Megkongatták a vészharangot: nagy baj lehet Magyarország szomszédjában
Üzlet

Megkongatták a vészharangot: nagy baj lehet Magyarország szomszédjában

Portfolio
Alekszandar Vucic szerb köztársasági elnök közölte, hogy a szerb kormány a hét végéig engedélyezi a NIS fizetéseit, a másodlagos szankciók kockázata ellenére - írja a Reuters. Elmondása szerint az ország egyetlen finomítóját a héten le kell állítani, hacsak nem érkezik szankciós felmentés. Egy esetleges leállás érzékenyen érintené a gazdaságot: a mintegy 14 ezer főt foglalkoztató NIS a GDP körülbelül 5 százalékát, a költségvetési bevételeknek pedig mintegy 10 százalékát adja.

Szerbia elnöke kedden bejelentette: a kabinet

legkésőbb a hét végéig engedélyezi a fizetéseket és a tranzakciókat az Egyesült Államok által szankcionált, orosz tulajdonú NIS számára,

noha ezzel másodlagos szankciók kockázatát vállalja.

A lépés ideiglenes. Célja, hogy a NIS ki tudja fizetni dolgozóit, és teljesíteni tudja egyéb ügyleteit, miután az amerikai pénzügyminisztérium októberben szankciókat rendelt el a cég ellen. Ezek az intézkedések az Ukrajna elleni orosz invázió nyomán az orosz energiaágazatra kivetett szélesebb szankciócsomag részei, több, január óta adott mentességet követően.

A NIS-ben többségi tulajdonos Gazprom Nyeftnek és a Gazpromnak meg kell válnia részesedésétől; a társaság az orosz tulajdonosi háttér miatt került amerikai szankció alá.

Vucic szerint Szerbia másodlagos szankciókat kockáztat, ha a hazai bankok – köztük a jegybank – fenntartják a NIS-szel kapcsolatos fizetéseket. Hozzátette: ezek a kifizetések hétfőig folytatódnak.

Megállapodtunk, Szerbia kockázatára, hogy a hét végéig biztosítjuk a NIS-szel kapcsolatos fizetési tranzakciókat..,

hogy a NIS kifizethesse a munkavállalókat, és teljesíthesse esedékes kötelezettségeit" – mondta energetikai vezetőkkel folytatott egyeztetése után.

Elmondása szerint az ország egyetlen, a NIS tulajdonában lévő finomítóját – 4,8 millió tonnás kapacitással –

a héten le kell állítani, hacsak nem érkezik szankciós felmentés.

A szerb elnök csalódottságának adott hangot, amiért az Egyesült Államok nem hosszabbította meg az engedélyt, holott Szerbia arra számított, hogy ez megtörténik.

Egy esetleges leállás érzékenyen érintené a gazdaságot: a mintegy 14 ezer főt foglalkoztató NIS a GDP körülbelül 5 százalékát, a költségvetési bevételeknek pedig mintegy 10 százalékát adja.

Szerbiának elegendő rövid távú tartaléka van, és szükségleteinek nagy részét jelenleg a szomszédos Magyarországról importálja. Vucsics ugyanakkor figyelmeztetett, hogy a logisztika – beleértve a hazai benzinkutak ellátását – feszült lehet a korlátozott tárolási és kirakodási kapacitások miatt.

A múlt héten Vucic közölte: Belgrád 50 napot ad a Gazprom Nyeftnek és a Gazpromnak részesedésük eladására a NIS-ben, ellenkező esetben a kormány átveszi az irányítást, és ajánlatot tesz a kivásárlásukra.

Forrás: Reuters

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Holdblog

Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza

"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai

Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.

Ez is érdekelhet