 százalékos emelkedéssel együtt idén már 5,5 százalékos a plusz a nagybank papírjánál. Mindemellett a Mol részvénye a tegnapi szárnyalás után ma is remekül teljesít, jelenleg 1,2 százalékos a plusz, míg a Richter és a Magyar Telekom továbbra is 0,1 százalékos pluszban áll.

Emelkedésben az európai tőzsdék

Remek hangulatú piacnyitást láthattunk Európa börzéin, a vezető részvényindexek közül a DAX 0,9 százalékos pluszban kezdte a napot - igaz, tegnap közel 2,5 százalékot esett a nap végére a börze. Mindeközben a francia CAC 0,5 százalékkal, a brit FTSE pedig 0,3 százalékkal került feljebb, emellett emelkedés látható az olasz, a svájci, a belga és a spanyol börzéken is.

Pluszban kezdi a napot a BUX Index

A BUX-index 0,5 százalékkal emelkedett a nyitást követően, a magyar blue chipek közül az OTP 0,5 százalékkal, a Mol 1,1 százalékkal, a Richter és a Magyar Telekom pedig 0,1 százalékkal került feljebb.

Elon Musk még meg sem szólalt, máris elszállt a Dogecoin

Csak az elmúlt egy napban több mint 40 százalékot emelkedett a viccnek indult kriptodeviza, a Dogecoin árfolyama, ezzel idén már 12 000 százalékot ralizott. Idén. Tizenkétezer százalékot. Tegye fel a kezét, akinek nem hiányzik a portfóliójából!

Elon Musk még meg sem szólalt, máris elszállt a Dogecoin

Masterplast-részvényeket kaptak a cég munkavállalói

Masterplast-részvényeket ruházott át munkavállóinak a vállalat a Munkavállalói Résztulajdonosi Program keretein belül az elmúlt két napon, összesen közel 177 ezer darab részvény cserélt gazdát.

Masterplast-részvényeket kaptak a cég munkavállalói

Kedvező nyitás jöhet az európai tőzsdéken

  • A vezető amerikai részvényindexek többnyire rossz teljesítményt nyújtottak tegnap, a Nasdaq 1,8 százalékkal került lejjebb, míg 0,7 százalékos mínuszban zárt a Dow Jones, az S&P 500 viszont 0,1 százalékkal feljebb került. A gazdasági adatok továbbra is erősnek tűnnek, illetve a gyorsjelentések is kedvezően alakulnak, és érdemes megjegyezni, hogy a részvényindexek a történelmi csúcsaik közelében járnak továbbra is, tehát egyelőre ez csak kisebb korrekciónak nevezhető. Emellett a 10 éves államkötvények hozamában sem látható jelentős emelkedés.
  • A rossz amerikai teljesítményt követően ugyancsak kedvezőtlen teljesítményt mutattak ma az ázsiai tőzsdék: a japán Nikkei 0,8 százalékkal lejjebb került, ám a dél-koreai Kospi 0,6 százalékot emelkedett, míg a Hong Kong-i tőzsde 0,4 százalékot esett, a shanghaji börze pedig 0,8 százalékkal került lejjebb.
  • A határidős amerikai indexek vegyes hangulatú piacnyitást jeleznek előre, a határidős DAX enyhe emelkedést vetít előre az európai piacnyitásra.  
  • Gazdasági adatok szempontjából ma itthon publikálja az MNB szokásos havi kamatstatisztikáját, illetve a hitelintézetek mérlegének márciusi alakulását. Nem sokkal később pedig a KSH teszi közzé a lakásépítések és a kiadott építési engedélyek első negyedéves adatait. Amerikában a magánszektor foglalkoztatását összefoglaló ADP-index friss adatai jelennek meg, ami a pénteki átfogó munkaerőpiaci adat jó indikátora lehet.
  • Az olaj árfolyama 0,1 százalékkal került feljebb ma, így egy hordó Brent ára jelenleg 69,8 dollár, míg a WTI típusé 66,2 dollár. Az arany árfolyama unciánként 0,1 százalékos mínuszban áll 1778,6 dolláron.
  • A forint ma erősödik a vezető devizákkal szemben, most 359 forint 90 fillért kell adni egy euróért, a dollárral szemben pedig a 299 forint 50 filléres szinten állnak a jegyzések.
  • Ma is pörög tovább a gyorsjelentési szezon, Európában ma teszi közzé negyedéves számait többek között a Siemens Energy és a Deutsche Post, míg a tengerentúlon például a General Motors, az ETSY, a Hilton Worldwide Holdings és a Booking Holdings eredményeit ismerhetjük meg.

Mi történt eddig a tőzsdéken?

Címlapkép: Alex Kraus/Bloomberg via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF