A 65 éves volt yorki herceg neve a király kérésére már egy hónapja lekerült a főrendi - köztük hercegi - címekkel felruházott személyek listájáról (roll of the peerage), vagyis András már hetek óta nem jogosult korábbi hercegi rangjára és az azzal járó királyi fenség megszólításra.
III. Károly király azonban most kizárta Andrást a két legmagasabb lovagi rendből,
a III. Eduárd király által 1348-ban alapított térdszalagrendből (Knight Companion of the Most Noble Order of the Garter), valamint a Viktória királynő által 1896-ban létesített, lovagi nagykereszt viselésére jogosító Királyi Viktoriánius Lovagrendből (Knight Grand Cross of the Royal Victorian Order) is.
Károly két intézkedése uralkodói pátens formájában hétfőn jelent meg a közérdekű hivatalos bejelentéseket ismertető közlönyben, a The Gazette-ben. A világ legősibb, 1665 óta minden hétköznap megjelenő közlönye, a londoni The Gazette rövid hétfői értesítése már az Andrew Albert Christian Mountbatten-Windsor polgári néven említi a volt yorki herceget.
Hercegi és egyéb címeinek megvonása után András - a trónutódlási sorban továbbra is elfoglalt nyolcadik helyétől eltekintve -
minden külön királyi kiváltság és jogosultság nélküli magánemberként él tovább
a The Gazette-ben is említett polgári néven.
A Mountbatten-Windsor vezetéknevet András édesanyja, a három éve elhunyt II. Erzsébet királynő rendeletére 1960-ban vezették be azon uralkodói leszármazottak számára, akik bármely okból nem viselnek királyi titulusokat. A Windsor a jelenlegi királyi ház neve, a Mountbatten pedig II. Erzsébet néhai férje, Fülöp herceg anyai oldalról felvett polgári vezetékneve volt.
A királyi címek megvonásának előzményeként Andrásról már évekkel ezelőtt kiderült, hogy közeli üzleti és baráti viszonyt ápolt Jeffrey Epstein néhai amerikai pénzemberrel, aki fiatalkorú lányok sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatt többször is megjárta a börtönt, és legutóbbi őrizetbe vétele után öngyilkos lett.
Epstein egyik áldozata, a floridai illetőségű Virginia Giuffre - aki az idén szintén öngyilkos lett - 2014-ben pert indított András ellen azon a címen, hogy Epstein 2001-ben és 2002-ben három alkalommal is szexuális kapcsolatra kényszerítette őt a volt herceggel. Virginia Giuffre 2001-ben 17 éves volt, és a floridai törvények szerint akkor még kiskorúnak számított.
Ezt az ügyet sikerült peren kívül rendezni, a botrány azonban néhány hete ismét fellángolt, miután
valótlannak bizonyultak András azon korábbi állításai, hogy Epsteinnel szexuális bűncselekményeinek kiderülése után megszakította a kapcsolatot.
A brit sajtó feltárta azt is, hogy András megpróbálta rávenni a rendőrséget terhelő adatok beszerzésére Virginia Giuffre-ról.
Az amerikai képviselőház a demokrata képviselők kezdeményezésére néhány hete levélben szólította fel a volt herceget arra, hogy meghallgatás céljából jelenjen meg a ház igen befolyásos vizsgálóbizottsága előtt. A bizottság november 20-ig várta András válaszát a megkeresésre, a brit uralkodó öccse azonban nem reagált a képviselőházi felszólításra.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Megállíthatatlanul tör előre az RSF: elesett Babanúsza
A szudáni hadsereg tagadja a paramilitáris csoport bejelentését.
Közel 6 milliárd dollárnyi Nvidiát adott el Masayoshi Son - Most kiderült, miért
Állítólag sírt az eladáskor.
75 százalékkal többet érhet az év egyik legjobb befektetése
De érdemes most beszállni?
OECD: lassul a világgazdaság motorja
Nincs globális recesszió a láthatáron, de a „könnyű növekedés” korszaka véget ért.
Baljós jelzés a profiktól, készülnek az agyonhype-olt részvények zuhanására
Ettől a lépéstől sokan megijedhetnek.
Súlyos állítást tett a német haderő vezetője: teljesen megszakadt a kapcsolat Washingtonnal
A német nagykövetség egyik embere próbál találni valakit a Pentagonban, akivel beszélni lehet.
Csapdába csalták az ukrán hadsereget: ebből a helyzetből pedig nem látszik kiút
Öntik a csapatokat az elveszett csatába.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


