Előfizetői tartalom

Megemeli az árait a DIGI - Felforgatja a távközlési piacot?

Idén januárban a 4iG megszerezte a DIGI-t, most pedig úgy tűnik, hogy elkezdődött a DIGI újrapozícionálása, júliustól ugyanis számtalan szolgáltatásánál árat emel a cég. Ezzel folytatódik a hazai távközlési szektor átalakulása, amiben az ár helyett/mellett egyre inkább a szolgáltatási minőség irányába tolódhat el a verseny. A lépésnek első ránézésre örülhetnek a 4iG részvényesei, de akár a Magyar Telekoméi is.

Jön az áremelés

Alap esetben nem szoktunk írni a hazai mobilcégek tarifaváltoztatásairól, de a hazai távközlési piac átalakulásával, a tőzsdén jegyzett Magyar Telekom kilátásaival, és nyilván a 4iG jövőjével kapcsolatban sem mindegy, mi történik az egyik nagy hazai szolgáltatónál, a DIGI-nél, miután a vállalatot bődületes összegért, 625 millió euróért, vagyis a tavaly novemberi bejelentéskori árfolyammal kalkulálva 232 milliárd forintért megvette a 4iG.

Mint ahogy azt a HWSW kiszúrta, hétfőn a DIGI új ASZF-et tett közzé, amiből kiderült, hogy a vállalat számos szolgáltatást érintő áremelést hajt végre.

Július 1-jétől drágulnak a tévés, az internetes és a mobilos díjcsomagok is.

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés