Lantos Csaba a Tranzit Fesztiválon a HírTv Youtube csatornájának tudósítása szerint a fentieket mondta a belföldi földgázfelhasználásról, miután előtte pár nappal a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) közzétette a júliusi földgázmérleg statisztikát is, benne a napi gázfogyasztási grafikonnal együtt. Amint az alábbi ábrán látható: július utolsó napjaiban napi mintegy 10 millió köbméter körüli volt a felhasználás.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet a 8,5 milliárd köbméteres adat kapcsán, hogy közben ezzel párhuzamosan a magyarországi kitermelők évi mintegy 1,5 milliárd köbméternyi gázt termelnek ki, azaz már "csak" mintegy 7 milliárd köbméternyi import szükséges a hazai ellátáshoz. Azt is megjegyezte, hogy közben 6,3 milliárd köbméter a magyarországi gáztárolók együttes kapacitása, ami Európában az egyik legmagasabb volumen, illetve egy főre vetítve Ausztria után a második legnagyobb. A jelentős gáztárolói kapacitások kapcsán úgy fogalmazott: „ez egy elképesztően nagy stratégiai lehetőség, pozíció, és így is fogjuk fel a dolgot”.
Közben amint megírtuk: a hétvégi adatok szerint már 90%-ra emelkedett a magyarországi gáztárolók együttes töltöttsége, tehát a november 1-re teljesítendő kötelező célt már mostanra elértük, azaz 5,7 milliárd köbméternyi gáz pihen már a föld alatti tárolókban. A szombati eseményen Lantos Csaba mellett a pódiumbeszélgetésben részt vett Hernádi Zsolt Mol elnök-vezérigazgató is, aki amint megírtuk: a Mol ukrajnai és horvát olajtranzit díjairól mondott fontosakat, amelyek a magas magyarországi üzemanyag árakban is lényeges szereppel bírnak.
Signature Pro-val ezt a cikket is el tudnád olvasni!
Ez a cikk folytatódik, de csak Portfolio Signature előfizetéssel olvasható tovább.
December 1-17. között féláron adunk 2 havi Signature PRO előfizetést!
Használd a KARACSONY2025 kuponkódot a "KUPON BEVÁLTÁSA" mezőben, és élvezd a prémium elemzéseket, hírleveleket, kedvezményes konferenciajegyeket és online klubokat!
Siess, mert a 2 havi akciós előfizetést csak december 17-ig tudod aktiválni, ne maradj le, részletek ITT!
További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!