Európa egyik legforróbb befektetési sztorija lett a védelmi ipar – Van még benne fantázia?

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

2022 februárjában, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, Európa biztonságpolitikai térképe gyökeresen átalakult. A háború nemcsak geopolitikai sokkot okozott, hanem felgyorsította a kontinens védelmi iparának átalakulását is. Olaf Scholz német kancellár „Zeitenwende” beszéde szimbolikus fordulópontot jelentett: Németország 100 milliárd eurós alapot hozott létre a Bundeswehr megerősítésére, és elkötelezte magát a NATO által régóta szorgalmazott 2%-os GDP-arányos védelmi kiadás mellett. Ezzel párhuzamosan szinte minden európai ország növelni kezdte katonai költségvetését.

A svéd és finn NATO-csatlakozás történelmi fordulópontot jelentett Európa biztonságpolitikájában. Mindkét ország évtizedeken át őrizte katonai semlegességét, ami a skandináv stabilitás egyik alappillére volt. Az orosz agresszió és a kelet-európai biztonsági helyzet romlása azonban olyan stratégiai újragondolást eredményezett, amely végül a NATO-tagság felé terelte őket. Ez nem csupán katonai, hanem politikai és gazdasági szempontból is jelentős lépés, hiszen a semlegesség feladása egyértelműen jelzi, hogy

Európa új védelmi logikát épít.

Ezzel párhuzamosan az Európai Unión belül érzékelhető egyfajta széthúzás a védelmi és külpolitikai irányvonalak mentén. A lengyel, német és francia álláspont egyre inkább „hawkish” – azaz keményebb, aktívabb fellépést sürgető –, míg a spanyol és olasz kormányok inkább „dovish” – óvatosabb, diplomáciára építő – megközelítést képviselnek. Ez a különbség nemcsak politikai, hanem tőkepiaci szempontból is releváns, hiszen a hadiipari beruházások, a védelmi költségvetések és az innovációs támogatások eloszlása is ennek mentén alakulhat.

Érdekes módon az Egyesült Királyság – a Brexit ellenére – ebben a kérdésben szinte teljesen az EU tengelyén mozog. A brit védelmi politika - különösen az ukrajnai konfliktus kapcsán tanúsított aktivitás - azt mutatja, hogy a fegyverkezés és a közös biztonsági célok képesek olyan egységet teremteni, amelyet korábban még a tőke szabad áramlása sem tudott maradéktalanul biztosítani.

A kontinens hosszú éveken át alacsony védelmi ráfordításokkal működött, sok ország élvezte a „békeosztalékot”, miközben a hadiipari kapacitások fokozatosan leépültek. A nemzeti piacokon korlátozott kereslet, valamint az importfüggőség – különösen az USA irányába – tovább gyengítette az iparág önállóságát. A 2022-es orosz-ukrán konfliktus kiéleződésekor az EU-tagállamok fegyverbeszerzéseinek 78%-a külföldről érkezett, ebből 63% az Egyesült Államokból. Ez rávilágított Európa kiszolgáltatottságára. Még 2024-ben is az USA legnagyobb hadiipari vállalata, a Lockheed Martin egyedül több bevételt ért el fegyvereladásokból, mint az EU összes hadiipari cége együtt (71 m USD vs. 69 m USD, forrás: Bloomberg).

Donald Trump megválasztásával jelentős fordulat következett be az Egyesült Államok védelmi stratégiájában: Az Egyesült Államok alelnöke, JD Vance, valamint a védelmi miniszter, Pete Hegseth a Müncheni Biztonsági Konferencián világos üzenetet küldtek az európai vezetőknek: az Egyesült Államok többé nem fogja eltűrni az egyensúlytalan kapcsolatot, amely függőséget ösztönöz. Az amerikai képviselők egyértelművé tették, hogy elsődleges fókuszuk immár az indo-csendes-óceáni elrettentés, és már nem áll rendelkezésükre elegendő erőforrás ahhoz, hogy két hadszíntéren egyszerre álljanak helyt hitelesen.

