Előfizetői tartalom

Extra adókat vet ki a kormány, idegőrlő órák jönnek a nagy bejelentésig

Már az április eleji országgyűlési választásokat megelőzően téma volt a költségvetés kiigazítási kényszere és a vállalatok bevonása a különadókon keresztül a költségvetési bevételek emelésében, reális forgatókönyvnek tűnt, hogy a kormány - már nem először - a közös teherviselés jegyében megsarcolja a cégeket, amelyek egyébként már évek óta, éves szinten több százmilliárd forintnyi különadót fizetnek. A lehetséges hatások egy részét már beárazták a tőzsdei cégeknél a befektetők, de ahogy közeledett az év második, költségvetési szempontból kritikus része, úgy vált egyre aktuálisabbá a kérdés: érdemes-e magyar részvényt tartani, ha a kormány újra teker egyet a különadókon? Érdemes megnézni az OTP árfolyamát, ami újra a március eleji pánikmélypontok közelében áll. Most pedig megérkezett a bejelentés az extra adókról, persze a szokásos menetrendben, a tegnapi miniszterelnöki beszéd után csak ma délután érkeznek a részletek, emiatt lesz néhány idegőrlő órája a részvényeseknek, hiszen pont a lényeget, az adók mértékét nem tudjuk. A bizonytalanságnál pedig semmit sem utálnak jobban a tőzsdék. A forintpiaci reakciók alapján a hazai részvényekre sem vár sok jó.

Több szektor is érintett

A tegnapi ülésén úgy döntött a kormány, hogy rezsivédelmi és honvédelmi alapot hoz létre. Kötelezik a

  • bankokat,
  • biztosítókat,
  • nagy kereskedelmi láncokat,
  • energiaipari és kereskedő cégeket,
  • telekom cégeket és
  • légitársaságokat,

hogy extra profitjuk nagy részét fizessék be az alapba 2022-2023-ban.

Széles a tőzsdei paletta

Azzal kapcsolatban, hogy mely tőzsdei cégeket érint az extra adó, meg kell várnunk a részletes szabályozást, nem egyértelmű, hogy mit nevezünk extra profitnak, mint ahogy az sem, hogy például cégmérettől, az eredmény vagy más mutatóktól függ-e egy szektor vállalatainak adóztatása. Vannak fix pontok, mint a bankszektorban az OTP vagy a távközlési szektorban a Magyar Telekom, de az, hogy az energiacégek között a kisebbekre, például a PannErgy-re vagy az Alteóra vonatkozik-e az extra befizetés, nem egyértelmű. Ezért csak felsorolás-szerűen a tegnap Orbán Viktor által megnevezett szektorokhoz tartozó tőzsdei cégek:

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés