raktár szatmári
Üzlet

Videó: ilyen robotraktárból csak egy van Magyarországon

Portfolio
Az építőipar erősödésének következtében megnövekedtek a vásárlói igények, úgy, hogy a Szatmári Kft. a teljesítést a túrajárattól függően akár a megrendelés másnapjára vállalja, ráadásul minimumtétel-korlát nélkül. A zsúfolt raktárak, a munkaerőhiány kérdésének kezelése és a vásárlói elégedettség növelése érdekében a cég úgy döntött, a LOG-X Systems Kft. segítségével életre hív egy automata raktárt Jászberényben. Megnéztük, hogyan működik az új rendszer, mennyiben más ez, mint a hagyományos raktárak.

Az ország egyik egyedülálló, hatsoros automata raktára épült fel Jászberényben. Nyitó Róbert, az épületgépészeti, fürdőszoba- és konyhatechnológiai eszközök, gépek és kellékek forgalmazásával foglalkozó Szatmári Kft. kereskedelmi igazgatója a Portfolio-nak elmondta, reagálni kellett a megnövekedett vásárlói igényekre, mert a cég az ország 36 áruháza mellett napi több száz kiszállítási pontot lát el úgy, hogy a teljesítést a túrajárattól függően akár megrendelés másnapjára vállalja, ráadásul minimumtétel-korlát nélkül. Az építőipar erősödése odavezetett, hogy már a meglévő több 10 ezer négyzetméteres raktár-alapterületen is sűríteni kellett a készletet. Ezért a LOG-X Systems Kft. segítségével új, hatsoros automata raktárt építettek Jászberényben.

A LOG-X Systems rendszerének lényege, hogy a raktárépületben elhelyezett gépsor teljesen automatikusan válogatja össze, és készíti elő a kezelő számára a megrendelt termékállományt. Vagyis nem a kezelő megy az áruért, hanem azt a gép – a vállalat raktárinformatikai és anyagáramlási rendszerébe érkező igénylési és más adatok alapján – komissiózza, készíti össze. Közben, e folyamat elején-végén is méri, ellenőrzi a darabszámot, a súlyt és a magasságot.

Az automatizálás egyrészt megoldja a munkaerőhiány és a zsúfoltság problémáját is, másrészt nagy a helykihasználtság hatékonysága: a LOG-X Systems beruházások révén általában 40-60%-kal kevesebb raktár-alapterületre van szükség ugyanannyi árucikk tárolásához-mozgatásához. Emellett az energiaköltségek is csökkennek: mivel a raktári gépsorok nem igényelnek fényt és fűtést, a rezsikiadások jelentős része is lefaragható.

Székely Róbert, a Szatmári Kft. logisztikai vezetője megjegyezte,

az új, automata rendszer nagy előnye, hogy a benne tárolt termékek esetében sikerült a pontatlanul kiadott (elcserélt, elszámolt) áruk reklamációját csökkenteni,

ezzel növelve a vevői elégedettséget. A logisztikai vezető egyúttal aláhúzta, hogy az automata raktárhoz érkező új munkaerő egyik napról a másikra képes önállóan dolgozni, rövid a betanítási idő, és nem szükséges a költséges, hosszú időt igénybe vevő targoncavezetői engedély.

Az automatizálási és hajtástechnikai elemek meghatározásában oroszlánrésze van a Siemens Zrt.-nek, a LOG-X Systems Kft. automata raktári rendszerének fejlesztője, Nagy Attila másfél-évtizedes szakmai és munkakapcsolatot ápol a vállalattal, amely a kezdetektől fogva támogatta a fejlesztést a rendszer szoftveres és hardveres komponenseinek meghatározásával.

A cikk megjelenését a Siemens Zrt. támogatta.

búza klímaváltozás meleg nyár
GettyImages-1233460374
kommunista medálok
meszaros_opus

Alapblog Tyúk és tojás

Az ábrán azt látjuk, hogyan viszonyulnak a Trump és Biden szavazók a vakcinákhoz. Például a Biden szavazók 3,...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-08
Business and Finance Summit 2021 - CFO of the year
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó modern irodaházak

Az iroda ma már több, mint egy munkahely. Találják meg most cégük új otthonát.

Infostart.hu

Trade Surveillance Analyst

Trade Surveillance Analyst

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
Online előadás
Első lépések a tőzsdei befektetés terén.
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
GettyImages-1233460374