A fenti tényezők hatására az EU és a tagállamok gyors lépéseket tettek a gyártókapacitások bővítésére. Három évtizednyi alulfinanszírozás után

Európa védelmi ipara a hidegháború korai időszaka óta a legjelentősebb újrafegyverkezési ciklusát éli,

amely akár egy évtizedet is felölelhet. A cél: csökkenteni a külső függőséget, és növelni az európai gyártás arányát a beszerzésekben. Míg jelenleg az EU-n belüli gyártók részesedése csupán 20%, ezt 2030-ra 50%-ra kívánják emelni. Ez azért is fontos, mert a már így is magas európai államadósságra újabb jelentős terhet ró a megnövekedett védelmi kiadások finanszírozási igénye. Ugyanakkor az adósságra gyakorolt hatás attól is függ, a kiadások mekkora része marad belföldön. Ha az európai országok inkább hazai cégektől vásárolnak, akkor a belső gazdasági növekedési többlet segíthet mérsékelni az adósság növekedésének negatív hatását.

A NATO 2023-as vilniusi csúcstalálkozóján a tagállamok megerősítették, hogy a 2%-os GDP-arányos védelmi kiadás nem csupán cél, hanem minimumkövetelmény. 2025-re minden tagország teljesíti ezt az elvárást, még azok is, amelyek korábban jelentősen elmaradtak. Sőt, a Hágai Nyilatkozat már a 5%-os törekvést (3,5% közvetlen védelmi kiadások, 1,5% szélesebb körben értelmezendő biztonsági célok) is megfogalmazta, amely hasonló szintre hozná a közvetlen védelmi kiadások szintjét az Egyesült Államokéval.

Mindezeknek az intézkedéseknek a hatására a védelmi szektor iránti befektetői érdeklődés is látványosan megnőtt. A 2022-es háború kitörése óta az európai hadiipari részvények kimagaslóan teljesítenek. A Goldman Sachs európai védelmi indexe közel meghatszorozódott 2021 év vége óta, idén pedig duplázott euróban számolva.

A szektor fundamentumai erősek: stabil kormányzati megrendelések, növekvő nyereség és rendelésállomány, valamint alacsony kitettség a fogyasztói ciklusoknak. A befektetési környezet is változik. Az ESG-szabályozások enyhülnek, lehetővé téve, hogy a „felelős” védelmi cégek bekerüljenek a fenntartható alapokba. Több európai eszközkezelő is indított tematikus, hadiipari ETF-et.

Ami az értékeltséget illeti, a már említettet jelentős részvénypiaci emelkedés megemelte ezen cégek rövid (1-3 éves) távú értékelési szorzóit. Ennek legfőbb oka, hogy a hadiipari kapacitások kiépítése tőke- és időigényes folyamat, amelynek eredményhatása csak több év múlva fog jelentkezni. Ha a hosszabb távú előrejelzéseket vizsgáljuk, nem látszik túlértékeltség, a magasabb növekedési kilátások kompenzálják a magasabb értékelési szorzókat.

A védelmi beruházások valódi piaci hatása nagymértékben attól függ, hogy az európai országok mennyire váltják valóra a jelenlegi ígéreteiket - vagy csupán retorikai szinten maradnak. Ugyanakkor jogos elvárás az Egyesült Államok részéről, hogy ha Amerika a GDP-je több mint 3%-át fordítja védelmi kiadásokra, akkor Európa is vállaljon legalább ennyit a NATO-n belüli közös teherviselés jegyében.

Tőkepiaci szempontból kiemelten érdekes fejlemény, hogy Európa jelentős lemaradásban van az Egyesült Államokhoz képest a hadiipari innováció terén (is). Ennek ledolgozása stratégiai cél kell, hogy legyen, amit fokozottan támogatni szükséges. Ezért a hadiipari innovációhoz kapcsolódó részpiacok – különösen a technológiai fókuszú, kisebb cégek – követése a következő években valószínűleg kiemelt befektetési lehetőséget jelenthet.

Összességében az ágazat egy korábban elhanyagolt, jelentősen alulfinanszírozott és alulértékelt piacból a kormányzati politika középpontjába került, és Európa egyik leggyorsabban növekvő szektorává vált. Bár az értékeltségek jelentős mértékben megemelkedtek, a növekedési kilátások is kiemelkedőek, ezért úgy gondolom, hogy fundamentális értelemben nem tűnnek túlértékeltnek az európai védelmi vállaltok részvényei. Az elkövetkező évek kérdése az lesz, hogy a vállalatok hogyan tudnak élni a lehetőséggel: képesek lesznek-e időben leszállítani a megrendelt fegyverrendszereket, és az európai kormányok betartják-e a védelmi kiadások növelésére tett vállalásaikat.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images