Előfizetői tartalom

Nem áll meg a Hungarikum Alkusz: további terjeszkedés jöhet Magyarországon és külföldön is

A magyar biztosítási piac fejlődéséhez át kell gondolni a biztosítók extraprofitadójának a kivezetését, és nemzetstratégiai lépéseket kell tenni a pénzügyi edukáció fejlesztésére – jelentette ki a Hungarikum Alkusz keddi sajtótájékoztatóján Keszthelyi Erik elnök-vezérigazgató. Az alkuszcsoport számos új együttműködést kötött az elmúlt hónapokban, és tavaly 12%-kal 35,4 milliárd forintra növelte árbevételét. A 9000 vállalati ügyféllel, közöttük 603 állami ügyféllel rendelkező cégcsoport nem kíván megállni: nyitott a további akvizíciókra a hazai és a nemzetközi színtéren is, és az állami ügyfelekkel kapcsolatos bizonytalanság dacára idén is két számjegyű bevételnövekedéssel terveznek.

Teher alatt nőtt a pálma Keszthelyi Erik, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. elnök-vezérigazgatója előadásában arról beszélt, hogy a magyar biztosítási piac penetrációja tavaly 2,4% környékére emelkedett, ami örvendetes fejlemény, de bőven van tér a növekedésre. Ausztriában az 5%-ot közelíti a penetráció, amiben szerepe van nyugati szomszédunk ötven vállalat bevonásával...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés