bull bear tőzsde
Üzlet

Megfordult Amerika a zárásra

Portfolio
Ami a gazdasági adatközléseket illeti, lassan indul be a hét, azonban szerdán a kínai jegybank megkezdi a kamatdöntések sorát, szerda este pedig a Fed teszi közzé a Nyíltpiaci Bizottság (FOMC) kamatdöntését. Ezek után csütörtökön és pénteken a brit, valamint a japán jegybank is kamatdöntő ülést tart, tehát ez a hét egyértelműen a jegybankárokról fog szólni. A nemzetközi piacokon eközben vegyes mozgásokkal indul a hét eleje, Ázsiában felemás mozgások jellemezték a hétfői kereskedést, míg Európában esnek a tőzsdék, az USA-ban pedig iránykeresés látszik.

Visszahúzták Amerikát a végére

A zárás előtti utolsó percekben sikerült a pozitív tartományba visszahozni az amerikai indexeket, így az S&P 500, a Dow és a Nasdaq is pluszban zárt, igaz, ez a plusz inkább csak stagnálás a tegnapi záróérték körül. A befektetők egyértelműen a kamatdöntésekre várnak.

sp 500 0918

Az amerikai pénzügyminiszter szerint megáll az olajárak emelkedése

Janet Yellen pénzügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy szerinte az olajárak emelkedése meg fog állni, de a Biden-kormányzat figyelmesen figyeli a folyamatot.

Tovább a cikkhez

Lefordult a Nasdaq

A kereskedés vége felé közeledve gyengülni kezdtek az amerikai indexek, a Nasdaq már enyhe mínuszba is fordult. A Dow és az S&P még tartja magát, de itt sem beszélhetünk már érdemi erősödésről, az említett két index a tegnapi záróértéke körül mozog.

Részvénykereskedés, hosszabb távú befektetési portfóliók vagy nyugdíjportfóliók kialakítása a Portfolio Trader segítségével.

Jó napja van a bitcoinnak

A kriptopénzek ára hétfőn széles körben emelkedett, a bitcoin ebben a hónapban először emelkedett 27 000 dollár fölé.

Tovább a cikkhez

Kisebb emelkedés az amerikai tőzsdéken

Miközben Európában és Ázsiában inkább rossz hangulatban telt a mai kereskedés, Amerikában a főbb indexek egyelőre pluszban tartózkodnak. A Dow és az S&P 0,2% körüli erősödést mutat, a Nasdaq 0,14%-kal van feljebb a tegnapi záróértékhez képest.

A héten a piacokon több nagyobb jegybank is kamatdöntő ülést tart, így a befektetők elsősorban azokra fókuszálnak.

sp 500 0918

100 dolláros olajárat jósol a Chevron vezére

A Chevron vezérigazgatója, Mike Wirth a Bloomberg TV-nek adott interjúban kijelentette, hogy az olajárak közelednek a hordónkénti 100 dollárhoz.

Tovább a cikkhez

Gyenge napja volt a magyar tőzsdének

Bár a blue chipek vegyesen zártak, az OTP jelentősebb esése lefelé húzta ma a magyar tőzsdét, így mínuszban zárt a BUX.

Tovább a cikkhez

Friss rekordok a PannErgynél - Ugrik az árfolyam

Kijött a PannErgy legfrissebb beszámolója, a vállalat számai igencsak meggyőzőre sikerültek, ez pedig felkeltette a befektetők érdeklődését is. Ennek köszönhetően ma a magyar tőzsde egyik legjobban teljesítő részvénye a PannErgy. De mit jelenthet a mostani kiváló teljesítmény a jövőre nézve, és meddig emelkedhetnek a vállalat részvényei?

Tovább a cikkhez

Egyre lejjebb

Miközben az amerikai tőzsdéken továbbra is minimális elmozdulások látszanak, addig az európai piacokon egyre lejjebb kerülnek a vezető indexek.

Iránykeresés az USA-ban

Iránykereséssel indult a nap az amerikai tőzsdéken, az Dow, az S&P 500, és a Nasdaq is 0,1 százalékot emelkedett. A befektetők kivárnak a hét későbbi részében esedékes kamatdöntések előtt. A piaci szereplők széles körben arra számítanak, hogy a Fed a héten tartandó kamatdöntő ülésén változatlanul hagyja a kamatlábakat.

spx0918

Új cégek mennek a héten tőzsdére, már most nagy az izgalom

Nem csak a jegybanki kamatdöntésektől lesznek hangosak a tőzsdék a héten, hiszen az Arm múlt heti tőzsdei debütálását követően két másik vállalat részvényeivel is megindul a kereskedés az USA-ban. Ráadásul úgy tűnik, hogy mindkét cég felbuzdult az Arm sikerén, és a befektetők kockázati étvágya is megjött, hiszen az Instacart és a Klavyo is felemelte részvényeinek jegyzési ársávját.

Tovább a cikkhez

Megjelent a hazai ingatlanszolgáltató első ESG jelentése

A NEO Property Services Zrt. közzé tette első ESG jelentését. Az ingatlanszolgáltató ezzel bemutatta a környezetvédelmi, társadalmi és vállalatirányítási területeken kitűzött céljait, valamint az eddig elért eredményeket.

Tovább a cikkhez

Nem javul a hangulat

A délután első felére ráfordulva sem látszik javulás az európai tőzsdéken, továbbra is lefelé mutat az irány. Közben lassan az amerikai piacnyitáshoz is elérkezünk, ahol hasonló hangulatra lehet számítani, bár inkább a múlt pénteki záróértékeik közelében nyithatnak majd a vezető amerikai indexek.

Rossz a hangulat

Az európai tőzsdék a múlt heti jelentős emelkedés után esnek hétfőn, mivel a befektetők felkészülten várják a központi banki üléseket a norvég, svéd, svájci, brit és amerikai jegybanktól. Az egyes szektorokat tekintve, gyengélkednek az egészségügyi papírok, valamint a kamatérzékeny technológiai részvények.

Masszív költekezésen van túl a Richter, itt a mérföldkő

Átlépte a 15 milliárd forintot a Richter által idén sajátrészvény-vásárlásra költött összeg, miután a cég rendszeresen veszi részvényeit a program bejelentése óta.

Tovább a cikkhez

Tőzsdei megbízások helyes használata - Díjmentes online előadás

Érdekel a tőzsde és a befektetések világa, de nem tudod, hogyan vágj bele? Konkrét módszereket és befektetési ötleteket szeretnél? Ha igen, akkor délutáni online előadásunk neked szól!

Tovább a cikkhez

Nagy mozgások a Magyar Telekomban

A múlt pénteki masszív emelkedést követően ma reggel is jelentős pluszban indított a Magyar Telekom, majd a nyitástól távolodva hamar visszadta a korábbi emelkedést. Nagy csapkodás látszik tehát, miközben a Magyar Telekom jelenleg a legforgalmasabb papír a BÉT-en.

Tovább a cikkhez

Esnek a tőzsdék

Gyengén indult a nap az európai tőzsdéken, a DAX jelenleg 0,3 százalékos mínuszban van, míg a CAC 0,5 százalékkal került lejjebb, a FTSE 100 pedig 0,1 százalékot gyengült. A milánói börze is lejjebb került 0,2 százalékkal, míg a spanyol tőzsde 0,2 százalékot esett.

dax0918

Megugrottak a hatósági hőárak, itt a rekord eredmény a PannErgy-nél!

Elsősorban a magasabb termelési és közvetett költségeket elismerő és követő hatósági hőárak emelkedésének következtében megugrott az idei év első felében a PannErgy árbevétele, az ehhez kapcsolódó költségnövekedés ellenére több, mint egymilliárd forintos profitot tudott termelni a vállalat az időszakban.

Tovább a cikkhez

Emelkedés jöhet Európában

Mik az aktuális események a tőzsdéken?

  • Eséssel zártak legutóbb a vezető amerikai részvényindexek, a Dow Jones 0,8 százalék mínuszban fejezte be a napot, a S&P 500 1,2 százalék mínuszban zárt, míg a Nasdaq 1,8 százalékot esett.
  • Az ázsiai tőzsdéken ma reggel felemás hangulat látszik, a japán tőzsdén kereskedési szünnep volt, míg a Hang Seng 0,77 százalékos mínuszban van, a sanghaji piac pedig 0,3 százalékot emelkedett.
  • Jó hangulatban nyithatnak az európai tőzsdék, a határidős részvényindexek állása alapján a DAX 0,96 százalékot emelkedhet, a CAC 0,07 százalékkal kerülhet feljebb, míg a FTSE 0,73 százalék pluszban nyithat.
  • Az amerikai határidős részvényindexek emelkedést vetítenek előre a piacnyitásra, a Dow Jones 0,17 százalékot emelkedhet, a S&P 500 0,2 százalék pluszban nyithat, míg a Nasdaq 0,17 százalékkal kerülhet feljebb.

Mi várható makro fronton?

A hét meglehetősen eseménytelenül indul a makroadatok szempontjából, hiszen ma mindössze az MNB nemzetközi tartalékainak alakulását lehet említeni. Ráadásul ez is részletes adat lesz már, vagyis komoly meglepetésre nem kell számítani.

2023. szeptember 18-24. makronaptár
Magyar makrogazdaság
szeptember 18. hétfő 8:30 MNB Nemzetközi tartalékok aug.
szeptember 19. kedd 11:30 ÁKK 3 hónapos dkj aukció  
szeptember 21. csütörtök 11:30 ÁKK Kötvényaukció  
szeptember 22. péntek 8:30 MNB A háztartások hitelállományának alakulása Q2
szeptember 22. péntek 11:00 PM Részletes államháztartási beszámoló aug.
Nemzetközi makrogazdaság
szeptember 19. kedd 11:00 EU Infláció aug.
szeptember 20. szerda 3:15 Kína Kamatdöntés  
szeptember 20. szerda 8:00 UK Infláció aug.
szeptember 20. szerda 11:00 EU Építőipar júl.
szeptember 20. szerda 20:00 USA Fed kamatdöntés  
szeptember 20. szerda 20:30 USA Jerome Powell sajtótájékoztatója  
szeptember 21. csütörtök 13:00 UK Bank of England kamatdöntés  
szeptember 22. péntek   Japán Bank of Japan kamatdöntés  
szeptember 22. péntek 9:15 Franciao. Előzetes bmi szept.
szeptember 22. péntek 9:30 Németo. Előzetes bmi szept.
szeptember 22. péntek 10:00 EU Előzetes bmi szept.
szeptember 22. péntek 15:45 USA Előzetes bmi szept.
Forrás: Portfolio-gyűjtés        

Mi történt eddig a tőzsdéken?

  • A vezető amerikai, ázsiai európai és régiós részvényindexek közül idén 39,0 százalékos elmozdulással a Nasdaq index áll az élen, a sereghajtó 8,1 százalékos eséssel a Hang Seng index.
  • A hazai blue chipek közül idén a legjobban a Magyar Telekom részvénye teljesített 54,9 százalékos emelkedéssel, a sor végén a Mol papírja áll 6,1 százalékos emelkedéssel.
  • A fontosabb nyersanyagok közül év eleje óta a WTI árfolyama már 13,1 százalékot emelkedett.
Fontosabb instrumentumok
  Árfolyam 1 nap 1 hét 1 hónap Idén 1 év 5 év
Amerikai részvényindexek              
Dow Jones 34 618,24 -0,8% 0,1% -0,9% 4,4% 11,8% 32,4%
S&P 500 4 450,32 -1,2% -0,2% 0,3% 15,9% 14,1% 53,2%
Nasdaq 15 202,4 -1,8% -0,5% 1,1% 39,0% 27,5% 101,5%
Ázsiai részvényindexek              
Nikkei 33 533,09 1,1% 2,8% 4,0% 28,5% 20,3% 45,2%
Hang Seng 18 182,89 0,7% -0,1% -2,1% -8,1% -3,9% -33,4%
CSI 300 3 708,78 -0,7% -0,8% -3,6% -4,2% -7,9% 14,4%
Európai részvényindexek              
DAX 15 893,53 0,6% 0,9% 0,8% 14,1% 22,7% 31,1%
CAC 7 378,82 1,0% 1,9% 1,5% 14,0% 19,8% 37,9%
FTSE 7 711,38 0,5% 3,1% 4,4% 3,5% 5,9% 5,6%
FTSE MIB 28 895,39 0,1% 2,3% 1,6% 21,9% 29,2% 38,4%
IBEX 9 549,7 0,0% 2,0% 2,2% 16,0% 18,1% 2,0%
Régiós részvényindexek              
BUX 58 020,37 0,6% 2,0% 4,7% 32,5% 42,6% 60,0%
ATX 3 182,55 -0,2% 1,2% 1,9% 1,8% 7,6% -4,4%
PX 1 353,96 -0,2% 2,4% -0,2% 12,7% 8,6% 23,6%
WIG20 67 368,13 0,3% 1,2% -4,0% 17,2% 33,2% 16,9%
Magyar blue chipek              
OTP 14 695 0,1% 2,5% 6,8% 45,4% 70,3% 45,5%
Mol 2 762 1,2% 3,5% 3,5% 6,1% 6,2% -4,4%
Richter 9 200 -0,4% -2,1% 0,1% 10,8% 18,1% 82,0%
Magyar Telekom 525 10,5% 16,7% 19,5% 54,9% 73,3% 29,6%
Nyersanyagok              
WTI 90,74 0,6% 3,7% 12,0% 13,1% 6,0% 31,5%
Brent 94,05 0,1% 3,7% 10,5% 10,8% 3,3% 20,3%
Arany 1 928,05 0,9% 0,3% 1,0% 6,2% 15,7% 61,1%
Ezüst 23,18 2,7% 1,0% 2,6% -2,4% 20,7% 63,8%
Devizák              
EURHUF 382,9750 -0,2% -0,5% -1,1% -4,4% -6,3% 17,8%
USDHUF 359,0447 -0,3% -0,1% 1,5% -4,3% -12,2% 28,8%
GBPHUF 445,4150 -0,6% -0,8% -1,5% -1,4% -5,0% 22,0%
EURUSD 1,0667 0,0% -0,5% -2,5% -0,1% 6,7% -8,6%
USDJPY 147,1400 0,0% -0,3% 1,4% 10,4% 2,6% 31,3%
GBPUSD 1,2396 -0,2% -0,7% -2,7% 3,1% 7,9% -5,2%
Kriptovaluták              
Bitcoin 26 607 0,3% 2,7% -8,8% 60,3% 35,1% 310,8%
Állampapírok              
10 éves amerikai állampapírhozam 4,33 1,0% 1,7% 2,6% 13,0% 25,3% 44,7%
10 éves német állampapírhozam 2,64 2,9% 2,8% -0,3% 3,2% 51,6% 486,3%
10 éves magyar állampapírhozam 7 1,4% -0,4% -7,5% -24,3% -25,5% 92,3%
Forrás: Refinitiv, Portfolio

Címlapkép forrása: Getty Images

Navracsics Tibor Budapest Economic Forum konferencia
harci drón katonai drón
olaj

Holdblog Ha én főnök lennék!

HOLD After Hours. Balázst fel-, Zsoltot leminősítettük, Matáv emelkedést ünnepelünk és gyászolunk, szóval diverz...

2023. október 17.
Budapest Economic Forum 2023
2023. november 9.
Gen Z Fest /Green
2023. november 8.
Portfolio Investment Day 2023
2023. október 18.
Graphisoft - Portfolio Construction Technology & Innovation 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Ez is érdekelhet
energiaár, rezsi, rezsicsökkentés, energiaköltség, szaldó elszámolás